Ősszel és tavasszal a kertes házak környékén újra és újra megtelik füsttel a levegő, ugyanis az összegyűlt faleveleket és nyesedéket sokan még mindig elégetéssel próbálják eltüntetni.
A G7 írása ugyanakkor rámutat arra, hogy ez a gyakorlat történelmi léptékben viszonylag új jelenség, hiszen Magyarországon egészen a XIX. század végéig gyakorlatilag ismeretlen volt az avarégetés. A paraszti gazdaságokban a lehullott levelek és növényi maradványok értékes erőforrásnak számítottak. A faleveleket állati alomként használták, majd trágyával keverve visszajuttatták a földekre, ezzel természetes módon javítva a talaj minőségét. Az őszi kertrendezés sem jelentette a kertek teljes „kitakarítását”: a fel nem használt növényi részeket egyszerűen a talajon hagyták, később pedig a földbe forgatták. A levágott ágakat és egyéb fás részeket kiszárították, majd tüzelőként hasznosították.
A lakosság életmódváltásával (városokba költözés, az önellátó gazdálkodás helyébe lépő bolti vásárlás, a hobbikertek terjedése és a díszkert-kultúra megjelenése után a megmaradó levéltömeg rendezetlenségnek és elhanyagoltságnak számított a társadalom szemében) viszont ez a szemlélet alapvetően megváltozott, és szinte szükségszerűségként fogalmazódott meg az avar elégetése.
Napjainkban az avar- és kerti hulladék égetését Magyarországon több szinten szabályozzák:
- A levegő védelméről szóló 306/2010-es kormányrendelet alapvetően tiltja a hulladék nyílt téri égetését, ami a kerti hulladékokra is vonatkozik, kivéve, ha más jogszabály ettől eltérően rendelkezik.
- Ezt a kivételt teremti meg a környezetvédelmi törvény, amely 2021-től az önkormányzatok hatáskörébe utalta az avarégetés szabályozását. Így ma már a települések saját rendeleteikben dönthetnek arról, engedélyezik-e ezt a gyakorlatot.
- Ennek következtében továbbra is számos olyan önkormányzat működik az országban, amely rendeleti úton lehetővé teszi az avarégetést, annak ellenére, hogy a keletkező füst közvetlenül veszélyezteti a lakosság egészségét és rontja a levegő minőségét.
De szerencsére ma már egyre több felelősségteljes településvezetői döntésre is rábukkanhatunk, amelyekkel kifejezetten tiltott tevékenységnek minősítik az avarégetést, és ezzel párhuzamosan igyekeznek a jó gyakorlatokat – pl. a komposztálást – is megismertetni az ott élőkkel. Fontos paradigmaváltásról beszélünk, hiszen egy átlagosnak mondható, nagyjából 100 kilós, enyhén nedves avarkupac elégetése 90 millió köbméternyi levegőt is képes határérték feletti szennyezéssel telíteni, ez pedig egyenlő egy ezerfős településnek a földfelszíntől mért 100 méteres magasságig terjedő teljes levegőmennyiségével.
A G7 cikkének – amelyből további érdekességek is megtudhatók – szerzője Horváth Zsolt, agrármérnök, környezetvédelmi mérnök, közgazdász, a Levegő Munkacsoport projektvezetője.