2025-ben sem volt egyszerű dolga a kis független vidéki szerkesztőségek munkatársainak, de minden nehézség, támadás és akadályozás, gáncsolás ellenére is rengeteg fontos, érdekes és értékes témát fel tudtunk dolgozni. Számomra – mint a hivatását élete meghatározó részének tekintő embernek – az is rendkívül fontos, hogy minden nap bele tudtam nézni a tükörbe, teljesen tiszta lelkiismerettel.
Az év végéhez közeledve szokás összegzést készíteni. Én most egy sajátos aspektusból leltároztam: megszámoltam, hány olyan téma volt, amikor írásban elküldött kérdéseimre nem kaptam semmilyen választ az önkormányzattól, a polgármestertől, a képviselőktől, valamelyik városi vagy állami cégtől, intézménytől, esetleg minisztériumtól.
34 témában összesen 55 ilyen emailem volt. A „rangsor élén” az önkormányzat úgynevezett kommunikációs vezetője áll, nem messze lemaradva követi Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, de notórius „nemválaszoló” a honvédelmi tárca sajtóosztálya is. Mellettük a megyei kórháztól, a Kecskeméti Közlekedési Központtól és a Neumann János Egyetemért Alapítványtól is többször hiába vártam tájékoztatást.
És ezek csak az írásos megkeresések; a telefonon vagy élőszóban történő visszautasításokat nem is vettem figyelembe. Kicsit zavar is, hogy csak ennyi jött össze, heti átlag egy: lehettem volna még sokkal aktívabb. Kollégáim szerintem hasonló számokat tudnak felmutatni (azaz a fenti mennyiséget KecsUP-szinten beszorozhatjuk még vagy hárommal). Arról sem ejtettem szót, hogy kevés kivételtől eltekintve nem kapunk információkat, meghívókat a különböző eseményekről, programokról.
Pedig a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény kimondja (és erre szoktuk is figyelmeztetni a címzetteket):
„Az állami és önkormányzati szervek, intézmények, tisztségviselők, a hivatalos és közfeladatot ellátó személyek, valamint az állami vagy önkormányzati többségi tulajdonban lévő gazdasági társaságok vezetői – a szükséges felvilágosításoknak és adatoknak a médiatartalom-szolgáltatók számára, megfelelő határidőben történő rendelkezésére bocsátásával – a közérdekű adatok nyilvánosságáról, illetve az információszabadságról szóló jogszabályok keretei között kötelesek elősegíteni a médiatartalom-szolgáltató tájékoztatási feladatának elvégzését.”
Erre a törvényi kötelezettségre tehát magasból tesz a kecskeméti polgármester, a kormánypárti képviselők jó része, több önkormányzati intézmény-és cégvezető. Hozzáteszem: a Tisza Párt jövendőbeli kecskeméti képviselő-jelöltjei sem adtak egyelőre még interjút, többszöri megkeresés ellenére sem. Üdítő kivétel viszont például a rendőrség, a Városrendészet vagy a Katona József Múzeum, tőlük rövidebb-hosszabb idő után, de mindig érkezik tájékoztatás, nyilatkozat (jó, néha csak egy mondat, de mégis). Köszönjük nekik a korrektséget.
Persze ezeket a körülményeket már számtalanszor elmondtuk, leírtuk, és olvasóinknak esetleg unalmas is lehet már a téma, de úgy vélem, újra és újra fel kell hívnunk a figyelmet erre a folytatólagos és ismétlődő szándékos mulasztásra, amellyel az egyik, újságíró számára legfontosabb dologtól akarnak minket tudatosan megfosztani: az információtól.
Másféle akadályokat is gördítenek elénk. Nálunk nincsenek állami és önkormányzati hirdetések (fentről nem irányítják őket ide) és a magánszféra is tart a retorzióktól, nagyon kevés cég meri nálunk reklámozni a termékét, szolgáltatását. Sohasem tagadtuk, hogy az életben maradáshoz, a független újságíráshoz a jószándékú olvasói támogatások mellett egyelőre nélkülözhetetlenek a pályázati források és az 1 százalékos felajánlások. Gyakorlatilag megtanultunk együtt élni azzal az egzisztenciális bizonytalansággal, hogy egyszer csak már nem lesz pénzünk a további működésre, és lehúzhatjuk a rolót. Őszintén, ezek mennyire normális állapotok?
