Június elején írtuk meg a kecsUP-on, hogy Kerekegyházán, Lajosmizsén és a Szarkásban több mint 200 ezer baromfi leölését rendelték el a madárinfluenza-járvány miatt. A NÉBIH által készített térképen egy hónapja az volt látható, hogy a Kiskunmajsa és Kishunhalas körzetéből...
A vírus alatt végzett munkájuk elismeréséért és a magasabb bérezésért szervez július 18-án, Budapesten tüntetést több postás szakszervezet Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája elé, amihez információink szerint a kecskeméti postások is csatlakoznak.
„A Postások a járványügyi...
Szeptembertől 491 állami fenntartású köznevelési és szakképzési intézményben kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök. Kecskeméten 9 ilyen köznevelési, illetve szakképzési intézmény lesz – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Gumibotot és bilincset is használhat az iskolaőr
Az EMMI tájékoztatása szerint az intézményvezetők...
Augusztus 1-jétől újra a régi rendben közlekedik a Kecskemét-Lakitelek-Szolnok (145-ös számú) vonal, ahol június 6-a óta „ideiglenes járványügyi menetrend” volt érvényben - jelentette be a Magyar Államvasutak (MÁV).
Tarlós-terv: vasúti szárnyvonalak bezárása
34 működő vasútvonalon látta indokoltnak a közlekedéspolitikáért felelős Innovációs és...
Aki néhány órára kimozdulna a zöldbe, mert érdekli a vizek élővilága, akkor számára remek program lesz július 25-én 18 órától a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. A nyári séta keretében szó lesz a vizes élőhelyek fontosságáról, a vizek élővilágáról és a...
A szúnyogokra nagyon sokan panaszkodnak, a szerkesztőségünkhöz is több jelzés és panasz érkezett a vérszívók inváziójával kapcsolatban Kecskemétről. Sokan azt kérdezik, hogy mikor lesz szúnyogirtás, vagy épp annak hiányáról számolnak be.
Július 2-án arról tájékoztatott a kecskeméti önkormányzat, hogy július...
248 kiskunfélegyházi lakos aláírásával adott át petíciót az önkormányzat titkárságán Kis-Szeniczey Kálmán, a Veled a Városunkért Egyesület önkormányzati képviselője, mert a Móravárosban élők nem szeretnék, ha megépülne a lakóövezetük, illetve az országos és helyi védelem alatt álló területek közvetlen...
Június elején még arról beszélt a kancelláriaminiszter, hogy a települések 200 milliárd forintos hitelkeretet kapnak, ha megszorulnak a válsághelyzet hatásai miatt, majd váratlanul kivették a jövő évi költségvetésből a lehetőséget és azóta semmit nem hallani róla – írja a...
A belföldi turizmus felértékelődhet a koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása után, állítják turisztikai szakújságírók. A belföldi turizmusnak kedvezőbbek a kilátásai azért is, mert a karantén után a kimozdulni vágyók többsége a kisebb kockázat reményében keresik fel a közelebbi idegenforgalmi nevezetességeket....
Koronavírus-fertőzöttség szerint három kategóriába (vörös, sárga és zöld) sorolja a világ országait a kormány, jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. A sárga vagy vörös országból érkezőknek a határon egészségügyi vizsgálat lesz, ami, ha igazolja a fertőzésgyanút, karanténba kell...
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...