Elhagyatottan a tető nélküli templom. Köz meg hallgatás különböző változatokban. Megtagadták a vizsgálatot, elküldték őket. A Fidesz-frakció nem tárgyal az októbertől polgármester ellenzéki politikussal. Lesznek vagy nem elbocsátások a hat gyárból? - Többek között ezek a témák érdekelték ezen...
Kedden forgalomba helyezték a 441. számú főút Kecskemét Katonatelepi szakaszán kiépített gyalogátkelőhelyeket, egyúttal a 2x2 sávos szakaszon lévő terelések is elbontásra kerültek - jelentette közleményében az Építési és Közlekedési Minisztérium.
Az érintett szakasz továbbra is munkaterületként üzemel, ezért a 40...
Strandlopások, kínossá vált sajtófotók, brutális áramszámla, fekete víz a slagból, történelmi karnevál, elszegényedett közgyűlési elnök, titkos kínai csomagolóüzem, helyjegy a buszokra, szoborköltöztetés. Többek között ezek a témák érdekelték ezen a héten a vidéki független újságok szerkesztőségeit és olvasóit.
Borsod24: Hogyan...
Az amatőr kerékpárversenyzés legrangosabb megmérettetésén vesz részt Gáspár Levente és Szekeres Péter. A kecskeméti Hírös ESC versenyzői a világkupákon elért eredményeikkel vívták ki a jogot, hogy magukra öltsék a nemzeti színű mezt, és képviseljék hazánkat. A dániai Aalborgban megrendezendő...
Ahogyan arról a KecsUP Hírek is beszámolt a nyár elején megjelent Mélymerülés Művészeti Magazin 13. lapszámának bevételéből Nándit, a májbeteg unokaöccseit egyedül nevelő kecskeméti fiatalembert támogatják, akinek történetét már a KecsUP Peremhelyzetek rovatában mi is megírtuk.
Legutóbb a nyár elején küldtünk...
Augusztus 21-én, az évadnyitó társulati üléssel hivatalosan is útjára indult a 2024/25-ös évad a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban.
A társulatot és a sajtó megjelent képviselőit Cseke Péter Kossuth-díjas igazgató köszöntötte, aki boldog és sikeres új évadot, valamint dolgos színháznyitást...
Szlovákok költöznek át Magyarországra a határ mentén. A választás megtörténtével lényegtelenné vált a környezetszennyezés? A városi rendőrkapitányt hivatali bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják. Elesett a kánikulában a fürdő, több mint egy órát álltak sorban a tűző napon az emberek. Befogadják a...
Három napja nyílt meg a debreceni sajtófotó kiállítás, amikor azt szombaton, minden előzetes értesítés és indoklás nélkül elbontották, írja a Debreciner.
Sem a rendezvény szakmai kurátora, sem a Debreciner munkatársa nem kapott választ ma, azaz augusztus 17-én, szombaton délig arra,...
A Kecskemét Táncegyüttes harmadik helyezést ért el a 20. jubileumi Nova Prata Nemzetközi Néptánc Világbajnokságon Brazíliában. A versenyt követően a táncosok Rióba látogattak, ahol a kultikus Cukorsüveg-hegy tetején egy flashmob-bal örvendeztették meg a turistákat.
Az orosz és a kínai hivatásos...
A Kecskeméti Városrendészet közleményben tájékoztatja a kecskeméti lakosokat, hogy 2024. augusztus 19. napjától 2024. augusztus 20. napjáig Kecskeméten díjmentes lesz a parkolás a Városrendészet üzemeltetésében lévő fizető várakozási területeken.
A Kecskeméti Városrendészet ügyfélszolgálati irodája augusztus 19-én és augusztus 20-án zárva...
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...