Derűs reggelen motorcsónakunk nagy hullámokat vetett a csendes Al-Dunán. A szorosok szédítő meredekségű mészszikla- és csillámpalafalait a felettük zöldellő erdei növényzet még vadregényesebbé teszi. A Vaskapu tájának ritka szépségét számos könyv megörökítette, s ez így maradt annak ellenére is, hogy az ember beavatkozása óriási változásokat hozott. A hatvanas évek végétől a Vaskapu vízerőmű mindent megváltoztatott: mintegy 15 ezer lakost telepítettek ki, a régi Orsova és Jókai Mór „Senki szigete” hullámsírba merült.
A régmúltban bizonyosan, de még ma is a Vaskapu Európa egyik legszebb folyóvidéke, aligha közelíti meg más európai szakasz a Kárpátokat a Balkán-hegységtől elválasztó Kazán-szoros táját. Nemcsak látványos panorámája, hanem elhelyezkedése is megmozgatja az emberek fantáziáját. Egyedülálló abban, hogy aligha van még egy olyan európai folyó, mint az al-dunai szakasz, amelynek megszelídítéséért annyi erőfeszítést tettek volna.
A Vaskapu kiemelt helyen áll a magyar közgondolkodásban. Elévülhetetlenül kötődik a reformkor nagyjaihoz, gróf Széchenyi Istvánhoz, de olyan szomorú eseményekhez is, mint amikor 1849. augusztus 23-án Orsova közelében Szemere Bertalan, a szabadságharc utolsó miniszterelnöke a koronázási jelvényeket elásattatta. És itt hagyta el az országot Kossuth Lajos is, amikor hazátlan bujdosóvá vált.
Szeptember közepén néhány napos utat tettem a Vaskapuhoz, amelyet az Arad–Temesvár–Lugos–Orsova útvonalon értem el. Innen az Al-Duna mentén folytattam utamat Belgrádig, Nándorfehérvárig, majd az alföldi tájat szeltem át Kecskemétig. Rövid képes riport következik.
„A mű Istené!”
„A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? Vagy ketten együtt? A mű Istené! Ahhoz hasonlót még a mai istenutánzó kor vaskezű emberei sem bírnak alkotni.” – írta Jókai Mór elragadtatással a Vaskapuról Az aranyember című regényében.
A Szörényvártól Baziásig nyúló, mintegy 16 mérföld hosszú vízi úton, a legrégibb korban is annyit emlegetett „világkapu” sziklazátonyai, zuhatagjai és örvényei által a hajósoknak és kereskedőknek valóságos réme volt az itteni átkelés. Alacsonyabb vízállás idején ugyanis iszonyú nehézségek állták útját a közlekedésnek a folyóban lévő zátonyok és sziklák miatt. Gróf Széchenyi István joggal kárhoztatta e természeti akadályokat, amikor elpanaszolták neki, hogy roppant hátrányt jelent a kereskedelmi forgalomban a Vaskapu járhatatlansága – mert a magyar Alföld gazdag terményeit a kevésbé termékeny dunai fejedelemségekben és Törökországban legjobb árakon lehetne eladni, s mégis a drága áruknak és legénységnek ott kell vesztegelni tétlenül a Vaskapu bejáratánál néha hetekig, sőt hónapokig is várva, míg kedvezőbb viszonyok állnak be.
A „hídember” ezért nagy elánnal fogott hozzá Vásárhelyi Pállal együtt az Al-Duna szabályozásához 1834-ben, de a munkát technikai, anyagi és diplomáciai nehézségek is hátráltatták. Románia, az Oszmán Birodalom és Szerbia sem támogatta a tervet, így csak évtizedekkel később, 1890-ben indulhatott meg a kivitelezés. Az első robbantásoknál maga Baross Gábor, a „vasminiszter” is jelen volt. A félkész csatornát végül az 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmával avatták fel Ferenc József, a román és a szerb király jelenlétében.
Hogy mekkora teljesítmény volt mindez, jól mutatja, hogy előtte egyedül Traianus római császár építtetett itt vontatóutat daciai hadjárata érdekében, és a világ egyik legnagyobb hídját. Nem mellesleg a közeli – ma szégyenteljes állapotban lévő, de a millenium időszakában Karlovy Vary-hoz hasonlított – Herkulesfürdő gyógyvizeit is a rómaiak fedezték föl és kezdték használni.
Műút a rómaiak után a 19. században Széchenyi-út néven épült, amely egyszerre szolgálta a hajóvontatást és a szárazföldi közlekedést. Az 1890–1898 közötti építkezések során hajózóutat robbantottak a sziklákból, párhuzamműveket emeltek, s az addigi 152 napos hajózási idényt 290 napra növelték. A munkálatokat Hutterer Géza orsovai fotográfus dokumentálta.
Ada Kaleh – a „Senki szigete”, ahol a dohány is olyan volt, mint a méz
A 20. század viharos évtizedei ismét feledésbe taszították e vidéket, mégis itt élt tovább a Duna ködében megbújó aprócska sziget, Ada Kaleh, másként Jókai „Senki szigete”. Csak az író fantáziájában volt lakatlan ez az 1750 méter hosszú és 4-500 méter széles – az egykori római romokon nyugvó erőddel megerősített – sziget a folyam kanyarulatában.
Az évszázadok folyamán Ada Kaleh gyakran cserélt gazdát, hol az osztrákok, hol a magyarok, hol a törökök bizonyultak erősebbnek, ahogyan a hadi szerencse fordult. Csak egyvalami nem változott: török lakosai – akik sok kedvezményt kaptak Budapesttől. Mentesek voltak a katonai szolgálat alól, az áruk behozataláért nem kellett sem vámot, sem adót fizetniük.
