A globalizáció haldoklik. Legalábbis az a forma, amit az elmúlt harminc évben ismertünk. A határok nyitottak voltak, az áruk szabadon áramlottak, a cégek bárhol gyártathattak. Ez volt a játékszabály. De valami megváltozott. A világ darabokra törik, blokkok alakulnak, és mindenki a saját érdekét nézi. Ez a gazdasági fragmentáció korszaka.
Nem egyik napról a másikra történt. Apró jeleket láttunk évek óta. A kereskedelmi háborúk, a Brexit, a szankciók, a beszállítói láncok megszakadása a COVID alatt. Ezek mind arra utaltak: a régi rend felbomlik. Most pedig ott tartunk, hogy a nemzetállamok visszaveszik a kontrollt. A szabadpiacot felváltja a stratégiai tervezés. A hatékonyságot a biztonság.
Mi az a gazdasági fragmentáció?
Egyszerűen fogalmazva: a világ gazdasága kisebb, elkülönült egységekre szakad. Az országok vagy országcsoportok saját szabályokat írnak, saját piacokat építenek, és elszigetelődnek másoktól. Nem teljes bezárkózásról van szó, hanem arról, hogy kevésbé függenek egymástól.
A fragmentáció több formát ölt:
- Technológiai szétválás, ahol különböző régiók különböző szabványokat használnak, mint az 5G hálózatok esetében.
- Kereskedelmi blokkok kialakulása, mint az EU, RCEP vagy USMCA, amelyek preferenciális kapcsolatokat alakítanak ki.
- Pénzügyi rendszerek szétválása, alternatív fizetési hálózatok létrejötte a SWIFT helyett.
- Beszállítói láncok regionalizálása, nearshoring és friendshoring térnyerése a just-in-time helyett.
- Adatáramlás korlátozása és helyi adattárolási követelmények bevezetése.
Ez nem azt jelenti, hogy megszűnik a kereskedelem. Hanem azt, hogy mások lesznek a partnerek, és másképp működnek a kapcsolatok. A bizalom helyett a biztonsági megfontolások kerülnek előtérbe. Az ellátási láncok rövidülnek, még ha ez magasabb költségeket jelent is.
Miért történik mindez most?
Több ok is összejátszik. Az egyik a geopolitikai feszültség. Kína és az USA között hidegháború alakul ki. Oroszország és Ukrajna konfliktusa felborította Európa energiapiacát. Ezek nem csak politikai események – gazdasági következményeik vannak.
A technológiai verseny is szerepet játszik. A félvezetők, a mesterséges intelligencia, az 5G – ezek stratégiai fontosságúak. Az országok nem akarják, hogy vetélytársaik kontrolláljanak kritikus technológiákat. Inkább saját kapacitásokat építenek, még ha drágább is.
Főbb okok, amelyek a fragmentációhoz vezetnek:
- A COVID-19 megmutatta a globális ellátási láncok sebezhetőségét, egyetlen régió leállása megbénította az egész világot.
- A politikai populizmus erősödése, a választók védelmezőbb politikát követelnek.
- Kibertámadások és kémkedési botrányok csökkentik a bizalmat.
- Klímaváltozás és környezeti aggodalmak, amelyek helyi termelést ösztönöznek.
- Szociális egyenlőtlenségek növekedése a globalizáció miatt.
- Stratégiai függőség felismerése kritikus iparágakban.
Van még egy tényező: a politikai akarat. A választók azt akarják, hogy a kormányok védjék őket. Munkahelyeket, iparágakat, életszínvonalat. A nyitottság helyett a védelem kerül előtérbe. A nacionalizmus erősödik, és ez gazdasági döntésekben is megmutatkozik.
Hogyan hat ez a vállalatokra?
A cégek nehéz helyzetben vannak. Évtizedekig a globális optimalizálásról szólt minden. Gyártsz ott, ahol olcsó. Értékesítesz ott, ahol jövedelmező. Az ellátási láncot a hatékonyság alapján építed fel. De most ez a modell nem működik.
A vállalatoknak új stratégiákat kell kidolgozniuk:
- Diverzifikálni kell a beszállítókat több országban.
- Regionális termelést kell építeni közelebb a végső piacokhoz.
- Készleteket kell tartani a just-in-time helyett.
- Rugalmasságra van szükség a gyors változásokhoz.
- Politikai kockázatokat is be kell árazni.
Ez drágább. Egy globális gyár hatékonyabb, mint három regionális. De a kockázatok mérséklése fontosabb lett a profitmaximalizálásnál. A vállalatok tanulnak, alkalmazkodnak, túlélnek.
