Minap a Nyugatiban terveztem felkapaszkodni a hazafelé, Kecskemétre tartó vonatra, méghozzá főműsoridőben, a délután négy és öt közötti időszakban. Éppen ekkor omlott össze a vonatindítás, vele együtt pedig az utastájékoztatás, és akárha tűpárnába lenne szúrva, úgy cövekelt le mindenki az információs táblák előtt.
Mindhiába, mert hosszú ideig még az sem volt kiírva, hogy melyik vágányról gurul majd ki a kívánt szerelvény, a jelzett indulási időkről pedig folyamatosan hazudtak a kijelzők. Állt ott áthatolhatatlan tömegként a munkában megfáradt magyar, és miközben meddő kísérletezésbe kezdtem, hogy átjussak rajtuk, félhangosan dörmögtem magam elé, hogy a nyavalyába már, itt rohadt le egyszerre vagy négy vasútvonal és tíz vonatjárat, tulajdonképpen mi a fenéért nem gyújtjuk fel az egész pályaudvart?
Nyilván nem kell bántani a pályaudvart, már csak azért sem, mert ez így mindennap megtörténik velünk, és mindennap nem lehet felgyújtani a Nyugatit. A Mávinform persze nem ezért nem adott ki tájékoztatást róla, hanem mert Lázár pár hónapja cenzúra alá vette őket, rövidre fogta a pórázukat. Kissé kényelmetlenné válhatott, hogy naponta 8-10 zűrös helyzetről kellett hírt kiadni, nem beszélve a katasztrófaközeli fennforgásokról, így hát kedélyállapota védelmében a sunyi takargatást látta a legcélszerűbb megoldásnak.
Akad tehát épp elég ok haragos tekintetünket Lázárra vetni, a Nyugati megszokott hétköznapi vergődésekor is a felmenőit emlegetni. Ugyanakkor megfigyelhetjük azt is, hogy a béketűrés átbillenési magassága biztosan nem pártfüggetlen, merthogy ugyanazon viszontagságokon kell úrrá lenni fideszes embertársainknak is, akik hazaérve, de talán már a vonaton lájkolják miniszter úr aktuális posztját, ahol épp valami aprósággal szemfényveszt.
Csodálom, ámde nem szeretem az önuralom ennyire megingathatatlan, tudathasadással vegyes jelenségét.
Hol szakad el a cérna, mikor szalad ki a szájon, hogy elég? Meddig lehet elnézőnek maradni, és mikor válik a politikai közösséghez tartozás konok lojalitása, foggal-körömmel ragaszkodása abszurd komédiává?
Már rég túl vagyunk ezen a ponton, már régóta megmagyarázhatatlan a kormányoldali szavazók bárgyú engedékenysége a hatalmi működés immár egészen szélsőséges ellentmondásaival, hibáival és bűneivel szemben. Nemhogy egyfajta állampolgári öntudatot, kritikai attitűdöt, polgári szellemiséget, tehát a demokratikus alapértékeket kár számonkérni rajtuk, mára a józan ész és a morális minimum is elpárolgott, hátrahagyva valami korcs együvé tartozást, egyszerre alattvalói és hívő magatartást, a tekintélyuralmi visszaélések vetett ágyát.
Így a szisztematikus gyűlölködés fáradságos munkájával szimbolikussá vált ötös számú tagkönyv, a megafonos siserehad, a folyamatosan újrarajzolt ellenségképek, a civil szereplőket is elérő karaktergyilkosságok, a permanens lejárató-kampányok, a honvédő háborút folytató ukránok elleni uszítás és még megannyi más a narancsszeretők számára nem jelent erkölcsi dilemmát, nem találnak ezekben semmi kifogásolnivalót.
Ahogy abban sem, amikor a miniszterelnök kitakarítandó poloskaként jellemzi azt a néhány százezer embert, aki nem ért vele egyet, és aki ennek hangot ad, illetve akár a munkája, akár civil kötelességtudata által vezérelve közéleti tevékenységet végez. Nyitva áll az út a kormányoldal előtt álságos szövegértelmezési kifogást keresni, és ezzel saját maga olvasási képességeit az Ablak-Zsiráf lapozgatásában maximalizálni, de attól még a kormányfő tőrőlmetszett fasiszta megnyilvánulást tett, és párthovatartozás ide, politikai közösség oda, erkölcsi lenullázódás nélkül nem lehet megúszni, ha ilyenkor nem mondja ki hangosan minden egyes kormányoldali szavazópolgár, hogy miniszterelnök úr, ezt ne, ez sok, ez vállalhatatlan!
Bezzeg lángolnának az idegeik, ha Gyurcsány veje szaladt volna fel közpénzekbe kapaszkodva a leggazdagabb magyarok közé alig néhány év alatt, ha Gyurcsány gyerekkori barátja cserélte volna fel a gázszerelő-overált nemzeti nagytőkés bankáröltönyre, és ha Gyurcsány apja árulná a köveket aranyáron a nemzeti autópályák építéséhez, hogy aztán Hatvanpusztán hűbéruraskodjon. Hiába, a kettős mérce nálunk nemzeti sport, és ez csupán a családi biznisz említésszintje, hol van még ehhez a teljes udvartartás, a többi kegyenc rablóhadserege!
Hol szakad el a cérna, mit kell lopni, és mennyire pofátlanul, hogy a narancs is elkezdjen pirosodni, morgolódni, vérnarancs-árnyalatban elégedetlenkedni? Habár rengeteg ágyékon rúgást, ökölcsapást volt kénytelen elszenvedni, a sajtó mégis jó néhány ügyet a legapróbb részletekig feltárt, ezek minimális nyitottsággal és odafigyeléssel kiválóan felmutatják a NER rút jellemrajzát. De nagyon úgy tűnik, hogy akár az egész országot einstandolhatják, a miniszterelnökhöz hasonlóan a kormányoldali szavazó sem foglalkozik üzleti ügyekkel, inkább önbecsapással vigyázza törékeny illúzióit.
A mocskolódás és a korrupció elviseléséhez hasonlóan a hülyeségáradat megállítását is a narancsra voksolók tudnák leghatékonyabban elérni, miután mindig arra van kínálat, amire kereslet. A kormányoldali sajtótermékek működése mintha a sajtó paródiája lenne, pedig sokkal inkább a propaganda paródiáját üdvözölhetjük bennük, annyira tömény koncentrációban, primitív törzsi dialektusban és repetitív őrületben ömlik ránk a pártállami halandzsa.
Hosszan lehetne sorolni még, hogy a szoros érzelmi kötődéssel járó pártszimpátia hány és hány esetben vezet a közéleti történésekkel kapcsolatos egészen torz megbocsátó-elnéző viszonyulásokhoz, ugyanakkor vegyük azt is észre, hogy bár értelemszerűen a jelenlegi kormánypárt szavazóinak attitűdjét cincáltam, hiszen az ő pártjuk van az „elkövetéshez” alkalmas hatalmi pozícióban, a polgárosodottság kétséges minősége okán a jelenség maga az egész magyar társadalomra, a többi pártra is igaz lehet. Ami viszont rémisztőbb annál is, ahogyan a jelenlegi kurzus ezt a nemzeti jellemhibát használja-kihasználja.
———
Az írás a Magyar Hang 2025/39. lapszámában, a KecsUP Hírek melléklete részeként nyomtatott formában is megjelent.
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a [email protected] címre.
