Hogy mekkora baleknak nézett minket – most már kiderült: túl sokáig, vagy talán inkább az, hogy: mégsem voltunk azok –, a leköszönő miniszterelnök és propagandája, az az igazán megalázó.
Legalább egy Gazdálkodj okosant kaptunk volna a milliárdokat emésztő plakátháborútól. A társadalom legalább felének, a rendszerváltás előtt szocializálódottaknak egyébként is az a testhez álló játék. Guríthatsz, aztán léphetsz, nagyot nem fogsz kaszálni, de vészeset bukni sem lehet. A Gazdálkodj okosanban lenullázódni képtelenség, ha az embert minden luxuskiadásba belehajszolja a neki nem kedvező kockajárás – italbolt: 400 forint! –, akkor sem tud kiesni a játékból. Valami pénzecske mindig marad, valahogy mindenki végig tudja tengődni a játszmát. Közben jönnek az apró örömök. Néha beléptél a start mezőre – Ózd! 4000 forint! –, néha hozott valamit a Szerencsekerék, de amúgy olyan csöndesen folydogált a szolid játék, mint egy hetvenes évekbeli SZOT üdülőben a nyaralás, az egyetlen igazán nagy dobás volt, ha lakást nyertél. Aki azt a nyereményt kihúzta, az már nem tudott veszíteni.
Aztán a rendszerváltás táján visszatért a sokak által boldog békeidők szép játékaként emlegetett Monopoly, és a Gazdálkodjon vagy a hetvenes évek végén a gebines világ megérkeztével hétvégi nyaralóval kibővített, elődjéhez kicsit felfrissített utódján, a Takarékoskodjon szocializálódott dolgozó először örült, de aztán ahogy körbeülték a játékot, és kezdték felvásárolni az utcákat, ingatlanokat, hamar rádöbbentek, mi az a vadkapitalizmus. Kiderült, hogy az elején néhány szerencsésen elkapott tulajdon véglegesen kettészakítja a lelkesen játszók halmazát, szupergazdagokra és teljesen csórókra, és a teljesen legatyásodottak végül szó szerint csődbe is mennek, ki is esnek a játékból. Vagy megunják. Persze megunhatja a magát degeszre keresett győztes is.
A propagandamédia viszont még a Gazdálkodjot sem nézte ki belőlünk, mit kaptunk a plakátokon évtizeden át? A Ki nevet a végént. Ott még aprópénzt sem kell gyűjteni, csak dobni, aztán haladni, szurkolni, hogy senki ne vágjon haza a startmezőre – a szülők idegrohamra hajlamosabb kisgyerekek bábuját nem is ütötték le, másik bábuval léptek inkább, lehetőleg úgy, hogy a szeretett csemete számára ne váljon nyilvánvalóvá a turpisság. Szóval ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén! Ne hagyjuk, hogy Brüsszel nevessen a végén! Ne hagyjuk, hogy Zelenszkij nevessen a végén!
Elég sokára esett le a többségnek, hogy miközben mi – önként dalolva vagy a fogunkat csikorgatva: az eredményt tekintve édesmindegy – Ki nevet a végént játszottuk, ők Monopoly-ztak. És nem unták meg.
Kőházi Lajos
———
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni. Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a [email protected] címre.
