Büszkék lehetnek rá a helybeliek, aminek ékes bizonyítéka egy nemrég megjelent album, melyben a maradandót alkotó mesterre emlékeznek. És ennek a könyvnek is története van – írja a szabadfold.hu.
„Nem kerestem Tiringert, ő talált rám” – szögezi le elöljáróban Dömötör Tibor Attila aranydiplomás gépészmérnök, címzetes főiskolai adjunktus, aki nyugdíjaséveit teszi izgalmasabbá azzal, hogy a legnagyobb közösségi hálón lakóhelye építészeti értékeire hívja fel a figyelmet.
Három évvel ezelőtt kezdett posztolni a város múltját és jelenét feltáró oldalon, mintegy ezer, Tiringerrel kapcsolatos képet és információt tett közzé. Később saját csoportot szervezett, ahol folytatta a kecskeméti iparos munkásságának népszerűsítését, egyedi kovácsoltvas alkotásairól pedig több mint hétszáz fotót osztott meg, és ez a szám napról napra növekszik.
Mások is elkezdtek „mozgolódni” a témában, Horváth Zoltán gyűjtő Tiringer-műveket ábrázoló képeslapokat adott ki, amelyek Benedek György fotográfiái alapján készültek.
Mindezeket látva Kriston-Vízi József Podmaniczky-díjas főmuzeológus felvetette, hogy érdemes lenne a műlakatos életútját bemutatni, és alkotóműhelyének válogatott remekeit egy albumban kiadni. A kezdeményezést először a Kecskeméti Városszépítő Egyesület karolta fel, nemcsak kiadóként, hanem szponzorként is. Rajtuk kívül a vasműves leszármazottai és mintegy harminc lokálpatrióta, valamint számos helyi és országos intézmény nyújtott segítséget.
A munkálatok örök motorja Dömötör Tibor Attila, ő írta az előszót is. Az album vizuális arculatát a fotók többségét készítő Benedek György alakította ki. A szerkesztő Kriston-Vízi József lett. A kötetben helyet kapott dr. Bánszky Pál művészettörténész 1985-ben írott, Tiringer Ferenc páratlan életútjáról szóló tanulmánya is. Sok információval segített a mester egyik dédunokája, Füléné Gábor Ildikó dédapjáról szóló visszaemlékezése is.
Kecskeméten, a Mikes utcában még áll az az épület, ahol Tiringer Ferenc egyik műhelye volt. Hogy jó helyen járunk, azt a mívesen kialakított kétszárnyú nagykapu igazolja, az aranyozott oválkeretet balról acélt reszelő, jobbról acélt kovácsoló alak díszíti, a „Tiringer”, illetve a „Műlakatos” felirat pedig a hajdani tulajdonosra utal (nagy képünk).
Nem tősgyökeres kecskeméti, Sárbogárdon született 1875-ben. Tizenhárom testvéréből ő lett egyedül urasági kovácsinas, öt évig verte a vasat, patkolta a lovakat, amíg felszabadították. Tizenkilenc esztendősen Budapesten, a szakma kitűnő mesterénél, Jungfer Gyulánál kezdte ellesni a műlakatosság titkait.
A fiatal Tiringer Ferenc portréja. Forrás: Családi Archívum
Innen indult neki a majd’ tíz évig tartó európai vándorútjára. Megfordult Bécsben, Münchenben, Mannheimben, Frankfurtban, Lipcsében, Drezdában, Berlinben, Párizsban és Kattovitzban – általában fél évet kézműipari iskolába járt, fél évet műkovácsként dolgozott.
Amikor hazatért, Budapesten önállósítani akarta magát, és továbbtanulási terveket is dédelgetett. Társával alapított cége azonban nem sokáig működött, úgyhogy elment Pozsonyba segédművezetőnek. Tiringer Ferenc 1906-ban vette feleségül a kecskeméti Székely Erzsébetet, akinek édesapja tűzhely- és kályhakészítő lakatos volt.
