Magyarország az eddigi legfrissebb, hivatalos statisztika szerint nem igazán áll jól a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés terén. Eszerint ugyanis a magyarok közel 20 százaléka, míg a Dél-Alföldön élők negyede van kitéve a nincstelenségnek, javarészt az idősek és a gyermekes családok. A KecsUP Hírek által megkérdezett civilszervezet szerint ráadásul a helyzet Kecskeméten és környékén évről évre rosszabb, ám vannak azért jó példák a szegénységből való kitörésre, mint ahogyan megoldás is lenne a jelenlegi tendencia megállítására, ha rendszerszinten állna be változás a területen. Ám addig is a lapunknak nyilatkozó gazdasági szakértő szerint még ha nagyon nehéz is, érdemes aktívan tenni azért, hogy a szegénység és kirekesztettség minél kevesebb embert érjen utol, azaz változtatni a pénzügyi kultúránkon.
„T. 2023-ban vásárlás ürügyén jött el hozzánk a boltba, negyven év körül lehetett a fiatalember. Vásárolt néhány könyvet, majd azután csak telefonon érdeklődött nálunk az elérhető kultúra iránt. Körülbelül három hónap telt el, hogy újra megjelent, mert ekkorra érezte úgy, hogy bizalommal lehet felénk. Mesélt az életéről és segítséget kért. Kiderült, hogy az apja verte őt, de miután lebetegedett, neki kellett ápolnia. Az apa aztán meghalt, T. pedig magára maradt teljesen vagyontalanul, tele pszichés problémákkal” – kezd bele az Angyalszárny Alapítvány egyik legmeghatározóbb történetébe Csordás Alexandra. A szervezet alapítója rögtön hozzáteszi, hogy a férfi rettegett, az igazi nevét is csak akkor árulta el, amikor hivatalosan felvették őt a támogatottak közé. Az Angyalszárny munkatársai ezután folyamatosan próbáltak beszélgetés útján segíteni és erőt adni neki, azonban a helyzet egyre rosszabb lett, és miután T. munkát keresve másik városba ment, átmenetileg ki is került a látókörükből.
A 2020. decembere óta működő, alapvetően a rászoruló személyek és családok mindennapi problémáira megoldást kereső, és Kecskeméten egy adományboltot is működtető szervezet vezetője ezután két hónapig nem is hallott semmit T.-ről. Aztán egyszercsak csörgött a telefon – a férfi a pszichiátriai osztályról hívta az Alapítványt. Ide, mint az kiderült, többek között azért került be, mert kényszerképzetek és üldözési mánia gyötörte. De az osztályról rendszeresen kapott eltávozási engedélyt, ami alatt mindig bement az adományboltba, hogy kicsit beszélgessen az Alapítvány munkatársaival.
A szabadsága azonban rendszerint nem tartott sokáig, idén augusztusig ugyanis mindig visszakerült a pszichiátriára. Ám nyár végén valami megváltozott T. életében, a sorsa gyökeres fordulatot vett. Köszönhetően többek között egy nagyon kedves nyugdíjas pszichológusnak, aki felajánlotta a segítségét az Alapítványnak, azon keresztül a pszichés gondokkal küzdő férfinak is.
„Összehoztunk egy találkozót a szakember és T. között, ami le is zajlott. Ennek ellenére azt éreztem, hogy T. csak bennem bízik, és a beszélgetés után is csak az én véleményem számít neki. A kórházból egyébként ekkorra már végleg kiengedték, de egészségileg még nagyon messze állt a gyógyulástól. Ráadásul csak a hajléktalanszállón lett volna lehetősége meghúzni magát, amiről hiába győzködtem, inkább két napot az utcán töltött.”
A kecskeméti segélyszervezet alapítója T. hajthatatlanságát tapasztalva így rögtön a megoldást kezdte keresni, hiszen újdonsült pártfogoltját nem hagyhatta csak úgy az utcán. Sikerült is egy csendes helyen, jó emberek segítségével lakókocsis lakhatást intéznie, illetve megértetnie T.-vel azt, hogy a gyógyszereit mindig szednie kell ahhoz, hogy megerősödjön, és dolgozni tudjon. Merthogy T. minden álma a munka volt, de abban az állapotban, ahogyan a kórházi ápolás után kiengedték, ezt szinte lehetetlen volt elérnie. „Ezért kiváltottuk a gyógyszereit, mindent megadtunk számára a lakhatáshoz” – mondja Csordás Alexandra. T. sorsa ennek nyomán hamar jobbra is fordult: a nyár óta eltelt idő alatt sikerült elhelyezkednie, és bár nem rendelkezik nagy keresettel, de a lakhatási gondjai is megoldódni látszanak. „Ami viszont a legfontosabb, hogy megtalálta a lelki nyugalmát, és idén, életében először meghívta a családja karácsonyi vacsorára is.”
