Véleményem szerint véglegesen meg kell cáfolnunk a NER egyik alaptételét, miszerint a közpénz elvesztette közpénz jellegét (Kósa Lajos 2016.03.01). Ez az önmagában ártatlannak tűnő mondat a NER egyik ideológiai alaptétele. Ne fogadjuk el, mert nem igaz! Ez tulajdonképpen intézményesített kisajátítása az adóforintjainknak. Olvasónk, Ugrai Miklós véleménycikke.
A közvagyont és a közpénzt úgy érzem nem lehet egy lapon említeni a magántulajdonnal. Ebből következik, hogy a közvagyon befektetése sem lehet csak egy szűk testület hatásköre. Tudom, hogy ez jogi és hatásköri kérdés is, de a szó pozitív értelmében idealista oldalról se fogadjuk el az ilyen belterjes rendszereket. Most kell ezen végérvényesen változtatni.
Úgy gondolom, ha egy szervezetben nem teljesítményalapon jelennek meg a vezetők, hanem mondjuk lojalitás alapján (rokoni alapon), akkor ott nagy a kockázat, hogy eltűnik a szakmaiság. Nő az emocióalapú döntések esélye, csökken a hatékonyság és a közvagyon megbecsülése.
A vezető nem kap megfelelő visszacsatolást, hiszen nem teljesítményalapon kapta meg a pozícióját, hanem mondjuk lojalitás alapon. Így pedig nem képes ellátni a feladatát megfelelően, és rombolja a szervezetet, valamint annak hatékonyságát. A közösségi célok elhomályosulnak, és előtérbe kerülhetnek az egyéni érdekek.
Véleményem szerint az NJEA körül kialakult helyzet hűen tükrözi ezt a mechanizmust. Én így látom ezt a folyamatot:
alaptétel: nem közpénz, ami befektetésre kerül → nincs tulajdonosi szemlélet → nincs értékteremtő munka → veszteség realizálódik → nincs következmény → nincs vezetői szinten számonkérés
Úgy gondolom, hogy indokolt a kecskeméti közélet újragondolása, akár időközi önkormányzati választás formájában is. Megérdemli a város, hogy új vezetői, azaz valódi képviselői legyenek.
Gesztusértékű lenne, ha ilyen mértékű bizalomvesztés után, mint amit az országgyűlési választások hoztak a polgármester, Szemereyné dr. Pataki Klaudia lemondana polgármesteri tisztségéről. Ezzel is hozzájárulna a város fejlődéséhez.
„Inkább egy pofon az igazságért, mint kitüntetés a hazugságért.” (ahogy egy magyar filmben elhangzott)
Tisztelettel: Ugrai Miklós 2026. 04. 22.