A közép-európai politika ismét arra tanít bennünket, hogy a múlt sosem zárul le véglegesen – legfeljebb a szereplők cserélődnek a politika drámájában. A cseh választások október elejei hétvégéjén Andrej Babiš, az ország legismertebb milliárdosa és egykori miniszterelnöke ismét győztesként állt a színpadra. Pártja, az ANO – „A csalódott polgárok akciója” – közel 35 százalékos eredménnyel magabiztosan megelőzte Petr Fiala kormányfő jobbközép koalícióját, a Spolu-t, amely alig 23 százalékot ért el.
Babiš a győzelmi beszédét saját birodalmának egyik termében, a Bács-Kiskunban is jól ismert Agrofert vállalatcsoport rendezvényközpontjában tartotta. A politikus, aki 2014 és 2017 között pénzügyminiszterként, majd négy éven át, 2017-2021 között kormányfőként uralta a cseh közéletet, ismét az ország meghatározó szereplőjévé vált – és ezzel Közép-Európa egyik legpikánsabb, egyben legkockázatosabb politikai visszatérése valósult meg.
A visszatérő oligarcha
A magát trumpistának és illiberálisnak hirdető Babiš győzelme mögött jól felismerhető recept áll. Kampányát az elégedetlenségre építette: a magas inflációra, a gyenge növekedésre és arra a társadalmi fásultságra, amelyet a jobbközép Fiala-kormány reformjai sem tudtak enyhíteni. Bár a cseh gazdasági mutatók az év közepére jóval kedvezőbbek lettek a magyarénál, a választók érzelmeit már nem befolyásolták a statisztikák – a politikai hangulat romlását a kormány nem tudta megfordítani. Babiš a tegnapi győzelmet saját politikai karrierje csúcsaként ünnepli. Nyilatkozatai szerint a választási siker „történelmi eredmény”, és egyfajta „Trumpista” stílusú retorikát képvisel, amely egyszerre populista és karizmatikus.
Koalíciós matek: jobbra tolódó prágai horizont
A választási győzelem önmagában nem jelent kormánytöbbséget. A 200 fős alsóházban az ANO-nak 80–82 mandátuma lesz, a kormányalakításhoz viszont legalább 101 kell. Ehhez két út vezet: koalíció vagy külső támogatás a szélsőjobbról.
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Babiš tárgyalni fog Tomio Okamura Szabadság és Közvetlen Demokrácia Pártjával (SPD) (8 százalék), illetve az újonnan erősödő Motoristé sobě, azaz „Autósok Pártja” nevű mozgalommal (7 százalék), amely a kampányát az EU Zöld Megállapodása elleni tiltakozásra építette. Az SPD nyíltan EU- és NATO-ellenes, míg az „autósok” inkább euroszkeptikus konzervatívok, Václav Klaus korábbi elnök köréből.
Karel Havlíček, az ANO alelnöke már jelezte: a Motoristé pártjával közös platformjuk van az Európai Parlamentben, a Patrióták Európáért frakcióban, amelynek Orbán Viktor Fidesze is alapító tagja. „Beszélni fogunk mindkét párttal – de nem zárjuk ki a kisebbségi kormány lehetőségét sem” – nyilatkozta Havlíček.
Ha ez a modell valósul meg, Csehország egy újfajta politikai egyensúly felé sodródik: hivatalosan nyugati elkötelezettségű, de belpolitikailag jobbra tolódó, euroszkeptikus kormányzást láthatunk majd.
Populista ígéretek és gazdasági pragmatizmus
A kampányban Babiš az állami kiadások növelését, a nyugdíjak és bérek emelését, az adók csökkentését, valamint a diákok és fiatal családok számára kedvezmények bevezetését ígérte. Ugye ismerő a recept valahonnan? Emellett az ANO azt hangoztatta, hogy kevesebb forrást fordítana külföldi segélyekre, köztük az Ukrajnának nyújtott támogatásokra. A cél világos: a közvéleményben érzékelhető inflációt, megszorításokat és a társadalmi elégedetlenséget kívánja kezelni, miközben nem töri meg a gazdasági fejlődés ívét sem.
Babiš egyszerre ígért több pénzt a nyugdíjasoknak, béremelést a tanároknak és „rendbe hozott, működőképes” államot, miközben a kampány retorikáját ügyesen átfogalmazta: kevésbé támadta az Európai Uniót, mint korábban, de továbbra is a brüsszeli „bürokrácia” és a „kontrollmánia” ellen beszélt. A választás előestéjén így fogalmazott: „A cseh pénznek a cseh embereket kell szolgálnia – nem Brüsszelt és nem Kijevet.”