Úgyhogy egy vidéki független szerkesztőség újságírójának lenni sokszorosan nehezített pálya. Ugyanakkor felszabadító érzés is a függetlenség. Nincs politikai elvárás, a kezünket nem vezetik a klaviatúrán. Nincsen megszabva az újságírónak, miről cikkezzen és miről ne, nincs előírva, miről milyen módon kell tudósítania, kivel szabad/kell interjúznia. Nincs kiadva föntről vagy bármely párttól kötelező kérdés, nincs előre meghatározott narratíva, amit követni kell, ha nem szeretné az állását kockáztatni.
A sajtószabadság fontos ismérve az is, hogy ha befut egy téma, nem az az első gondolata és kérdése az újságírónak, vajon feldolgozhatja-e, vagy eszébe se jusson – hanem csakis az számít, közérdekű, érdekes és fontos-e az ügy, számíthat-e az olvasók figyelmére. A szabad, független szerkesztőségekben nem kell attól tartani, hogy munkatársát felhívja a (fő)szerkesztő, és elmagyarázza/lecseszi, hogy a hatalomnak – önkormányzatnak, polgármesternek, minisztériumnak, kormánynak, pártnak, valamilyen érdekcsoportnak, láthatatlan irányítóknak – nem tetszett a cikk, és nem jelenhet meg, vagy csak jól meghúzva, átalakítva.
Erőt és büszkeséget ad a függetlenség, megfizethetetlen az érzés, hogy nem kell szégyellned magad egyetlen írásod miatt sem, tiszta tekintettel tudsz tükörbe nézni.
E hosszúra nyúlt bevezető után pár szóban arról, milyen témák voltak számomra a legfontosabbak 2025-ben:
- Az elejétől – az Állami Számvevőszék jelentésének nyilvánosságra kerülésétől – kezdve figyelemmel követtük a Neumann János Egyetemért Alapítvány 127 és fél milliárd forintos, nagy horderejű ügyét. Már rögtön az első cikkben megírtuk, hogy Matolcsy rokonai és exkollégái is ülnek az alapítvány kuratóriumában és felügyelőbizottságában, majd négyrészes cikksorozatban dolgoztuk fel, miként alakult az alapítványhoz beküldött közérdekű adatigénylésünk sorsa és mit tudtunk meg a kuratóriumi és felügyelőbizottsági (sokszor alaposan kitakart) jegyzőkönyvekből. Úgy gondoltuk, már maga az is tanulságos és sokat elmond az ügyről – és általánosságban a hazai nyilvánosság állapotáról, a független sajtóhoz való viszonyulásról -, ahogyan eljutottunk az alapítvány tárgyalóterméig, és az az eljárás, módszer is, ahogy végül engedélyezték számunkra, hogy belenézhessünk az iratokba. A cikksorozatnak országosan is volt visszhangja, a Telex két cikkben alaposan bemutatta, amit feltártunk, és meg is kérdeztek minket a tapasztalatainkról. Később is folyamatosan figyelemmel kísértük a történéseket, tudósítottunk a kecskeméti tüntetésekről, az emlékezetes áprilisi közgyűlésről, ahol lemondásra szólították fel a kecskeméti polgármestert, október közepén pedig a Transparency International Magyarország Alapítvány támogatásával ismét közérdekűadat-igénylést nyújtottunk be az alapítvány ÁSZ-által elfogadott intézkedési terve megismerése érdekében.
- Idén széleskörű összefogás alakult ki Kecskeméten egy achondropláziás, törpenövésű tíz éves kisfiúért, Danyi Botondért. Történetéről, a családja előtt álló kihívásokról, nehézségekről először a KecsUP Hírek írt részletes riportot még februárban (én voltam a szerencsés), majd később is több cikkben foglalkoztunk Boti sorsával. A kisfiú és édesanyja szerepelt podcast műsorunkban is, valamint médiatámogatói voltunk egy jótékonysági rendezvénynek, amelyet szeptember első hétvégéjén szerveztek meg, és amelynek teljes bevételét, több mint 4 millió forintot Boti gyógykezelésére ajánlották fel – erről egy videós anyagot készítettünk. A kisfiú és sorstársai ügyét első nagy riportunk után egy országos tévécsatorna is bemutatta, majd szép lassan a helyi sajtó más szereplői is beszámoltak róla. Botiék több városi rendezvénynek vendégei voltak, meghívták őket a kecskeméti képviselő-testület egyik ülésére is, ahol az édesanya is szót kapott, és beszélhetett ügyükről, problémájukról. És a legnagyobb eredmény: ősszel derült ki, hogy Boti és 21 törpenövésű sorstársa gyógykezelését támogatja a Batthyány-Strattmann László Alapítvány, egyelőre három hónapra – 2025. október 1-től 2025. december 31-ig. További támogatásról később születik döntés, a család bízik abban, hogy a jövőben is zökkenőmentes lesz a finanszírozás, hiszen Botinak és sorstársainak addig kell kapniuk ezt a nagyon drága, de rendkívül hatékony gyógyszert, amíg növésben vannak.