Van, aki ezt kihasználja. Digitális vállalkozások például – akár a magyar nyerőgépek iparága is – kevésbé érzékenyek a fizikai határokra. Az online szolgáltatások könnyen átlépik a földrajzi korlátokat. Persze ők sem mentesek a szabályozási különbségektől, de rugalmasabbak, mint egy gyárkapacitással rendelkező cég.
A multinacionális cégek átszervezik magukat. Egyetlen globális entitás helyett regionális központokat hoznak létre. Így könnyebb megfelelni a helyi szabályozásnak, és csökkentik a politikai kockázatot is.
Nyertesei és vesztesei a fragmentációnak
Nem mindenki veszít ebben az új világban. Vannak országok és cégek, amik profitálnak belőle. Azok, akik gyorsan alkalmazkodnak, stratégiai pozícióba kerülnek, vagy egyszerűen szerencséjük van a földrajzi elhelyezkedésükkel.
A nyertesek általában:
- Közepes méretű országok, amik több blokkhoz is tudnak csatlakozni.
- Technológiai központok, amik nem függenek fizikai kereskedelemtől.
- Nyersanyagokban gazdag országok új partnerekkel.
- Logisztikai csomópontok, amik regionális hubként működnek.
- Országok stabil politikai rendszerrel és jó infrastruktúrával.
Vietnam például sokat profitál abból, hogy cégek Kínából költöznek oda. Mexikó a nearshoring nyertese az USA számára. India technológiai szektorban növekszik. Ezek az országok stratégiailag jó pozícióban vannak.
A vesztesei pedig a kis, nyitott gazdaságok. Azok, akik a globális kereskedelem motorjai voltak. Szingapúr, Hollandia, Belgium – olyan helyek, amik tranzit szerepet töltöttek be. Ha kevesebb áru mozog globálisan, ők veszítenek.
A fejlődő országok is nehéz helyzetben vannak. Sokan a globalizációnak köszönhetően fejlődtek. Exportra termeltek, külföldi befektetéseket vonzottak. Ha a piacok fragmentálódnak, kevesebb lehetőség marad nekik. Afrika különösen sérülékeny ebből a szempontból.
Technológia és fragmentáció
A technológiai szétválás talán a legaggasztóbb tendencia. A világ két technológiai ökoszisztémára szakad: egy amerikai-európai és egy kínai. Különböző szabványok, különböző platformok, különböző hálózatok.
Ez komoly következményekkel jár:
- A cégeknek külön termékeket kell fejleszteniük különböző piacokra, ami költséges és lassú
- Az innováció lassul, mert kevesebb az együttműködés és tudásmegosztás.
- Az adatok nem áramlanak szabadon, ami megnehezíti a kutatást és fejlesztést.
- A fogyasztóknak kevesebb választásuk van, regionálisan korlátozott szolgáltatásokkal.
- A szabványok inkompatibilisek lesznek, ami interoperabilitási problémákat okoz.
A mesterséges intelligencia versenye ebben kiélezett. Mindkét blokk a saját technológiáját akarja dominánssá tenni. Ez nem csak gazdasági, hanem geopolitikai kérdés is. Aki az AI-t kontrollálja, az a jövőt kontrollálja.
A félvezető ipar a leglátványosabb példa. Az USA chipeket tilt Kínába. Kína hatalmas összegeket költ saját chip-gyártás felépítésére. Európa is saját kapacitásokat akar. Mindenki önellátó szeretne lenni, még ha ez globálisan pazarló is.
Pénzügyi rendszerek átalakulása
A dollár dominanciája megkérdőjeleződik. Nem holnaptól, de fokozatosan. Egyre több ország keresi az alternatív megoldásokat a nemzetközi kereskedelem lebonyolítására. A szankciók megmutatták: aki a dolláron múlik, az sebezhető.
Új fizetési rendszerek alakulnak:
- A BRICS országok saját valutájukban kereskednek.
- Digitális központi banki valuták jelennek meg.
- Regionális elszámolóházak épülnek ki.
- Kriptovaluták népszerűsége nő bizonyos tranzakciókban.
- Aranytartalékok növelése alternatív értéktartásként.
Ez nem jelenti a dollár azonnali összeomlását. De a változás iránya egyértelmű. A multipólusú pénzügyi világ felé haladunk, ahol több valuta osztozik a szerepeken. A jüan, az euró, és talán más valuták is nagyobb szerepet kapnak.
A kriptovaluták is érdekesek ebben a kontextusban. Bár még mindig kis volumenűek, bizonyos országok kipróbálják őket szankciók megkerülésére. Ez új dimenziót ad a pénzügyi fragmentációnak.