E mondat egyszerre szólt a gazdasági realitásokról és a politikai ösztönről. Babiš tudja: az ukrajnai háborúval kapcsolatos fásultság és a háborús költségek iránti érzékenység sok választónál elérte a határát. Az, hogy a milliárdos politikus a választási sikert ennek a hangulatnak a hullámán érte el, nem véletlen – de nem is azt jelenti feltétlenül, hogy Oroszország felé sodródna.
Moszkva árnyékában, Brüsszel pénzén
A cseh választások egyik nagy kérdése az volt, vajon Babiš kormányra kerülve elmozdítja-e az országot a Nyugattól. Fiala kampánya éppen erre a félelemre épített: figyelmeztetett, hogy a Babiš–Orbán–Fico háromszög végül Moszkva befolyása alá vonhatja a térséget.
A valóság ennél árnyaltabb. Babiš valóban jó kapcsolatokat ápol Viktor Orbánnal és Robert Ficóval, és nem rejti véka alá, hogy a „béke hangját” erősebbé tenné az Európai Unióban. Ugyanakkor minden jel arra mutat, hogy Csehország EU- és NATO-tagságát nem kérdőjelezi meg. Egyrészt, mert az ország geopolitikai helyzete ezt nem engedi, másrészt azért sem, mert az Agrofert – Babiš gazdasági birodalmának magja – az uniós piac és támogatási rendszer egyik legnagyobb haszonélvezője.
Másképp fogalmazva: a milliárdos politikus euroszkeptikus retorikája mögött kőkemény gazdasági racionalitás húzódik. Ő maga a rendszer része, még ha időről időre annak ellenzékeként is mutatja magát.
A cseh jobboldal válsága
Babiš győzelme nemcsak saját diadala, hanem Petr Fiala kormányának kudarca is. A jobbközép Spolu-szövetség – amely korábban a stabil, pro-európai kurzus ígéretét testesítette meg – elvesztette választói lendületét. A választás utáni órákban máris felmerült, hogy Fiala lemond, és az ODS párt új irányt keres: jobbra, a Babiš-féle populizmus felé.
A liberális koalíciós partner STAN 11, a kalózpárt (Piráti) 9 százalékot ért el – messze vannak egy többségi kormánytól. A baloldali Stačilo, amely az EU- és NATO-kilépést tűzte zászlajára, a parlamenti küszöb alatt maradt.
Csehországban így a következő évek politikai térképe alapjaiban változik meg. A mérsékelt középpártiság, amely a „haveli örökség” egyik utolsó politikai szimbóluma volt, meggyengült. A nemzeti szuverenitás retorikája, a társadalmi elégedetlenségre építő pragmatikus populizmus viszont újra dominánssá vált.
A magyar szál: Orbán árnyéka a Moldva fölött
A magyar kormányfő az elsők között gratulált Babišnak a győzelemhez. Orbán Viktor az X-platformon (korábbi Twitter) így írt: „Győzött az igazság!” – üzenete egyszerre volt politikai szolidaritás és önigazolás.
A két vezető már eddig is szoros kapcsolatban állt. 2024-ben együtt hozták létre az új európai jobboldali tömörülést, a Patrióták Európáért pártcsaládot, amely a konzervatív, euroszkeptikus pártok közös platformja kíván lenni. Babiš visszatérése így nemcsak a cseh belpolitikát, hanem az európai erőviszonyokat is befolyásolja: Orbán most új szövetségest kap, aki nemcsak retorikailag, de gazdasági súlyánál fogva is fontos partner lehet Brüsszelben. Babiš a gyakorlatban pragmatikus euroszkeptikus: kritizálja Brüsszelt a túlzott bürokrácia miatt, de az Agrofert-csoport révén szoros üzleti érdekei kötik az EU-hoz. A cseh milliárdos magyarországi és regionális kapcsolatai – különösen Orbán Viktorral – ebben a kontextusban értelmezhetők: együttműködésük a Patriots for Europe európai parlamenti csoportban lehetőséget teremt a konzervatív és EU-ellenes témák, például a dekarbonizáció vitájában való aktív részvételre.
Ugyanakkor Babiš sokkal pragmatikusabb, mint a magyar miniszterelnök. Miközben Orbán gyakran ideológiai hadjáratot folytat Brüsszellel szemben, Babiš inkább alkuszik, mintsem lázad. Ha kettejük együttműködése elmélyül, az Közép-Európa számára kettős üzenet lesz: a régió önállóbb, nacionalistább, „újbeszédül: „patriótább” hangot keres, de nem feltétlenül akarja elhagyni a Nyugatot.
