Majdnem három évtizedig Kecskemét óriási értéke volt, viszont bármilyen hihetetlen, de ma már nehéz elképzelni, hogy egyszer folytatódni fog – legalábbis a régi formájában – az Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó, közkedvelt nevén a Csiperó Fesztivál. Az egyesület megalakulásának 35. évfordulója alkalmából az egykori alapítók közül mintegy harmincan találkoztak szombaton a Kápolna utcai székházban, majd a Csiperó lelke, a 2017-ben elhunyt Farkas Gábor sírjánál rótták le kegyeletüket a Köztemetőben. A KecsUP is itt volt, és beszélgettünk több alapító taggal a kezdetekről, a rendezvények értékéről, emlékezetes sztorikról, a kihívásokról, a miértekről és a szomorú jelenről.
Az Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozót, közkedvelt nevén a Csiperó Fesztivál első alkalommal 1991-ben tartották. Az alapötlet – ahogy mondani szokás – egyszerű volt, de nagyszerű: a kontinens országaiból gyermekeket hívnak meg, akiket kecskeméti családok látnak vendégül, a következő évben pedig a külföldi csoportok hívják viszontlátogatásra magyar vendéglátóikat. 2018-ig tizenöt találkozón 43 országból közel 15 ezer külföldi gyermek jött el Kecskemétre.
Arról, hogy miért szakadt meg a sorozat, és hogy ezzel kapcsolatban a városvezetés – konkrétan Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és Engert Jakabné alpolgármester – mit mondott, miért engedték el a fesztivált, 2024 tavaszán írtunk részletes cikket. Az egyesület jelenlegi elnöke, Berei Andrea akkor nem kívánt a KecsUP-nak nyilatkozni, csak annyit közölt: a város úgy döntött, nem támogatja az egyesület alapszabálya szerinti alapcélokat és feladatokat, a vezetőség és a tagság pedig nem kíván eltérni az alapításkori céloktól, az alapkoncepciótól, a kétoldali ifjúsági cserén alapuló fesztiváltól.
Egy biztos, Kecskemét óriási értéke tűnik el a szemünk láttára, a város lelkületéből veszít el valami nagyon meghatározót, egyúttal a külvilágra, Európára 1990-1991-ben nyitott ablak folyamatosan, egyre jobban bezárul.
Mindezek miatt érthető volt az a kicsit keserédes hangulat, amely a találkozások öröme és boldogsága ellenére meglegyintette a Kápolnai utcai székház udvarát. Az apropót az Európa Jövője Egyesület megalapításának 35. évfordulója adta: 1990. szeptember 13-án született meg az elhatározás, az alapszabály pedig 1990. szeptember 29-ei keltezésű.
Azért a résztvevők inkább a szépre és a dicső múltra emlékeztek, ahogy az egész elindult és kezdetét vette a lázas munka; és természetesen Farkas Gáborra, a Csiperó „alapító atyjára”, aki haláláig rendkívül sok energiát fektetett a gyermektalálkozók megszervezésébe. Szabó Sándor tárogató játékától kísérve, Kis János evangélikus lelkész, az egyesület első elnöke és Merász József, Kecskemét második polgármestere (1990-1994) a beszédek után közösen koszorúzta meg a Civil Szervezetek Háza 1994 augusztusi avatásának emlékét őrző táblát. Majd az alapítók kimentek a Köztemetőbe, és lerótták kegyeletüket Farkas Gábor sírjánál (a virágok mellett a síron elhelyezték a Kecskemét díszpolgárának emlékére készült A lámpagyújtogató című kötetet, amelyet A Fehér Vera tervezett).
„Gábor! Szomorúan vallom meg: nem ilyen Európát akartunk! Nem ilyen kifosztott és elárvult Kárpát-hazát képzeltünk el! Nem ilyen Kecskemétről ábrándoztunk!” – hangzott el a találkozót szervező dr. Kriston-Vízi József emlékező beszédében.
Végül újra a Kápolna utcán gyűltek össze a résztvevők kis beszélgetésre, nosztalgiázásra.
Ő volt az összekötő kapocs: Kis János evangélikus lelkész
Az Európa Jövője Egyesület első elnöke Kis János evangélikus lelkész volt, aki elmondta: nagy meglepetésként érte, hogy 1990. szeptember 13-án őt kérték fel a tisztségre és aztán egyhangúlag meg is választották. Akkor még csak két éve élt Kecskeméten – Orosházáról érkezett az itteni gyülekezet meghívására -, ám aztán gyorsan belekerült a hírös város körforgásába, sok embert megismert, többek között Farkas Gábort is.
