A legtöbb ember tudja, mi lenne helyes. Egy tanulmány azt mutatja, miért vall mégis kudarcot az erkölcs a döntő pillanatban.
A legtöbb ember meg van győződve arról, hogy képes különbséget tenni helyes és helytelen között. Mégis vannak olyan helyzetek, amikor láthatóan valami más veszi át az irányítást: a saját előny, a nyereség lehetősége vagy a könnyebb út. De miért nem vezet automatikusan az erkölcsi belátás erkölcsös cselekedethez? Egy, a Cell Reports szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint az ilyen erkölcsi hibák mögött az agy egy bizonyos területe állhat.
A kutatócsoport 58 felnőttel végzett egy többnapos kísérletet a Hongkongi Tudományos és Technológiai Egyetemen. A résztvevőknek egy olyan feladatot kellett megoldaniuk, amelyben pénzügyileg tisztességtelenül is előnyhöz juthattak. Vagyis olyan helyzetbe kerültek, ahol a morálisan helyes viselkedés személyes hátránnyal járt volna. Aki becsületes maradt, kevesebb pénzt kapott, mint az, aki tisztességtelenül viselkedett. Így a kutatók meg tudták figyelni az erkölcsi elvárások és a saját előny közötti konfliktust, és azt, hogyan döntenek az emberek.
Ezután a résztvevőknek meg kellett adniuk, mennyire tartják erkölcsileg súlyosnak a saját viselkedésüket. Egy skálán az értékelés az „rendkívül erkölcstelen”-től az „rendkívül erkölcsös”-ig terjedt. Ezután más embereket értékeltek, akik ugyanazt a feladatot végezték el. Hsziacsou Zhang, a Kínai Tudományos és Technológiai Egyetem kutatója szerint így lehetett megérteni, miért nem jelenik meg mindig a viselkedésben az arról való tudás, hogy mi helyes.
A kutatók különösen két agyterület működését vizsgálták. Nem csak a Magyar.casino oldal látogatóit, hanem minden embert. Az önmagunk és mások viselkedése közötti összehasonlítás során erkölcsi következetlenség mutatkozott: a résztvevők enyhébben ítélték meg saját viselkedésüket, mint mások ugyanazon szabályok szerinti cselekedeteit. Aki saját tisztességtelen viselkedését kevésbé súlyosnak tartotta, az mások ugyanilyen viselkedését szigorúbban ítélte meg.
Hogy ezeket a folyamatokat láthatóvá tegyék az agyban, a kutatók mágneses rezonanciás tomográfiát, röviden fMRI-t alkalmaztak. A felvételek azt mutatták, hogy bizonyos agyterületek különösen aktívak voltak. A kutatók megfigyelhették, mi történik az agyban, amikor az emberek saját vagy mások tisztességtelenségét értékelték, illetve amikor a későbbi erkölcsi megítélés során a becsületesség és az előny között mérlegeltek.
Különösen feltűnő volt egy terület: a ventromediális prefrontális kéreg, röviden vmPFC. Ez egy olyan terület az agy elülső részében, közvetlenül a homlok mögött. Fontos szerepet játszik az érzések feldolgozásában és az értékelésben, valamint abban a kérdésben, hogyan viszonyulnak az emberek erkölcsi helyzetekhez.
A kutatás szerint azok az emberek, akik önmagukat és másokat ugyanazon mérce alapján ítélték meg, ezen a területen hasonló aktivitási mintázatot mutattak a cselekedetek és azok későbbi értékelése során. Az erkölcsileg következetlen résztvevőknél azonban más volt a helyzet: az aktivitási minták eltértek egymástól. Ez arra utal, hogy az erkölcsi tudás ugyan jelen van az agyban, de nem mindig kerül ugyanúgy alkalmazásra.
A kutatók másik megállapítása szerint az erkölcsileg következetlen résztvevőknél a vmPFC gyengébben dolgozta fel az információkat, és kevésbé jól tudta összekapcsolni a tisztességtelenséget. Egyszerűbben fogalmazva: aki erkölcsi mércéket rossz érzéssel társít, úgy tűnik, belsőleg kevésbé tudja azokat lehorgonyozni.
Az első eredmények után a döntő kérdés még nyitva maradt: vajon az agyi régiók csak összefüggésben állnak ezzel a jelenséggel, vagy valóban okai is annak?
Ennek tisztázására a kutatócsoport egy második vizsgálatot végzett. Egy nem invazív eljárással elektromos impulzusokkal stimulálták a vmPFC-t a koponya felszínén keresztül. Ezután a résztvevők újra feldolgozták ugyanazokat az erkölcsi ítéleteket. Az eredmény a tanulmány szerint feltűnő volt: azok az emberek, akiknél a vmPFC-et szabályozták, ezután erkölcsileg következetesebben viselkedtek.
„Agyterületeknek kell elnézést kérniük”
Zhang szerint ez arra utal, hogy az erkölcsi következetesség „aktív biológiai folyamat”. Az erkölcsös emberek tehát nemcsak ismerik az erkölcsi elveket, hanem képesek azokat a viselkedésükben is megvalósítani. És pontosan ezt a támogatást hiányolhatjuk azoknál az embereknél, akik erkölcsi mércéiket konkrét helyzetekben hirtelen elveszítik.
Mégis maradt egy lehetőség az eredmények értelmezésére: talán a következetlen résztvevők egyszerűen elvesztették erkölcsi mércéiket a konkrét helyzetben. Ekkor azonban a tanulmány szerint nem a viselkedésükben, hanem már a vmPFC-ben is meg kellett volna jelenniük az eltéréseknek, amikor az erkölcsi tudást felidézték. Ez azonban nem történt meg. Ebben az agyterületben minden résztvevőnél hasonlóan tárolódott az erkölcsi tudás.
A kutatók ezt úgy írják le, mint az erkölcsi elvek egyfajta mentális „leírását” az agyban. A tudás tehát jelen van. Csak a viselkedéssel való kapcsolat nem mindig sikerül.
A kutatók hangsúlyozzák, hogy eredményeik csak egyszerű erkölcsi dilemmákra vonatkoznak. Aki erkölcsileg következetlenül cselekszik, az tehát nem feltétlenül „rossz ember”, hanem olyan személy, aki bizonyos helyzetekben nem tudja saját erkölcsi elveit következetesen alkalmazni – mondja Zhang.
(X)