Egy európai demokrata számára van valami mélyen megnyugtató abban, hogy alig néhány héttel azután, hogy Vilmos Sándor holland király szeptemberi beszédében a „józan együttműködés” és a „közösségi felelősség” politikai erényeit méltatta – amiről korábban e hasábokon is írtam –, Hollandia választói szinte szó szerint megvalósították azt, amiről uralkodójuk beszélt. Az október végi parlamenti választáson a holland demokrácia levette a lábát a populizmus gázpedáljáról, és újra a kormányozhatóság, a kompromisszum és a józanság felé kormányozta magát. Elemzés következik holland és magyar nézőpontból.
Kijózanodás holland módra
Geert Wilders, a holland szélsőjobb fenegyereke, aki két éve még a legerősebb párt élén állt, most súlyos vereséget szenvedett. A Szabadságpárt Partij voor de Vrijheid (PVV) 37 mandátumról 26-ra esett vissza a 106 fős parlamentben, és hiába próbálta magát miniszterelnök-jelöltként feltüntetni, a politikai közép – élén a D66 liberális párttal és annak 38 éves vezetőjével, Rob Jettennel – újra teret nyert. A New York Times szerint a holland választók ezzel „megbüntették a kormányzásképtelenséget”, és az ország politikai kultúrája „visszatért a stabilitás és a remény ígéretéhez”.
Wildersről kormányra kerülve kiderült: a dühös retorika nem pótolja a kompetenciát. A PVV ígéretei – menekültek kizárása, klímapolitika visszavágása, Brüsszel megszégyenítése – sorra elbuktak a valóságon. A koalíció, amelyet maga Wilders robbantott fel, hónapokra bénította meg az országot.
A választás tehát nem pusztán pártpolitikai átrendeződés volt, hanem morális korrekció. A holland társadalom – amelyet sokáig a „populizmus kísérleti laborjának” tartottak – most kimondta: elég volt a politikai óvodából. A Die Zeit szerint „a hollandok visszavágynak a működő középbe”, és az eredmény pontosan ezt tükrözi.
A D66 kampánya Rob Jetten vezetésével a remény politikáját kínálta: „Het kan wel” – Igen, lehetséges. Ez nemcsak Obama „Yes, we can” holland parafrázisa, hanem egy nemzeti önvizsgálat jelszava is: lehetséges politikát csinálni ordibálás nélkül. Jetten – aki nyíltan vállalja melegségét és a hagyományos családon kívüli életformáját – nem identitáspolitikai hősként, hanem a normalitás emberének szerepében nyert teret.
A D66 programja – zöld átállás, mesterséges intelligencia, tíz új város építése a lakhatási válság megoldására – konkrét válaszokat adott a félelmekre, amelyekből a populizmus táplálkozott. A New York Times idézte az egyik szavazót: „Azt akarom, hogy a politikusok felnőjenek. Ez nem óvoda.”
„Na végre”, tehetjük hozzá egy álomkórból éppen ébredező kecskeméti vagy éppen budapesti íróasztal előtt e sorokat gépelve.
A populizmus kifulladása – holland kivétel vagy európai fordulat?
Az elmúlt évtizedben a populista jobboldal Európa-szerte megállíthatatlannak tűnt. Olaszországtól Lengyelországon át Magyarországig mindenütt a düh, a sértettség és a szuverenitás nyelvén beszélt a politika. A holland választás most először mutatja meg, hogy a populizmus falnak ütközhet, ha kormányra kerül és megbukik saját ígéretein.
Wilders 2023-ban még diadalittasan vonult be a politikai fősodorba, most viszont ugyanaz a retorika, ami korábban mozgósított, elidegenített. A választók rájöttek: az „örök lázadó” nem tud kormányozni. Ahogy Kristof Jacobs, a radboudi egyetem politológusa fogalmazott: „Azt hittük, a radikális jobboldal golyóálló. Kiderült, hogy nem az.”
De a helyzet nem fekete-fehér. A Die Zeit és a NYT egyaránt figyelmeztet: a jobboldali populizmus nem tűnt el, csak újrarendeződött. A JA21 és más kisebb pártok átvettek néhány szavazót, és a PVV így is a legnagyobb erő maradt a baloldali D66 mellett. A történet tehát még nem zárult le, csak bonyolultabb lett.
Ettől függetlenül az üzenet világos: a düh politikája önmagában nem kormányzási stratégia. A populizmusra épülő pártok egy része – legyen az Wilders Hollandiában vagy Meloni Olaszországban – most már a pragmatizmus és a mérséklés útját keresi. Európa lehet, hogy épp a posztpopulizmus korszakába lép, ahol a radikalizmus retorikai kisebbség lesz, de semmiképpen sem kormányzó erő.