„Az elnöki tisztségről előzetesen nem esett szó, így megdöbbentem, amikor az én személyem merült fel. Hogy mi lehetett ennek az oka? Én akkor úgy éreztem, és azzal magyaráztam magamnak: talán az lehetett a háttérben, hogy engem mindenki elfogadott, mert nem volt politikai múltam, nem voltam elkötelezett semmilyen irányban, és ez azóta sem változott. Összekötő kapocs lehettem a nagyon sokféle gondolkodású és világnézetű ember között, akiknek ugyanakkor közös volt a motivációjuk: lehetőséget adni a gyerekeknek, hogy megismerjék egymást és a különböző kultúrákat. Az, hogy mindenki megtisztelt a bizalmával a szavazás során, hogy nem volt ellentét az elnöki választás során, a mai világban talán elképzelhetetlen. Végig élveztem Gábor és az egész egyesület bizalmát, Gáborral baráti kapcsolat alakult ki, mindent megbeszéltünk” – emlékezett vissza Kis János. Mint hangsúlyozta, számára is egyértelmű volt, hogy Európa jövőjét az ifjúság, a gyerekek jelentik, így teljes mértékben azonosulni tudott a szervezet víziójával, céljával.
A lelkész kiemelte: elnökként mindvégig arra törekedett, hogy az adott kereten belül mindegyik iskola ugyanannyi lehetőséghez juthasson, egyik sem élvezzen előnyt.
„A Csiperó hatalmas jelentősége abban állt, hogy a gyerekek utazhattak, világot láthattak, megismerhettek más kultúrákat, közben nyelveket tanulhattak, más gyerekekkel és családokkal találkoztak, közben pedig az iskoláknak is kialakultak kapcsolataik más országok intézményeivel. Gyakran előfordult, hogy a családok között barátságok is szövődtek. Emlékszem, a fesztivál hete alatt teljesen felbolydult a város, mindenki segíteni akart, és az volt az igazán jó, hogy ezt a segítőkészséget a szeretet motiválta, nem érdekhez fűződött. Kohéziós ereje volt a fesztiválnak, és a kilencvenes években teljesen úttörő kezdeményezésnek számított. Olyan értéket képviselt, amely abban az időben, helyzetben példaértékű volt. Nem csoda, hogy más városok is szívesen befogadták volna, amikor Kecskeméten bizonytalanná vált az anyagi háttere” – folytatta az első elnök, aki a folytonosságot és önkéntességet is kiemelte: az egykori csiperós gyerekek felnőve besegítettek a fesztivál szervezésébe fordítással, tolmácsolással.
Kis János öt évig töltötte be a tisztséget, ezalatt a kezdeményezés nagyon kinőtte magát, rengeteg teendővel járt, és miután lelkészként sok feladata volt a gyülekezetben, ráadásul megindult az evangélikus templom felújítása is, ő válaszút elé érkezett.
„Rá kellett jönnöm, hogy elnökként ezt a munkát már nem tudom vinni, nem volt annyi időm, energiám, mert ez teljes ember kívánt. Én pedig az életemet másra tettem, más volt az elhívásom. Az elnökséggel egyeztetve ezért mondtam le a tisztségről, de az egyesületből természetesen nem léptem ki, végig támogattam a szervezést és a fesztivált a templommal, jelenlétemmel, kapcsolataimmal, amivel csak tudtam” – mondta Kis János.
Ő úgy látja, az az érték, amit a Csiperó nagyon sokáig képviselt, napjainkra megkopott, ma már mások a hangsúlyok.