A fiatal pár egy kis pozsonyi kitérő után Kecskeméten telepedett le. Öt gyermeket neveltek fel, közülük a két fiú kitanulta apjuk szakmáját, de a lányok is segédkeztek a műhelyben, a kovácsoltvas tárgyak festésében vagy a külföldi levelezésekben. A családfő a világ számos országába exportált. Eljutott Szentpétervárra is, ahol közreműködött a Téli Palotából egy emlékparkba átszállított kovácsoltvas kerítés felújításában.
A Barátok temploma neobarokk kapuzata.
Áttekintve a Tiringer-életművet, nem nehéz megállapítani, hogy a kedvelt motívumai között a természetes anyagok vannak túlsúlyban: rózsák, tulipánok, hagymák, mákgubók, növényi indák, illetve szarvasok, nyulak, halak, kagylók, elvétve pedig stilizált emberalakok.
Kapui különlegesen szépek, szimmetrikusak, melyeket legtöbbször kecskeméti művésztársai, Irányi István és Imre Gábor rajzolták meg. Dr. Bánszky Pál művészettörténész tanulmányából az is kiderül, hogy a jobb és bal kézzel egyformán rajzoló és kovácsoló Tiringer Ferenc kecskeméti évei elején főleg az osztrákoknak és a németeknek dolgozott, helyben sokáig „szánalmas mosoly” kísérte a munkásságát. Aztán kezdték felfedezni egyedi műlakatos munkáit, melyeket egy ősi, mára elfeledett vagy csak ritkán alkalmazott technikával, kovácshegesztéssel (hicceléssel) végzett.
Az első világháború előtti kecskeméti produktumaira a szecessziós stílus jellemző. Ezek közül kiemelkedik a főtéren álló, Mende Valér által tervezett Református Újkollégium főbejárati kapujának, homlokzatának díszítése vagy a Katona József Gimnázium kapujának, ablakainak, lépcsőzetének kovácsoltvas rácsai.
A későbbiekben a nagyobb munkáit a klebelsbergi kultúrpolitika és a neobarokk divatja határozta meg. Tiringer egyik legjelentősebb alkotásegyüttese 1931–34 között készült, és a Barátok temploma főtéri frontját ékesíti. Ez a mestermű három barokkos rácskapuból áll, és szervesen egymáshoz kapcsolódó motívumok jellemzik.
Az egykori belvárosi Fürdő-kert nagykapuja is a legszebbek közé tartozik, csigavonalban hajlított rácselemei a víz hullámait stilizálják, halak, madarak, virágfüzérek, levélkoszorúk dekorálják – ezüstérmet nyert az első magyar kézművesipari tárlaton. Miután ezt az épületet is lebontották, sokáig elveszettnek hitték, de szerencsére Farkas Gábor Ybl-díjas építész az 1980-as évek elején beépítette a Hotel Három Gúnár épületegyüttesébe.
A Refomátus Újkollégium kapuja.
Ennek közelében áll az úgynevezett Szarvas-ház, melynek orvos tulajdonosa az utcafronti fakapujának betétrácsát a hivatására utaló jelenettel ékesíttette. Tiringer keze nyomát őrzik a temetők sírkeresztjei, sírrácsai, családi címerei is, illetve neki köszönhető Katona József író koporsójának felújítása, amit öt milliméter vastag bronzlemezből kovácsolt.
– A Tiringer-album a koronavírus-járvány ellenére is elkészült, mindenki állhatatos szorgalommal végezte a munkáját – újságolja Kriston-Vízi József, a könyv szerkesztője. – Sokan érdeklődnek iránta. Talán nem hiú ábránd azt is remélni, hogy a jelen és a közeli jövő építtetői és építészei maguk is merítenek a könyvben sorakozó mesteri, magyaros és míves díszítményekből. Elég megnézni egy kapukilincset, az is káprázatos munka.
Továbbra is őrizzük Tiringer Ferenc emlékét, s lett helye a városi értéktárban. Dömötör Tibor Attila és Benedek György barátomtól tudom, hogy a videómegosztó csatornán szeretnék folytatni a történelmi-műszaki „influencerkedést”. Biztos vagyok benne, hogy a Tiringer-csodák ott is népszerűek lesznek majd.