Magyarországon elképesztő méreteket öltött a szegénység
Csakhogy ez a fajta „siker” sajnos nem mindenkinek adatik meg, sőt egyre többen élnek a hasonló kilátástalanságtól fenyegetve. Ahogyan ugyanis arról a KecsUP Hírek korábban beszámolt, 2024-ben a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata egész Magyarországon jelentős probléma volt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) eddigi legfrissebb, Helyzetkép 2024 című kiadványa szerint a magyarok 19,3 százaléka volt kitéve ennek. Legnagyobb arányban (39,1 százalék) a gyermektelen, 65 éves vagy annál idősebb személyek voltak veszélyeztetettek, de figyelemreméltó arányt mutattak ebből a szempontból a gyermekkele rendelkező háztartások is. Vagyis az egyedülálló felnőttek gyermek(ek)kel (37 százalék) és a két felnőttet és három vagy annál több gyermeket magában foglaló háztartások (27,1 százalék).
És sajnos a részletesebb adatokat tekintve sem volt 2024-ben jobb a helyzet. Hiszen amíg a nyugati és a központi régiók helyzete stabil volt, addig a déli és a keleti térségekben továbbra is magas a szegénység és a társadalmi kirekesztődés kockázata.
Vagyis a legkedvezőbb adatot produkáló Budapesten a mutató 10,7 százalékot ért el, a legnagyobb kockázatot pedig Észak-Magyarország mutatta, ahol a kitettség aránya 30,2 százalékot ért el. Utóbbinál pedig a Dél-Alföldön sem volt sokkal jobb a helyzet: a régióban a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata a népesség több mint negyedét, azaz a 25,2 százalékát érintette.
Aki előtt elmegy a gyorsan robogó vonat, az végleg lemaradhat róla
Ám hogy a KSH statisztikáját megértsük, fontos tisztában lennünk a szegénység és társadalmi kirekesztődés fogalmával, valamint azok társadalmi hatásaival. Ehhez pedig a legcélszerűbb, ha felidézzük a magyar társadalmi egyenlőtlenségek egyik legnagyobb ismerőjének, Ferge Zsuzsa, Széchenyi-díjas szociológusnak az egyik korábbi előadásán elhangzottakat. A 2024-ben elhunyt szakember szerint a szegénység a munkaerőpiac zavaraival függ össze, azaz „a munkanélküliség, az alulfoglalkoztatás, a keresetek nagy részének alacsony szintje miatt, és az árrendszer szerkezeti változásai következtében a szegények harmadának van lakással kapcsolatos adóssága; negyven százaléknál nem jut elég pénz gyógyszerre, és a korábbinál nagyobb hiányok mutatkoznak olyan elemi szükségletek esetében is, mint az élelmiszer vagy a gyógyszer”.
Ferge Zsuzsa hangsúlyozza továbbá azt is, hogy a különösen rossz helyzetűeknél a problémák halmozódnak, bár már önmagában az is elég nagy baj, ha négyen laknak egy szobában, vagy ha vacsora és reggeli nélkül maradnak a gyerekek. Az előadás ezen pontján a szociológus meg is jegyzi: vannak különösen törékeny helyzetű csoportok, amelyekben nagy a szegények aránya, ilyenek lehetnek mondjuk a tartós munkanélküliek, a szakképzetlenek vagy nem „piacképes” képzettségűek, illetve az alacsony keresetűek. És ide sorolható a cigányság is, ahol a munkanélküliségi ráta többszöröse a többségi társadalomban tapasztalhatónál. Ráadásul az e csoportba tartozók gyakran kirekesztettek is, ami azt jelenti, hogy nincs elég pénzük a közlekedésre, hogy munka után nézzenek, vagy a gyermeküket iskolába járassák.
A szociológus szerint összességében a társadalom „kétsebességűvé” vált, azaz aki nem tud rákapaszkodni a gyorsan robogó vonatra, az végleg lemaradhat. Márpedig ez hosszú távon komoly károkat okoz a gazdaságnak.