„Gábor halálával a kialakult keretek, kapcsolatok meggyengültek, sok minden az ő személyhez kötődött. De más is lett a világ. Azt hiszem, a régi formájában már nem is lehetne működtetni a rendezvényt, és nagyon úgy tűnik, hogy sajnos vége szakad. Három okát látom ennek. Manapság a szülők sem annyira szívesen fogadnának be gyerekeket, noha annak idején előfordult, hogy harminc vendégdiákra hatvan kecskeméti család jelentkezett. Úgy vélem, az iskolák sem vállalnák azt a szervező tevékenységet, mint amit a kezdeti időkben végeztek. Végül a harmadik ok: a jelen nem a szeretetről, a másik megismeréséről szól; miközben fejlettebbek és gazdagabbak lettünk, ezt az értéket, lelkiséget elvesztettük, noha ennek a jóindulatú kezdeményezésnek ez volt a lényege. Valaki azt mondta nekem egyszer: evangéliummal és szeretettel nem lehet kormányozni. Ebben van igazság, de én azt vallom, szeretet nélkül sem lehet. Mert ha nem akarom elfogadni a másik igazságát, és nem is becsülöm a másikat, akkor valami elveszett, a helyét pedig más tölti be, például a másik iránti rosszindulat vagy gyűlölet” – fogalmazott a lelkész, hozzátéve: a háborúk sem kedveznek a nemzetközi kapcsolatoknak.
„Híd szerepet töltött be az egyesület a politikai oldalak között”
Dr. Kriston-Vízi József a Szórakaténusz Játékmúzeum igazgatójaként kapcsolódott be az egyesület szervezésébe, létrehozásába. Mint felelevenítette, 1990 nyarán az azóta már megszűnt, a Szalagház aljában lévő legendás Mokka Presszóban vagy a Művelődési Központ büféjében gyakran összejött az a helyi értelmiségi csapat, amely később a motorja lett a kezdeményezésnek.
„Egy üdítő, egy unikum, egy sör mellett megbeszéltük a világ dolgait, a napi sztorikat, történéseket, és az egyik ilyen alkalommal azzal az ötlettel állt elő Farkas Gábor, milyen jó lenne egy gyermek-ifjúsági találkozót, programsorozatot rendezni. Pető Pista is ráugrott, az pedig kézenfekvő volt, hogy én is bekapcsolódjak, mint a Szórakaténusz vezetője és egy akkor nyolc éves fiúcska édesapja – volt már némi tapasztalatom hasonló események megszervezésében” – emlékezett Kriston-Vízi József, aki szerint 1990-ben minden szempontból ideális volt a helyzet arra, hogy elinduljon a Csiperó.
Talán már kevesen emlékeznek, de négy évig a megalakult egyesületnek nem volt székhelye. Egészen addig, amíg a megyei önkormányzat jóvoltából a Kápolna utca 24. szám alatti Civil Szervezetek Házába be nem költözhettek, a játékmúzeum adott otthont a csapatnak és megbeszéléseinek. Kriston-Vízi József hangsúlyozta: noha az elmúlt években mintha az a közvélekedés alakult volna ki, hogy az egyesület támogatásának „terhét” csak a városi önkormányzat vitte, nem szabad elfeledkezni a megyétől és a helyi vállalkozásoktól, valamint a más települési önkormányzatoktól kapott jelentős segítségekről sem, természetesen a részvétel fejében.
A Csiperó sikerességének titkát a zseniális alapötlet mellett abban látta, hogy mindenkit meg tudott szólítani és hogy az alapítók között mindenféle emberek voltak, foglalkozásra, világnézetre való tekintet nélkül, ez a kör pedig folyamatosan bővül. A „nyolc-tizennégy éves, a valóságra, a világra nyitott, fogékony” korosztályt célozták meg, akik gondos, felelősségteljes szülői környezetben nevelkednek.
„Nagyon fontosnak tartottuk, hogy ne fussunk bele a széplelkű civilkedés mellett olyan csapdákba, amelyeket akkor már okosan el lehet kerülni” – tért ki Kriston-Vízi József az anyagi háttérre. Konkrétan itt arról volt szó, hogy már kezdetektől igyekeztek megteremteni annak hátterét, hogy ne kizárólag a kecskeméti önkormányzati támogatásokból tudjon létrejönni a fesztivál. A vállalkozói réteg szerinte ugyan még csak kereste a helyét, a társadalmi felelősségvállalás, a szponzoráció „bébicipőben toporgott”, de azért az alapítók között voltak olyanok, akik rendelkeztek tapasztalattal a pénzügyi-gazdasági szférában. Úgy véli, helyben komoly gazdaságélénkítő hatása is volt a találkozóknak, és városmarketing szempontjából is sokat jelentettek. A kecskemétiek külföldi útjainak tapasztalatai pedig évekre szólóan épültek be a közösségi életbe.
Meglátása szerint a kilencvenes években – kétezres évek elején a gyerektalálkozó egyfajta híd szerepet töltött be a politikai oldalak között.
