Március 26-án, szerdán a Tisza Párt országjárásának keretében több Bács-Kiskun vármegyei településen is beszédet mond Magyar Péter. A párt közleményében arról számolt be, hogy Kecskeméten 16 órakor, a Szabadság téren népszerűsítik a Nemzet Hangja népszavazási kezdeményezést.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk,...
Március 22-én, szombat délután a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság előtt körülbelül hetvenen tüntettek a transzneműeket is ellátó orvosok szabadságáért. A kiskunhalasi doktorokat másfél hónapja, vesztegetés elfogadásának gyanújával tartóztatták le, azóta Kecskeméten tartják őket fogva. A tüntetés szervezői szerint ezek koholt...
Korábban beszámoltunk arról, hogy Orbán Viktor miniszterelnök poloskának nevezte, majd a pokol külön bugyrával fenyegette meg március 15-ei beszédében a szerinte külföldről pénzelt bírókat, újságírókat, politikusokat és civileket. A kecskeméti önkormányzati képviselők mellett több egyházi illetékest is megkerestünk, tőlük...
A februári közgyűlésen Bán János alpolgármester vezényletével a teljes kecskeméti Fidesz-KDNP frakció egy emberként állt ki a közbeszéd tisztasága és megóvása mellett, a KecsUP Hírek cikkét és papagájozását is felhozva ellenpéldaként. Az Orbán Viktor március 15-ei beszédében elhangzott poloskázásra...
Március 22-én, szombaton 17 óra 30 perckor tüntetést tartanak a Batthyány utca 12. szám alatt, a kecskeméti rendőrség előtt. Az eseményt magánszemélyek szervezik, céljuk felhívni a figyelmet arra, hogy közel két hónapja, szerintük koholt vádakkal tartanak fogva Kecskeméten két...
Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Rajzfilmstúdió vezetője Kossuth-díjat kapott, dr. Hajnal Lajos, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Onkoradiológiai Központ főorvosa Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült, Sirkó Anna, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház rendezőasszisztense pedig Magyar Bronz Érdemkereszt...
A posztigazság (post-truth) 2016-ban, már majdnem 10 éve lett az év szava az Oxford Szótár szerkesztői szerint, velem egy egyetemi kurzuson jött szembe először. A posztigazság jelentése tükörfordításban "igazság után(i)", ami dióhéjban azt jelenti, hogy a közvélemény már "több...
A március 12-i KecsUP Esten Magyar Bálint szociológus a rendszerváltás stratégiájáról tartott előadást Kecskeméten. A szociológus szerint az ehhez vezető első lépés a rendszer megnevezése, jelen esetben az önkényuralom és maffiállam, azaz a Magyar Péter által emlegetett "Nemzeti Együttbűnözés...
Orbán Viktor ellenfeleinek aggodalma - ezzel a címmel került be a France 2, az egyik francia közszolgálati TV-csatorna híradójába a magyar független sajtó és a civilek helyzete. A Magyarországon több helyszínen forgatott riport azzal a céllal készült, hogy bemutassák...
Háromnapos, szakmai és kulturális programokkal színesített találkozót tartottak Kecskeméten a vidéki független újságok képviselői. A már hagyományosnak mondható, félévente megszervezett esemény házigazdája a KecsUP Hírek volt. A találkozón a Borsod24, a Szol24, a Debreciner, a Veszprém Kukac, a Szabad...
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...