Környezeti következmények
A fragmentáció nem jó hír a klímaváltozás elleni küzdelemhez. A globális problémák globális megoldásokat igényelnek. De ha mindenki a saját udvarát söpri, nehéz összehangolt lépéseket tenni.
Környezeti hatások a fragmentáció miatt:
- Több regionális gyár több energiafelhasználást jelent összességében.
- A hatékony központosított termelés helyett pazarló duplikáció.
- Kevesebb nemzetközi együttműködés a klíma kérdésekben.
- Országok protekcionista érdekei felülírják a környezeti célokat.
- Szén-dioxid kibocsátás növekedése a rövidebb, de többszörös szállítási útvonalak miatt.
A regionális termelés több szállítást jelent összességében. Ha minden régióban külön gyártanak, az több energia, több kibocsátás. A hatékony, központosított termelés környezetileg előnyösebb volt, még ha geopolitikailag sebezhetőbb is.
Plusz az országok most kevésbé hajlandók együttműködni. A klímakonferenciák egyre kevésbé eredményesek. Mindenki a saját érdekét nézi, a közös célok háttérbe szorulnak. Ez hosszú távon veszélyes, mert a klímaváltozás nem ismer határokat.
A munkaerőpiac változásai
A fragmentáció a munkaerőpiacot is átformálja. A globális cégek helyi munkaerőt keresnek, ami néhány régióban előnyös, másokban hátrányos. A verseny átrendeződik.
Munkaerőpiaci hatások:
- Visszatérnek a gyártó munkák bizonyos országokba.
- Szellemi munkák továbbra is globálisak maradhatnak.
- Bérkülönbségek csökkennek bizonyos szektorokban.
- Képzési igények változnak, helyi specializáció nő.
- Migráció nehezebb lesz, zártabb határokkal.
A nearshoring munkahelyeket hoz vissza néhány fejlett országba. De ezek gyakran automatizált munkahelyek, nem a régi gyári állások. A munkások átképzésre szorulnak, ami költséges és lassú folyamat.
Ugyanakkor a távmunka globális marad. A szoftverfejlesztő továbbra is dolgozhat bárhonnan. Ez egyfajta ellentmondás a fragmentációban – a fizikai termékek regionalizálódnak, de a szolgáltatások globálisak maradnak.
Van visszaút?
A gazdasági fragmentáció megállítható? Nehéz kérdés. A geopolitikai feszültségek nem oldódnak meg egyik napról a másikra. A bizalomhiány mély. Az érdekek eltérőek. De teljesen kizárni sem lehet a fordulatot.
Bizonyos területeken még lehetséges az együttműködés. A klímaváltozás, a pandémiák, a kiberbiztonság – olyan kihívások, amikhez közös válaszok kellenek. Ha ezeken az ügyeken át tudnak lépni a blokkok, az reményt adhat.
A technológiai cégek is nyomást gyakorolnak. Nekik érdekük a nyitott piacok. Lobbiznának a kormányoknál, hogy ne menjen túl messzire a fragmentáció. De kérdés, hogy meghallgatják-e őket.
A fogyasztók is számítanak. Ha drágábbak lesznek a termékek, az elégedetlenséget szül. A választók kérdőre vonhatják a kormányokat. De ez lassú folyamat, és addigra már sok minden megváltozhat.
Történelmileg voltak már ilyen periódusok. Az első világháború előtti globalizációt felváltotta a protekcionizmus. Aztán újra nyitottá vált a világ. A ciklusok léteznek. Lehet, hogy ez is csak egy átmeneti fázis.
Mi következik?
Valószínűleg nem térünk vissza a régi globalizációhoz. Az a modell lejárt. De az sem biztos, hogy totális fragmentációba süllyedünk. Valahol a kettő között alakul ki az új egyensúly.
Blokkok lesznek, de kereskedni fognak egymással. Regionális láncok épülnek, de bizonyos termékek globálisak maradnak. A technológia kettéválik, de vannak átjárások. A dollár gyengül, de nem tűnik el.
Ez a hibrid világ lesz a Globalizáció 2.0. Nem olyan egyszerű, mint a régi rend. Nem olyan hatékony, de talán biztonságosabb. Nem olyan nyitott, de lehet, hogy stabilabb. Meg kell tanulnunk ebben navigálni.
A vállalatoknak, az országoknak, az egyéneknek is alkalmazkodni kell. A rugalmasság fontosabb lesz, mint valaha. Aki nem tud változni, az lemarad. De aki gyorsan tanul, annak lehetőségek nyílnak az új világrendben. A következő évtized arról fog szólni, ki tud alkalmazkodni gyorsabban ehhez az új valósághoz.
(X)