A választás estéjén egy olvasónk ezt írta rólunk: „…hogy voltak, akik nap mint nap informáltak minket. Hogy voltak, akik bíróságra jártak azért, mert leírták a valóságot. Hogy voltak, akik a megélhetésüket kockáztatták ezért.” Jólesik.
Tudom, szerénytelenül hangzik, de mikor legyünk szerénytelenek, ha nem most?! A vasárnapi KecsUP eredményváró számomra is hozott egy meglepetést: nagyon sokan odajöttek, gratuláltak és megköszönték a munkánkat. Nem egy, nem kettő ismerős és ismeretlen. Volt aki ott élőszóban, volt aki sms-ben, messenger üzenetben. De van, aki még mindig fél, így csak signálon mert írni. Hallgattam, olvastam ezeket a szavakat, és egy darabig nem tudtam velük mit kezdeni. Aztán rájöttem, hogy a legőszintébb válaszom:
Szívesen!
Azóta persze volt időm végiggondolni, hogy mi is az, amit ennyire szívesen csináltunk, csinálunk. Lehet, hogy patetikus leszek, előre is bocsánat.
Szóval nézzünk kicsit vissza a múltba, hogy a most megbukott 16 éves kormányzás pontosan hogyan építette le a fékeket és ellensúlyokat, és mit is köszöntetek meg nekünk az utóbbi pár napban.
Orbán első kétharmados győzelme után az elsők között a médiára tette rá a kezét: a Médiatanácsot feltöltötte a saját embereivel, a közmédiát elfoglalta. Ezután ment tovább sorban: új választási törvény, kampányszabályok módosítása, az Alkotmánybíróság átalakítása, az ügyészség feletti kontroll megszerzése, a bírósági rendszer átszabása, a közbeszerzések rendszerének átírása, a CEU kiszorítása, az MTA átszervezése, majd a rendeleti kormányzás bevezetése. Valószínűleg pár dolgot még ki is hagytam – Orbán nálam alaposabb volt.
De két dologgal nem tudott csak mit kezdeni ez a hatalom: a valódi polgárokkal és a valódi sajtóval.
A polgárság ereje a 2025-ös Pride-on mutatkozott meg igazán. Az állami tiltás, a rendőrségi ijesztgetés és a kormányzati propaganda fenyegetése ellenére több százezer ember volt ott. Boldogan, hangosan, szabadon. Ott vált nyilvánvalóvá, hogy minden hatalom gyenge, ha az emberek megérzik a saját erejüket.
A másik pedig mi vagyunk: a szabad és független sajtó.
Nem azért maradtunk meg, mert az illiberális rendszer ezt lehetővé tette, hanem annak ellenére! Sőt: részben miatta. A rendszer kényszerítette ki új médiumok létrejöttét: a 444-et, vagy az Index romjain létrejövő Telexet, és vitte tovább a szabad újságírást, létrehozva a Magyar Hangot az O1G nap után, a Válasz Online-t a Heti Válaszból…Vidéken pedig újságírók kezdtek új lapokba Debrecenben, Szolnokon, Veszprémben, Pécsen, miután a megyei sajtót a KESMA kiüresítette.
És persze elindult a KecsUP Hírek. A lapot 2019-ben alapítottuk Gunity Gáborral, aki a Kecskeméti Médiacentrumot hagyta ott. Aztán csatlakoztak hozzánk – kisebb-nagyobb kerülőkkel – azok a kollégák, akik szintén felálltak, amikor már nem bírták tovább a politikai irányítást. Így lettünk mi Kecskemét meghatározó és egyetlen valódi újságja.
Mit akarok ebből kihozni?
Azt, hogy a rendszer tizenhatodik évére valóban eltűntek a klasszikus fékek és ellensúlyok. De nem tűnt el minden. Az egyik oldalon ott volt a polgári ellenállás. A másikon pedig az a sajtó, amit sokszor kinevettek, támadtak, megpróbáltak ellehetetleníteni. És mégis: működött.
Mert az információs diktatúrát nem lehet teljesen felépíteni addig, amíg vannak, akik nap mint nap szétírják. A „mi” a sokat csúfolt független sajtót jelenti. Ott voltunk, amikor kellett – és sokszor akkor is, amikor senki nem kérte.
És azt is láttuk, hogy amikor változás van, a magyarok képesek áldozatot hozni érte. Fizetnek rendszerváltó kártyát. Önkénteskednek. Időt és pénzt adnak. Sőt: egzisztenciális kockázatot vállalva szólalnak meg, névvel, arccal, történettel – hogy mi megírhassuk.
Ha az elmúlt napokból kiderült valami, akkor az az, hogy ennek a munkának van értéke. Nem azért, mert mi mondjuk, hanem mert ti mondtátok.
És az értéknek ára van.
Ezt eddig mi fizettük meg: időben, energiában, sokszor egzisztenciában is. Ezt vállaljuk továbbra is, mert közhely, de igaz: ez több mint munka, sokkal inkább hivatás. És most eljött az a pont, amikor nem falat húzunk, hanem egy kísérletet indítunk. Megnézzük, hogy el tud-e tartani minket az a közösség, amelyiknek írunk. Hogy az az érték, amit szerintetek képviselünk, megjelenik-e abban is, hogy hajlandóak vagytok mögé állni.
Egy másik olvasónk így fogalmazott: „a kétharmad továbbra is veszélyes szitu, szóval ha valamikor, most aztán kell minden egyes valódi újságíró, hogy ezt a történelmi lehetőséget már ne szalasszuk el”. Mert a rendszer most megbillent, de arra nincs garancia, hogy ami jön, az jobb lesz és jobb marad. Egy garancia van: az, hogy lesz-e, aki figyel. Mi figyelni fogunk. És szólni fogunk, ha újra szólni kell.
Számítunk rátok. A támogatásotokra, és legalább ennyire az őszinte visszajelzéseitekre is.
Most nem csak az derül ki, hogy mit gondoltok rólunk, hanem az is, hogy van-e jövője annak, amit veletek együtt csinálunk.
