Falusi Norbert

32 milliós EU-forrásból öblít a szalkszentmártoni közillemhely

Nem az Európai Unión múlt, hogy Szalkszentmárton polgáraihoz közelebb álló Európa épüljön. Összesen 32 millió forintból valósult meg egy köztéri – egy nőt és egy férfit kiszolgálni képes – ingyenes illemhely a Bács-Kiskun vármegyei település központjában. A szóban forgó...

A tudásmegosztás nem ismer határokat – nagyinterjú Kohi Habibbal, a kecskeméti egyetem Nemzetközi Irodájának vezetőjével

Kohi Habibbal, a Neumann János Egyetem Nemzetközi Irodájának vezetőjével beszélgettünk a kecskeméti egyetem nemzetközi kapcsolatairól, a hallgatói mobilitási programokról, a bennük rejlő lehetőségekről, a felsőoktatás nemzetköziesítésének Kecskemétre gyakorolt kedvező eredményeiről. És szó volt olyan kihívásokról, mint a változó demográfiai...

Év végéig megújulhat a kecskeméti buszpályaudvar és vasútállomás – mosdója

A tervek között szerepel a Kecskemét autóbusz-pályaudvarán és vasútállomásán található utas illemhelyek korszerűsítése is – válaszolta a KecsUP megkeresésére az Építési és Közlekedési Minisztérium. Lázár János miniszter bejelentése szerint 2026. január 1-jére felújítják a MÁV-csoport összes pályaudvarán – tehát nemcsak...

Szeberényi Gyula Tamás: az volna a baj, hogy a magántőke szerepet vállal az egészségügyben? (vélemény)

Így reagált arra a kérdésre Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét kormánypárti országgyűlési képviselője, akitől közösségi oldalán egy kommentelő azt kérdezte: egy alapkezelő közpénzből támogat egy magánkórház projektet? Napok óta két egészségüggyel kapcsolatos hír foglalkoztatja a kecskemétieket. Az egyik arról szól, hogy ünnepélyes...

Itt van Kecskemét, vagyunk lakói – csökkenő önkormányzati lakások és lakhatási kihívások

Kecskemét város tulajdonában 2016-ban 1422 önkormányzati lakás volt, 2023-ban 1269. Míg a rendszerváltáskor Magyarországon a lakások 20 százaléka volt önkormányzati tulajdonban – körülbelül 800 ezer lakás –, addig 2023-ra ez a szám országosan 102.468-ra, a teljes lakásállomány 2,2 százalékára...

Melyik európai országban található a legtöbb biotermőföld?

Az EU Green Deal azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra az EU mezőgazdasági területeinek legalább 25 százalékát biogazdálkodásból kell termeszteni. A sok európai országban tapasztalható folyamatos növekedés ellenére azonban az ökológiai gazdálkodás az EU mezőgazdasági területének mindössze 10...

Európa lítium vadászatában Szerbia után Bosznia következik – ellentmondások a zöld energia világa felé

Európa a lítiumért folytatott hajszában egyre inkább a Balkán felé tekint – a lítium ugyanis az e-autógyártás szűk keresztmetszete. A keresés Szerbiában már elkezdődött, most Bosznia került a figyelem középpontjába. Az uniós szabályozás előírja ugyan, hogy a harmadik országokban...

Domján Mihály: tanulságos és építő üzenete van – csütörtökön kezdődik a dokumentumfilm fesztivál az Otthon Moziban

A rangos Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválba kapcsolódik be a Hírös Agóra Otthon Mozi hat dokumentumfilm erejéig január 30-a és február 2-a között. Ebben vesz részt önkéntes szervezőként Dr. Domján Mihály kecskeméti pszichológus, aki mindegyik vetítés után a filmről röviden...

A DK önállóan indul 2026-ban Kecskeméten – Várkonyi Zoltánt jelölik a Bács-Kiskun 1. számú körzetben

A novemberben megkezdett 2026-os országgyűlési, jelöltbemutatási folyamatban újabb indulóját mutatta be a Demokratikus Koalíció, ezúttal Várkonyi Zoltán kecskeméti közgazdászt, kereskedelmi vezetőt Bács-Kiskun megye 1. számú választókerületében. Ebben a körzetben indult kétszer – 2018-ban és 2022-ben – Kopping Rita ellenzéki...

Történelem a pálmafák árnyékában – útibeszámoló Kambodzsából fotókkal, videókkal (2. rész)

Kambodzsa nem fog többé nyugodni hagyni. Az újságíró egyik legfontosabb eszköze az élmény, és igazán örülünk, ha azt valóban erős, tartós és kitörölhetetlen anyagként hozzuk magunkkal. Kambodzsa lélekemelő és megterhelt, gyönyörű és nehéz; ez a kettősség azonban súlyosabbnak és...

Friss

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...