„Akkor is kutya nagy ellentétek voltak a baloldal és a jobboldal között, a tragikus árokásás már ott elkezdődött, de mi eközben is tudtunk konszenzust teremteni, a Csiperó sokszínűsége megakadályozta, hogy bármilyen politikai erő felmorzsolja a mozgalmat. Voltak nagyon nehezen elviselhető helyzetek, de a közösség ezeket is át tudta vészelni, fel tudtunk emelkedni az indulatokon, emberi gyengeségeken, gyarlóságokon. Ez a jelenre nézve is példaadó tanulság lehetne, hogy nem szabad feladni” – hangsúlyozta Kriston-Vízi József.
Úgy látta, a városvezetés egy idő után nem vette jó néven az egyesület által felvállalt egyéb társadalmi-karitatív tevékenységeket, az önálló kapcsolat-építéseket és fenntartásokkal közeledtek irántuk. Véleményét nem rejti véka alá: szerinte a jelenlegi önkormányzat hozzáállása „nem Csiperó-barát”, az elmúlt években „buta makacskodást” lát a hivatal részéről, mintha a fesztivál jövője csak rajtuk múlna. Ugyanakkor hozzátette: az egyesület jelenlegi vezetésével sem tudja elképzelni, hogy folytatódik a Csiperók sora, pedig szerinte – a nosztalgiát kicsit félretéve – nem járt le az ilyen jellegű, a személyes kapcsolatokra és találkozásokra építő rendezvények ideje, még a „kütyük” által okozott elidegenedés ellenére sem.
„Nagyon sokáig erősítette Kecskemét vonzerejét, és kiállta az idők próbáját. Belülről is hagytuk tönkremenni, miközben ennek nem volt igazi indoka” – véli Kriston-Vízi József.
Örök optimistaként mégis amondó, azért ez nem egy elveszett dolog, egy frissebb, rugalmasabb, új szellemű, de a hagyományokra bátran és ügyesen építő, távlatosan gondolkodó vezetőség új lendületet adhatna az egésznek, „a mai korszerű körülmények között és nem egy felülről-kívülről diktált program, ízlés szerinti kényszerzubbonyba belehúzva”.
Alapszabályban rögzítették: az egyesület működési területe Európa
Pető István népművelő 1990-ben a megyei tanács művelődési és oktatási osztályának munkatársa volt, leginkább az ő nevéhez köthető az Európa Jövője Egyesület alapszabályának megalkotása. Később elnökségi taggá is megválasztották. Pedagógus felesége mellett gyermekeik, András és Panka is részt vettek diák önkéntesként az első és második Csiperó (1991, 1993) lebonyolításában. Farkas Gábort még 1985-ben ismerte meg.
„1989-90-ben felfokozódott a Nyugat-Európához való tartozásunk iránti szükséglet, várakozás. Gábor ezt a hangulatot, igényt ismerhette fel, hogy a magyarok többsége szeretne az Európai Unióhoz csatlakozni. Ez egy szerencsés történelmi időszak volt” – emlékezett vissza Pető István. Hozzátette, már csak azért is így gondolja ezt, mert a nonprofit szektor társadalmi-politikai szerepe egyre hangsúlyosabbá vált, alaposan megnőtt a jelentősége, amit megkönnyített, hogy az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény abban az időszakban véleménye szerint egy rendkívül haladó jogszabály volt.
„Amikor Gábor elmondta az ötletét, hogy szervezni kellene egy nemzetközi gyermek-és ifjúsági találkozót, amely az Európához csatlakozás, az európai egységesülés gondolatát segíti, három csomópontot javasoltam neki, hogy az egész hosszútávon működőképes legyen. Az első fontos lépés egy egyesület létrehozása volt, a második pedig egy alapítvány elindítása, amely támogatja az egyesület célkitűzéseit, alapgondolatát – egy éven belül ez is megvolt. A harmadik fázis pedig a küldetés anyagi biztonságának megteremtése, ez eleinte kormányzati, majd önkormányzati és megyei támogatást is jelentett, és stabil hátteret eredményezett. Én ezt a modellt előtte két évvel Franciaországban, egy nemzetközi folklórfesztiválon láttam, és tökéletesen működött – úgy gondoltam, itthon is jó lenne ezt meghonosítani” – mondta Pető István.
