Az év végéhez közeledve újságíróink összegzik, számukra milyen volt a mögöttünk hagyott esztendő, melyik volt a három legérdekesebb, legjobban szeretett és/vagy legnépszerűbb, legolvasottabb cikkük.
A legnagyobb kecskeméti légszennyezőkről készült riportsorozat
Olyan témáról írtunk, amelyről nagyon kevés szó esik. Bemutattuk kik a...
Világszerte négynaponta megöltek egy újságírót az utóbbi két évben, és az esetek túlnyomó többségében senkit nem vontak felelősségre az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) novemberben nyilvánosságra hozott jelentése szerint. Az EU tagállamaiban is fordult már elő, hogy...
Megújulhat a Kiskörút a színháztól a Cifrapalotáig és a könyvtártól a Petőfi Sándor utca – Dobó István körút körforgalomig, valamint az útfelújítás mindkét szakaszán egy-egy gyalogátkelőhelyet szintben kiemelnének forgalomlassítás céljából – az egyik átkelőhely a Piaristák terén a könyvtárral...
Tíz év helyett három évente vizsgálják felül a helyi védelem alatt álló kecskeméti természeti területeket, hat új területet és összesen 46 természeti emlékként kezelt fát vonnának védelem alá a vizsgálatot követően – döntött a közgyűlés a csütörtöki ülésén.
Az...
Még karácsony előtt dönt az Országgyűlés a 2025-ös költségvetési törvényjavaslatról, amelynek több pontja is érinti Kecskemétet. Információink szerint a parlament végszavazása után rögtön összeül a város közgyűlése, hogy rendkívüli ülésen határozzon Kecskemét jövő évi büdzséjéről. Megnéztük milyen központi támogatásokra...
Bács-Kiskun megyéből is jónéhány bíró és igazságügyi alkalmazott közzétette – névvel és beosztással – tiltakozó nyilatkozatát a Magyar Bírói Egyesület honlapján azután, hogy a bíróságok szakmai felügyeletét végző Országos Bírói Tanács nemrég elfogadta az Igazságügyi Minisztérium nagy ellenkezést kiváltó...
A meglévő hat helyi jelentőségű védett természeti terület további hattal bővülhet, ha elfogadja a kecskeméti közgyűlés csütörtökön az erről szóló új önkormányzati rendeletet, miután a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal megállapítása alapján a városnak a fenntartási tervet különálló dokumentumban kell megalkotnia....
Egyre több embernek jelent nehézséget megfelelő és megfizethető otthont találni vagy fenntartani. Mindezt közvetlen környezetünkben látjuk és tapasztaljuk. Újságíróként arra van lehetőségünk, hogy írjunk a társadalom széles körét érintő lakhatási válságról, kihívásokról és a lehetséges megoldásokról. És hozzájáruljunk az...
Tanárként és előadóművészként több mint 10 éve kötődik Rajk Judit a kecskeméti Kodály Intézethez, és egy éve annak igazgatója. Már világosan látja, mi az a többlet, amit visszakaptak az újonnan felújított egykori ferences kolostorban. Számolt az új, tervezett kollégiummal,...
A zuglói plébánost korára és egészségi állapotára tekintettel felmentették egyházi beosztásai alól, és nyugállományba helyezték. A Válasz Online forrásai szerint Pajor András katolikus pap a szóban forgó pap. A lap forrásai az ügy súlyosságának igazolásaként értékelik, hogy az egyháznak...
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...