Az EU mint próbaterem: mit kezd Brüsszel európai zenekara a holland fordulattal?
Ha Hollandia Európa politikai laboratóriuma, akkor a mostani választás az EU számára is kísérlet: képes-e a közösség új, középutas energiát adni a kontinensnek?
A D66 és a liberális VVD által képviselt irány nem antipopulista programot, hanem működő politikát kínál. Nem moralizál, hanem kormányoz – és valójában ez most az igazi politikai tőke. Jean-Claude Juncker szerint Hollandia „visszatért a normális pályára”, de ez a pálya ma már nem a technokrácia útja, hanem az empátiáé.
Az EU-nak ebből két tanulságot érdemes levonni:
- A közép csak akkor marad életképes, ha kézzelfogható eredményeket produkál.
- A populizmus elleni legjobb fegyver nem a gúny, hanem a teljesítmény.
Ha az unió a „posztpopulizmus” korában is életképes akar maradni, akkor a brüsszeli intézményeknek újra kell tanulniuk a politikát, nemcsak a szabályalkotást. Az emberek nem ideológiát, hanem biztonságot keresnek.
Hollandia és Magyarország – két Európa, két tanulság
A holland fordulat különösen érdekes magyar tükörben. Miközben a hollandok a kompromisszumot és a kormányzóképességet jutalmazták, Magyarországon a populizmus továbbra is uralkodó nyelv. A „Brüsszel-ellenes” retorika, amely Hollandiában már lejárt lemez, itthon még politikai üzemanyag.
A holland király szeptemberi beszédében arról beszélt, hogy „a társadalom ereje az egymás iránti bizalomban” rejlik. Ez a mondat akkor is aktuális volt, most pedig szinte prófétai. Hollandia ezt a bizalmat megújította: az emberek hittek abban, hogy a mérsékeltség és az önmérséklet nem gyengeség, hanem a stabilitás záloga. Magyarország ezzel szemben még mindig a félelem és a harc nyelvét beszéli.
Pedig a tanulság egyszerű: a politikai kultúra nem adottság, hanem döntés kérdése. A hollandok döntöttek: elegük van az örök háborúból. Ha egyszer nálunk is megszületik ez a felismerés, talán mi is visszatalálunk Európához – nem csak földrajzilag, hanem politikailag is. Október 23-án a Hősök terén a kiegyezés és megbékélés retorikája már megszólalt. Ez talán egy jó kezdet jele lehet.
A középút politikája: a legnehezebb pálya
A középutas kormányzás a legnehezebb műfaj. A D66, a VVD és a CDA előtt most az a feladat áll, hogy a reményt tettekre váltsák. Ha a holland kormány képes lesz valódi eredményeket felmutatni a lakhatás, az egészségügy vagy a klímapolitika területén, akkor Európa szerte újra felértékelődhet a „józan politika” eszménye.
De ha elhibázzák, a populizmus visszatér – talán még erősebben. A „posztpopulizmus” tehát nem végállomás, hanem egy keskeny, törékeny ösvény, ahol minden hiba a múltba taszíthat.
Függöny – fel: a király beszéde és a polgár döntése
A holland király szeptemberben úgy fogalmazott: „Európa nem az erősek, hanem az együttműködők kontinense.” Ezt akkor sokan udvarias, de semmitmondó frázisnak tartották. Most, a választások után, ez a mondat új értelmet kapott, és királyi ajándék az uralkodónak, hogy ezt a holland polgárok tették valósággá.
A posztpopulizmus hajnala nem ünnepnapot hoz, hanem a kijózanodás hétköznapjait követeli meg. A józan ész, a kompromisszum, a tények és a tervek politikájának visszatérése jön – jó esetben.
Ez a posztpopulista paradigma, azaz modell nem csillog, nem forradalmi – de működőképes lehet. És talán éppen ez az, amire Európának, és nekünk, magyaroknak is, a legnagyobb szükségünk lenne: egy kicsit kevesebb haragra, és egy kicsit több józanságra.
Ha Hollandia most valóban új korszakot nyit, akkor Európa nemcsak politikai, hanem erkölcsi értelemben is tanulhat tőle. Mert ahogy a király mondta – és a választók immár megerősítették –: „A szabadság nem a falakban, hanem a bizalomban él.”
Zarándy Zoltán írása
———
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a szerkesztoseg@kecsup.hu címre.