Európai dilemmák: integráció vagy identitás
A cseh választások eredménye túlmutat Prágán. Az Európai Unión belül egyre több tagállamban tapasztalható az a kettősség, amely most Csehországban is győzött: az emberek nem akarnak az Únióból kilépni, de másképp akarnak tagok maradni, mint eddig.
A populizmus most futó, immár harmadik hulláma már nem forradalmi, hanem intézményesített. Nem az EU lebontására, hanem a saját szabályainak érvényesítésére, Brüsszel „elfoglalására” törekszik. Ezt látjuk Rómában, Pozsonyban, Budapesten – és most Prágában is.
Brüsszelnek ez új kihívás: hogyan lehet úgy megőrizni az európai közösség kohézióját, hogy közben teret nyer a nemzeti külön-utasság? Hogyan lehet közös politikát építeni egy olyan Európában, ahol a tagállamok fele a „reform”, a másik fele a „brüsszeli honfoglalás” jelszavát tűzi zászlajára?
Csehország, a liberális demokrácia egykori mintaállama, most a kompromisszumok laboratóriuma lehet. Ha Babiš képes lesz egyensúlyt teremteni a szuverenista retorika és a gazdasági reálpoltika között, az modellértékűvé válhat – nemcsak a régió, hanem az egész Európai Unió számára. Sikerét vagy bukását az idő eldönti.
Babiš és Orbán Bács-Kiskun megyében – gazdasági szövetség a Duna–Tisza közén
Végül fontos tudatában lenni annak, hogy Bács-Kiskun megye az utóbbi években egyfajta gazdasági bázis és csomópont Andrej Babiš és Orbán Viktor érdekei között. Térségünk nemcsak Magyarország agráriparának egyik legfontosabb központja lett, hanem arról is nevezetes, hogy a régi-új cseh elnök milliárdos Agrofert-csoportja itt építette ki magyarországi bázisát, amely az élelmiszer-feldolgozás, a mezőgazdasági gépforgalmazás és a vegyipar területén működik. Kiskunfélegyházán, Kecskemét térségében és Kalocsa környékén több tucat leányvállalat – köztük az étolajgyártó NT Kft., az Agrotec Magyarország Kft. és a GreenChem Hungary Kft. – integrálódott a megye gazdasági szerkezetébe.
Orbán Viktor kormánya az elmúlt évtizedben Bács-Kiskunt mint stratégiai agrár- és feldolgozóipari térséget fejlesztette, bőkezűen támogatva a nagybirtokos és külföldi befektetői modelleket. Ebben a környezetben Babiš vállalatai ideális partnerek: politikailag nem konfrontatívak, gazdaságilag stabilak, és jelentős uniós forrásokat hasznosítanak.
A két vezető kapcsolata tehát itt nyer konkrét gazdasági formát: Orbán a politikai és támogatási infrastruktúrát adja, míg Babiš a piaci know-how-t és a tőkeerejét. Bács-Kiskun megye így Közép-Európa egyik illiberális gbazdasági mintaterületévé vált, ahol a hatalomközpontú, „nemzeti kapitalista” modell valós gazdasági hálózattá sűrűsödik – cseh és uniós pénzből, magyar politikai háttérrel.
Csehül állunk – de talán mégsem rosszul
Andrej Babiš visszatérése egyszerre jelenti a múlt újrajátszását és a jövő előszelét. Csehország most ugyanarra az útra léphet, amelyen Magyarország másfél évtizede elindult: az elitellenesség, a nemzeti önérdek és a pragmatikus hatalompolitika felé.
A kérdés azonban az, hogy ebből autoriter sodródás lesz-e, vagy egy új típusú, közép-európai realitás: egy olyan „demokrácia”, amely megtanul együtt élni a populizmussal.
Egy dolog biztos: Csehország újra kulcsszereplő lett. Nemcsak a visegrádi együttműködésben, hanem az európai jobboldali újrarendeződésben is. És bár „csehül állunk”, talán mégis szerencsésebbek lehetünk, mint gondolnánk – hiszen Európa végre újra Közép-Európára figyel. Az ANO után a FIDESZ és a TISZA választási összecsapása következik: alig több, mint 190 nap múlva talán már nem mi állunk „csehül”, itt, Közép-Európában.
Zarándy Zoltán elemzése