A szigetet úgy írták le sokáig, mint ahol nincs semmi, de itt mégis találni gondtalanul élő boldog embereket a bibliai paradicsommal, fügével, szőlővel teli kertben. A várkapun belül a fellegvárban kis keleties város élt, mecsettel, minarettel, kávéházakkal és bazárral, ahol trafikok és egyéb kereskedések egymás hátán uralták a szűk utcákat. És amiről minden utazó beszámolt, az a csodálatos dohány volt, amiről 1918-ban, az Érdekes Újság így írt:
„Ada Kaleh-en gyönyörű, pompás, páratlan dohányt lehet venni. Török dohányt. Vékony, mint egy asszonyi hajszál, és sárga, mint a gubó selyme. Édes, mint a méz, s illatos, mint a tubafa virága. Bóditó, mint a mákony, s olcsó, mint az emberi élet. Az emberséges muzulmánok mindenkinek kínálják, bőkezűen adják, olcsón mérik. Egy kiló a tündérek hajából száz korona, de ha öt kilót akarsz, annyit is kapsz.”
Eltűnt világok
50 évvel később azonban Tito és Ceaușescu, a román–jugoszláv barátság jeleként egy megalomán közös vállalkozásba, a Vaskapu vízerőmű megépítésébe fogtak, ami mindent megváltoztatott. Az építkezés 1964-től 1972-ig tartott – és Ada Kaleh lakóit 1968-ban kitelepítették az édenkertből. Brutális környezeti átalakulást vont maga után az óriási vízerőmű építése, ugyanis a gát 33 méterrel emelte meg a Duna vízszintjét, s a táj a felismerhetetlenségig átalakult. Az óriásberuházás a folyó alföldi kijáratánál is, 80 kilométerrel lejjebb is folytatódott, megépítve a Vaskapu II-t. Maga a Duna hosszú, áttöréses völgyének legismertebb része a Vaskapu zúgóival teljesen eltűnt, a korábban látványosan kiugró sziklaszirtek kis dombokká váltak, az egész áttöréses folyóvölgy pedig egy nagy víztározóvá alakult. A beruházás pozitívuma a nagy mennyiségű olcsó energia és a hajózhatóság biztosítása lett, de mindez hatalmas áron.
Nemcsak a dunai szigetek, a Széchenyi-út, a római Dierna erődjének maradványai, az oszmán seregekkel szembeszálló királyi végvár vagy az osztrák sáncok, hanem számtalan régészeti emlék, a régi Orsova és az 1855-ben, a Szent Korona elásásának helyén emelt kápolna is a víz alá került. Az 1970-es években az Almás-hegység oldalában építették újjá a várost, a kor jellegzetes szürke vasbeton stílusában. Ma a partja meglepő módon tengerparti hangulatot áraszt: éttermek, hajók és kirándulási lehetőségek várják a látogatót a közeli hegyekben.
Szállást inkább a közeli Dunatölgyes környékén érdemes keresni, ahol számtalan hotel kínál közvetlen kilátást a Dunára. Az árak nagyjából a magyarországi szinthez hasonlóak – alig van már a Balkánon olyan hely, ahol a forint ne állná a versenyt bármely valutával.
Ezek a települések eléggé jellegtelenek, egymás mellett állnak a vakolatlan téglaházak és a félig kész emeletek, mintha megakadt volna az idő a kommunizmusban. Az utcákon rozsdás csövek és repedezett beton járdák futnak, a közvilágítás kísértetiesen gyenge. Mindezt éles ellentétben töri meg egy-egy csillogó üvegpalota vagy frissen épített hotel, a kapuban parkoló terepjáróval, mintha két világ feszült volna egymásnak ugyanazon a poros utcán.
Szorosok, várak és a legvitatottabb sziklaszobor
Az idelátogatókat nem elsősorban az épített alkotások vonzzák – kivételt képezhet a 1994 és 2004 között a sziklafalból kialakított arc, Decebal, az utolsó dák király portréja. Ezt egy román–olasz milliárdos üzletember finanszírozta, akinek volt egy további, merész ötlete is: arra kérte a szerbeket, hogy a szemközti sziklafalba faragjanak szobrot Traianusról, hogy a két alak örökre farkasszemet nézhessen. A szerbek azonban ezt elutasították. A dákok ókori népcsoport voltak, központjuk a mai Erdély területére lokalizálható. Daciát végül Traianus császár hódította meg 101–105 között.
A Duna Kazán-szorosának felfedezése általában hajóval történik: választhatunk nagyobb hajóutak és kisebb motorcsónakos kirándulások között, 50–80 lej körüli áron. A Vaskapu-szoros környékén számos túraútvonal vezet a hegyekbe, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a szorosra. Érdemes azonban előzetesen utánanézni a vonalaknak, mert némelyiket már benőtte az erdő – ilyen például a Dunatölgyes határából induló hosszabb sárga jelű ösvény.
A Vaskaput Újmoldova felé haladva hagytam el, az 57-es úton, amely jó ideig a Duna mentén kanyarog a hatalmas sziklák lábánál. Itt bukkan fel a sziklák között Galambóc vára is, ahol 1428-ban Hunyadi János Zsigmond magyar király oldalán harcolt, hogy visszafoglalják a török kézre került várat. A napot – és egyúttal a Vaskapunál tett kirándulást – Nándorfehérvárnál, Belgrádban zártam.
Újságírónk a kirándulást saját költségén járta be.