Mint említettük, neki nagy szerepe volt az alapszabály elkészítésében. Érdekesség, hogy a dokumentumban meg kellett határozni az egyesület földrajzi működési körét, ami nem is lehetett más, mint: Európa.
Pető István véleménye szerint a résztvevő gyerekek és családtagok világszemléletének alakításához, látókörük szélesítéséhez nagyban hozzájárult a fesztivál, a cserediák-program.
„Nem végeztem akkoriban felmérést, de saját tapasztalataim alapján úgy gondolom, tízből nyolc-kilenc család maximálisan kiállt amellett, hogy nekünk nem keleten van dolgunk, hanem Nyugat-Európához kell csatlakoznunk, mert Szent István óta ahhoz a kultúrkörhöz tartozunk. És 1990 után végre kiszabadultunk a keleti blokkból, megnyílt előttünk egész Európa” – emelte ki a nyugdíjas népművelő.
Nagyon fontosnak tartotta a szervezésben az általános iskolák szerepét, az igazgatók, pedagógusok szintén lelkesen vetették bele magukat a csoportok megalakításába. Kiemelte, hogy a nyári találkozók nagyon jó alkalmak voltak a közösségteremtésre is, arról nem beszélve, hogy néhány gyermek itt találta meg későbbi párját.
„Egyszer kiszámoltam, minden egyes forint városi támogatáshoz az egyesület meg tudott mozgatni még egy forint más pénzbeli, kormányzati vagy vállalkozói támogatást. Nagy szó volt ez abban az időben” – szólt külön a Kecskeméten megvalósult nagyfokú összefogásról Pető István, külön kiemelve a rengeteg önkéntes segítségét.
„Mindenféle politikai hovatartozású, ideológiájú emberek egy gondolat, az uniós csatlakozás köré tudtak szerveződni. Nem foglalkoztunk a különbözőségekkel, inkább azt kerestük, mik tartanak minket össze.”
Számára az is sokat jelentett, hogy nagyon sok határontúli magyar csoport is érkezett Kecskemétre, így gyorsan kialakult a külhoni magyarok szekciója, amely abban az időben a Szent Imre iskolában kapott helyet. Kiemelte azt is, hogy Farkas Gábor segítette a tehetséges diákok boldogulását és felvállalt karitatív akciókat is, így például a délszláv háború vajdasági magyar károsultjainak, rengeteg nélkülöző embernek gyűjtöttek és vittek ki gyógyszereket, ruhát, élelmiszert.
„Emlékszem, egy nap betoppant egy idős néni, és azt mondta Gábornak: ‘nézze, fiam, nekem nincs sok pénzem, de vettem a hentesnél harminc deka tepertőt, tessenek ezt elvinni a magyaroknak, ebből kijön egy vacsora’. Megrendítő volt látni, ahogy remegő kézzel átadta a csomagot. Jó szívvel gondolok vissza ezekre a régi emlékekre is”– folytatta Pető István.
„Óriási csapást jelentett a gondolatiság, a szervezés és a lelkesítés tekintetében Gábor halála. Az ő személyisége, elhivatottsága, elkötelezettsége kellett ahhoz, hogy a találkozók sorozata létrejöjjön” – válaszolta Pető István arra a kérdésre, mi változott meg az utolsó időszakban, és miért kezdett hanyatlani a Csiperó.
Másik okként a Covid-ot jelölte meg, amely minden, személyes jelenlétre alapozott eseményt jó időre lehetetlenné tett.
„És sajnos azt is tudomásul kell vennünk, hogy az alapítás óta eltelt közel húsz év, amely jelentősen megváltoztatta a magyar emberek élethelyzetét, gondolkodásmódját. De már az is nagy szó, hogy az egyesület ilyen hosszú időn keresztül tudott működni, mindenféleképpen köszönet jár mindenkinek, aki ehhez a gondolathoz csatlakozni tudott és hozzá tudott tenni a szervezéshez. Minden korszaknak másik a lehetőségei. Talán újra kellene gondolni, hogyan lehetne az európai egység eszmeiségét túlpolitizált világunkban ismét a középpontba állítani, tovább éltetni, civil szinten tartalommal megtölteni. Talán lenne benne lehetőség, de nem biztos, hogy már azt a formát kellene alkalmazni, amit mi használtunk. Én bízom a mostani fiatalokban, nagyon ügyesek, hátha találnak új ötleteket” – bizakodik Pető István.