A magyar elit hízik, miközben az átlagcsaládok legatyásodnak
De mégis mekkorát? – tesszük fel a kérdést Bod Péter Ákosnak, mire a közgazdász szakember, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke elmondja: „A Magyar Nemzeti Bank által, a lakosság pénzügyi helyzetéről közzétett legújabb jelentés szerint az országos kép elég vegyes. Magyarország a térségi országokhoz képest ugyan nem áll rosszul a megtakarításokkal, csakhogy igen jelentős – és újabban gyorsan növekvő – a pénzügyi vagyon koncentráltsága az országban.”
Azaz a legvagyonosabb tíz százalék a hazai pénzügyi vagyon 72 százalékát birtokolja, ami egy igen nagy arány. A szakember ennek kapcsán két példát hoz, az egyik Szlovákia, ahol kisebb mértékben koncentrálódik a pénzvagyon, a másik pedig Németország, ahol ugyan 60 százalék körül van a felső vagyoni tized részesedése, és folyamatosan koncentrálódik, de nem olyan extrém módon, mint nálunk. Ezután egy másik aspektusból világít rá a hazai állapotra: „a magyar családok fele, másképpen mondva az alsó 50 százaléka a pénzügyi vagyonnak mindösszesen az 5 százalékát birtokolja”.
Persze a vagyon Bod Péter Ákos szerint némileg félrevezető, hiszen a nagyon tehetősek esetében az a kérdés, hogy kötvényekben, részvényekben, bankbetétben vagy mi másban legyen a pénz. A magyar társadalom nagyrésze viszont inkább azon gondolkodik, hogy van-e egyáltalán annyi megtakarítása, amellyel át tud vészelni egy rövidebb-hosszabb időszakot, vagy képes lenne-e megbirkózni egy hirtelen, nemvárt kiadással. A válasz pedig elég elkeserítő:
„A felmérések szerint a magyar családok egyharmadának annyi pénzbeli megtakarítása sincs, mint amennyi az egyhavi jövedelme. Ezt azt jelenti, hogy egy állásvesztés vagy egy valójában nem is nagy, ám hirtelen pénzveszteség lenullázza a teljes pénzügyi vagyonát.”
Ez pedig ugyan az országos átlag, ám a kisebb keresetűek között még nagyobb az ilyen helyzetben levők aránya. Amire mondhatjuk, hogy gond van a pénzügyi kultúrával. Ám ez nemcsak azt jelenti, hogy az emberek ismerik-e a megtakarítási formákat, a kockázatokat és az alapvető pénzügyi fogalmakat, hanem legfőképpen azt, hogy képesek-e olyan életmódot folytatni, amely mellett a rendszeres kiadások nem lépik túl a rendszeres bevételeket. Hogy valamennyi megtakarítás, még ha csekély is, mindig keletkezzen. „A jómódúaknak persze könnyebb megy ez, de láttam én már nagy keresetűeket is állandó pénzzavarban. És megfordítva: szerény családi jövedelem mellett is lehet, sőt ott még inkább fontos is, valamennyit félretenni” – mutat rá a szakember.
Bod Péter Ákos ezután felhívja a figyelmet arra, hogy nem a pénzügyi világ miatt lenne fontos, hogy a polgári társadalmakban szokásos megtakarítási kultúra hazánkban is kifejlődjön, hanem maguknak a családoknak lenne szükségük a minimális anyagi biztonságra. „Az ország különféle térségeiben persze biztosan vannak e vonatkozásban eltérések, és a szülői háttér is számít” – részletezi, majd hozzáteszi, ő maga azt gondolja, hogy aki gazdálkodó vagy iparos családból származik, hozhat magával még korábbi generációkból óvatossági, takarékossági szemléletet. A földműves pedig tudja, hogy jöhetnek termésingadozások, a mesterember is tart készletet, meg tesz félre adóra, gyűjt szerszámra. Talán át is lehet örökíteni az utódokba az előrelátást, a prudenciát.
Egyre többen sodródnak szegénységbe Kecskeméten is
Ha persze van miből és van mit félre rakni ott, ahol – szintén a KSH adatai szerint – egyébként a gazdaságilag aktívak egy főre jutó éves nettó jövedelmének országos átlaga 2,797 millió forint (értsd havi 238 333 forint). És ahol a felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezők, tehát az elvileg legképzettebb munkavállalók nettó jövedelme is csak 3,712 millió forintot jelent, ami havi 309 333 forintnak felel meg.
