Bajáki Zsanett

Háromszor nyeri ezt kenden… (vélemény a tiszakécskei időközi választások margójára)

Tudjuk jól, hogy a magyar néplélekben igen mélyen él a mesék iránti rajongás és a csodavárás. De hogy is lehetne ez másként, hiszen, ha a hagyományoktól eltekintünk, akkor is azt látjuk, hogy Orbán Viktor, nemzetünk első embere is komoly...

Magyarország sokkal jobban látszik közvetlen közelről – médiaszemle a vidéki független sajtóból

A fürdő tetőszerkezetének leégése után nehéz helyzetben a szállásadók Miskolctapolcán. A debreceni városvezetés intenzív támadást indított az akkugyárak miatt tiltakozók ellen. Gyakoriak a panaszok a kecskeméti hulladékszállítás gondjai miatt. Kevesebb állami finanszírozású ösztöndíjas egyetemi hallgató lesz Pécsen. A magyar-román...

Új igazgatót nevezett ki Pintér Sándor a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház élére

A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint eredményes pályázati eljárást követően új egészségügyi intézményvezetőket nevezett ki január 15-ei hatállyal Magyarország több kórházában is Pintér Sándor belügyminiszter - közölte a tárca az MTI-vel. A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházat Óváry Csaba, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház...

Új fejezetet írt a magyar operatörténetbe a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház (podcasttal)

Ősbemutatóval nyitotta az évet a Kecskeméti Nemzeti Színház. A Kovács Lehel által rendezett Előjáték Lear királyhoz című darab Molnár Ferenc egyfelvonásos helyzetvígjátéka nyomán készült, a zenét pedig Iván Sára, a színház fiatal zeneszerzője komponálta. Bánáti Kálmán, a híres színész...

Király megbocsát, én nem (vélemény)

Január elején jelent meg a Kecskeméti Médiacentrum által működtetett hiros.hu portálon egy cikk, amelyben a főszerkesztő Kozák Polett nyilvánosan bocsánatot kér Király József ellenzéki önkormányzati képviselőtől egy több, mint két évvel ezelőtti rágalmazásért. A Hírösvény.hu portálról átvett cikkben többek...

Bocsánatot kért a Kecskeméti Médiacentrum Király Józseftől a rágalmazásért

A döntően városi költségvetési forrásból fenntartott Kecskeméti Médiacentrum működtetésében álló hiros.hu több mint két évvel ezelőtt átvett egy cikket a Hirosveny.hu-ról, amelyben többek között azt állították, hogy Király József ellenzéki képviselő bírósági perben áll, hamisan hivatkoztak bizonyítékokra, és ügymenetre,...

Ismét kötelező maszkot hordani a kecskeméti kórházban

A vármegyében jelenleg zajló, felső légúti tüneteket okozó vírusfertőzés járvány miatt 2025. január 16-tól a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház minden telephelyén (Kecskemét, Kalocsa, Kiskunfélegyháza) illetve a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban is kötelező orr-szájmaszk használati utasítás lép életbe. A kecskeméti kórház tájékoztatása szerint...

Magyarország sokkal jobban látszik közvetlen közelről – médiaszemle a vidéki független sajtóból

A magyar védőnői szolgálat egyedülálló Európában. Az akkugyári közmeghallgatásokon a személyes jelenlét lehetetlenné tétele elvette a párbeszédet az érintettektől. Még vannak szakrendelések a kecskeméti Honvédkórházban, de új időpontokat már nem adnak a betegeknek. A MÁV az óév végén válaszolt...

Laczkó-Zsámboki Angéla kecskeméti képviselőnek sem realitást hozott a Jézuska (vélemény)

Szilveszter napján jelent meg a KecsUP Hírek oldalán egy lapszemlézett cikkünk az élelmiszerek durva drágulásával kapcsolatban, ami olyan heves reakciókat váltott ki a kommentszekcióban, hogy az egyébként nekünk soha nem nyilatkozó önkormányzati képviseletet is hozzászólásra késztette Laczkó-Zsámboki Angéla személyében....

Magyarország sokkal jobban látszik közvetlen közelről – médiaszemle a vidéki független sajtóból

A vendégmunkások számának csökkenése akár az automatizálás és a robotizáció növekedésével is járhat. Nem mindenki örül annak, hogy a magyar-román határon megszűntek az ellenőrzések, vannak olyanok, akik migránsáradattól tartanak. Tizedik alkalommal rendezik meg az év eleji zenei fesztivált: Made...

Friss

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...