Boti esélyt kér, hogy nagyra nőhessen, szülei küzdenek és reménykednek
- A térség legégetőbb, mégis, még mindig nem kellő súllyal kezelt problémájával is többször foglalkoztam, azaz a mind gyakoribb aszályok súlyos következményeivel, a Homokhátság elsivatagosodásának fenyegető veszélyével és a vízmegtartás-vízpótlás kérdésével. Írtam például arról, hogy az olyan, egyébként szárazságtűrő, emblematikus alföldi növényfajok is eltűnhetnek, mint a Fülöpházi-buckavidéken honos homoki árvalányhaj és a magyar csenkesz, és az Észak-Amerikából behurcolt homoki prérifű és különböző kaktuszok veszik át helyüket. Nemrég videós riportban mutattuk be, hogy kiszáradtak a lakiteleki tőzegbánya-tavak. A megoldást kínáló zöld-kék infrastruktúráról, a városi esőkertekről, a területek elárasztásáról és az Unió által finanszírozott vízmegtartó fejlesztésekről is adtunk hírt, akárcsak Kecskemét második Miyawaki minierdejéről.
- Falusi Norbert kollégámmal közös cikksorozatunkban olyan vajdasági magyarok történeteit meséltük el, akik megpróbáltak a szülőföldjükön boldogulni, ám a háborús vagy anyagi nehézségek végül döntés elé állították őket. Ma már rengeteg vajdasági munkavállaló él és dolgozik Kecskeméten, mégis keveset tudunk a mindennapjaikról. A vajdasági Szabad Magyar Szóval közös sorozatunkban ezt a láthatatlan világot szerettük volna közelebb hozni. Nagy öröm volt Tamarával és Róberttel megismerkedni, tanulságokban bővelkedő élettörténetüket bemutatni.
Vajdaságból Kecskemétre: nehéz döntés volt, de új életet tudtunk kezdeni – 1. rész
- Szívemnek kedves riport volt a tizenöt éves kecskeméti Ronkó Márkkal készített cikk. A srácnak mindene a foci, nagypályán és kispályán egyaránt űzi, és igen tehetséges: a KTE U15-ös csapatának ő volt a legjobbja az elmúlt szezonban. Az, hogy eddig eljutott és így teljesít, már csak azért is hihetetlenül elismerésre méltó, mert hatéves korában egy vírus megtámadta az egyik szemét, és emiatt szinte teljesen elvesztette a látását. Felnőtteknek is példamutató, milyen hihetetlen elszántságról és kitartásról tett és tesz tanúbizonyságot, futball iránt szenvedélye pedig minden nehézségen átlendítette. Szülei és edzője is küzdeni tudását dicsérték a KecsUP-nak adott interjúban. Márk nagy álma, hogy egyszer kipróbálhassa magát egy külföldi bajnokságban, a csúcs Anglia lenne számára. Hajrá, szurkolunk!
Soha nem adja fel: Márk látássérültként is a legjobbak között a futballpályán
- A szentkirályi Auti Farmot pár éve Göblyösné László Éva gyógypedagógus álmodta meg. Ez egy olyan hely, ahol autizmus spektrumzavarral küzdő fiatalok is részt vesznek a kert gondozásában, a termények leszedésében, az állatok etetésében, a locsolásban, a fűnyírásban. Éváék nagyon jól haladnak a megvalósítással, a távlati cél az autizmussal élő felnőttek foglalkoztatása és számukra támogatott lakhatás biztosítása. A nagyszerű kezdeményezésről mindig szívesen hírt adunk, legutóbb októberben jártunk a tanyán.
