Javában zajlanak a Péteri-tó eredeti mederalakulatát visszaállító munkálatok a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság vezetésével. A 220 hektáros szikes tó és a körülötte található szikes rétek és legelők 1976 óta természetvédelmi oltalom alatt állnak.
A terület legnagyobb értéke a páratlan madárvilág...
Izsák polgármester választásra készül szeptember 20-án, mert a független Kutas Tibor lemondott, miután a kocsiját megrongálták. A helyiek is csak találgatnak, sokan úgy vélik, hogy egy betört szélvédőnél több minden is történhetett.
A választáson mindenesetre újra visszatérhet a...
Félévet értékelt a veszélyhelyzet feloldását követően a Veled a Városunkért ellenzéki szövetség. A kormánypárti városvezetésnek már készülnie kellene a vírus második hullámára, a Fidesz-kormány megsarcolja a településeket, túlköltekezett a város
- többek között ezekről beszéltek az ellenzéki félegyházi önkormányzati képviselők.
Nagy...
A Magyar Kerékpárosklub Kecskeméti Területi Szervezete a jogszabályi engedmények, illetve a hazai járványügyi helyzet enyhülése és remélt féken tartottsága figyelembevételével kerékpártúrát szervez 2020. július 5-én, vasárnap, tudtuk meg a kecskeméti kerékpárosoktól.
Mint azt írják a koronavírus-járványra tekintettel:
"Nagy tömegbe nem megyünk,...
Az Ökológiai Kutatóközpont a lakosság segítségét kéri egy invazív csípőszúnyog faj, a tigrisszúnyog hazai elterjedésének felderítéséhez.
Számos fertőző betegség potenciális terjesztője
Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog (más néven ázsiai zebraszúnyog); a rovar számos fertőző betegség potenciális terjesztője, figyelmeztet a Magyar Tudományos...
A veszélyhelyzet feloldásával ismét összeül Kecskemét város közgyűlése. Közel 70 napirendi pontot tárgyalnak.
Elmarad az elején a politikai "cirkusz"
Rendkívüli ülésként hirdetették meg mai ülést. A politikai viták egyik figyelmet érdemlő műfaja a napirend előtti, vagy vezérszónoki felszólalás. Ilyenkor a képviselők...
A veszélyhelyzet feloldásával július 2-án ismét összeül Kecskemét város megválasztott nagyérdemű politikai testülete. Közel 70 napirendi pontot tárgyalnak, és vannak köztük igen húsba vágóak is, amik mentén minden bizonnyal egymásnak feszül majd a kormánypárti és az ellenzéki oldal. Rövid...
A vendéglátó egységek nyitvatartásának meghosszabbítását javasolja szeptember 30-ig Józsa Bálint, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület önkormányzati képviselője. Szerinte, ha rugalmasabb a nyitvatartási idő, akkor csökkenthető az utcán történő csoportos italozás, ami kihívást okoz közbiztonsági, járványügyi és köztisztasági szempontból...
Nagyon sok jogszabály változik mától. Szinte mindent látni fog az adóhivatal, változik a nem munkaviszonyban munkát végző nyugdíjasok élete, hatályba lép a potyautastörvény, drágul az üzemanyag és újra fizetni kell a parkolásért.
Tényleg mindent látni fog a NAV
Mától minden, belföldi...
l A koronavírus-járványra hivatkozva úgy módosítanák a szabályokat, hogy elég legyen évente csak egyszer közmeghallgatáson meghallgatni a kecskemétiek ügyes-bajos dolgait.
l A városi közgyűlések kötelező számát hasonlóan csökkentenék, évi kilencről hatra.
A koronavírus-járvány felforgatta a világunk működését. A vírus miatt leállt...
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...