Ez alapján fel is vetődik a kérdés, hogy a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés vajon hogyan csapódik le Kecskeméten, hogyan látja a jelenséget az Angyalszárny Alapítvány, mely naponta szembesül a legelesettebbek problémáival.
„Alapítványunk tapasztalatai szerint az elmúlt években folyamatosan nőtt a segítségre szorulók száma. A megélhetési költségek jelentős emelkedése, a lakhatás drágulása és a jövedelmi egyenlőtlenségek miatt egyre több család kerül tartósan nehéz helyzetbe”
– reagál a kérdésre Csordás Alexandra, a szervezet alapítója, aki szerint a szegénységben manapság különösen azok érintettek, akik az alacsonyabb bérű ágazatokban – így például a kereskedelemben – dolgoznak, vagy akik egyedülálló szülők, vagy az idősek. Akiknek a leggyakoribb problémája, hogy nem képesek a mindennapi megélhetéshez szükséges forrásokat biztosítani önmaguk számára, valamint nehézségekkel küzdenek a munkába állás terén is.
„Sok családnál problémát jelent a megfelelő önéletrajz elkészítése, gyakran helyesírási vagy fogalmazási hibák miatt utasítják el őket. De sokan a szegénységben érintettek közül pszichés és önbizalommal kapcsolatos gondokkal is küzdenek, ami nagyban akadályozza őket a munkavállalásban” – részletezi az Angyalszárny Alapítvány alapítója. Felhívja továbbá egy fontos dologra is a figyelmet: tapasztalataik szerint jóval több a munkanélküli, mint ahogy azt a hivatalosan publikált adatok mutatják. Hiszen nagyon sokan nem regisztráltatják magukat a hivatalban, így gyakorlatilag van egy csoport, akik a rendszer számára láthatatlanok maradnak, de akiknek ugyanúgy szükségük van a segítségre, mint azoknak, akik éreztek magukban erőt arra, hogy láttassák magukat és segítséget kérjenek.
„Jelenleg több mint 20 családot támogatunk rendszeresen Kecskeméten és környékén. A munkánk része, hogy beszélgetésekkel, támogató jelenléttel és személyes odafigyeléssel segítsük őket visszatalálni a munkaerőpiacra, és hogy egy stabilabb élethelyzetbe tereljük őket” – magyarázza Csordás Alexandra. Ezt segíti az adománybolt kinézete is, ami „inkább lakás jellegű, némi kaotikus kinézettel persze”. Ami hatásos, mert otthonos érzetet kelt a legtöbb emberben. Az üzletben ráadásul helyet kapott egy olyan szék is, ami az „Ülök és mesélek” nevet kapta, mert ebben lepihenve mesélik el gondjaikat az Angyalszárny Alapítványhoz fordulók. „Így a boltban gyakran előfordul, hogy a bent lévők együtt sírnak vagy éppen örülnek.”
Van tér a fejlődésre, de rendszerszinten kell gondolkodni hozzá
S hogy mit gondol az Alapítvány alapítója a szegénységben élők és kirekesztettek helyzetének normalizálásáról? Nos, szerinte a megoldás alapvetően a hosszútávú és rendszerszintű megoldásokban lenne, különösen tekintettel a megélhetést célzó támogatások kiszámíthatóbbá tételére elsősorban a lakhatás és a rezsiköltségek terén. Emellett a szociális munkát végzők körülményeit és a szakmai fejlődésükhöz szükséges közösségi támogatásokat is fejleszteni kellene, mert a szegénységben érintettek körében a pszichés és önbizalommal kapcsolatos nehézségek gyakran legalább akkora terhet jelentenek, mint az anyagiak, amit kezelni kell.
Végül Csordás Alexandra megemlíti az olyan programok erősítését is, amelyek az alacsonyabb jövedelmű/képzettségű munkavállalók elhelyezkedését, életpálya-építését segítené. De a szakember szerint a civilszervezetek támogatását is át kellene alakítani, hogy a helyi alapítványok és adományboltok továbbra is képesek legyenek az olyan családokat elérni, akik átmeneti krízisbe kerültek, de szinte teljesen kimaradnak a támogatásokból. Hiszen az ilyen közösségek mellőzésének óriási kockázata van, hogy később tartósan is segítségre szorulnak majd.