Hivatalosan meg nem erősített hírek szerint leállt a termelés a Félegyházi Tej Kft. Csongrádi úti telephelyén. Beszállítók, boltosok, dolgozók is arról beszélnek, hogy nagy a baj és attól tartanak, meg is szűnhet cég.
Egy beszállító azt mondta, hogy többet már...
Lángok csaptak fel a tiszaalpári Árpád-kori falurekonstrukció nádtetejű veremházán. Az eset még április 22-én, péntek este történt, azóta zárva tart a bemutatóhely. A közelben tartózkodó természetvédelmi őr észlelte a gomolygó füstöt, mire a helyszínre ért, három civil már vödrökkel...
A Kecskeméti Fürdő közel háromezer négyzetméter vízfelülettel és 17 medencével rendelkező fürdő komplexum, ahová több úszómedencével, élményfürdővel, wellness és gyógyászati szolgáltatással várják az úszni és pihenni vágyókat. Hirdeti magát a 2011-ben megnyitott versenyuszoda és élményfürdő, ami az egykori Izsáki...
A 17 éves lányt Bács-Kiskun megyéből csábította el egy férfi és egy nő, majd elvették a telefonját és naponta 4-5 kuncsaftot kellett fogadnia.
Az elkövetők ellen emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt emeltek vádat, akik a vád szerint 2021. április...
Heves viták övezik Kecskeméten az egyik belvárosi tér jelentős átalakítását, többek szerint a megfelelő egyeztetéseket mellőzve, a területet vitatható módon privatizálva épülne a fejlesztési tervektől alapvetően eltérő létesítmény
- írja a Népszava a Dobó körúti Domus parkoló helyére tervezett többemeletes...
Ha érdekli, hogy kikből áll a magyar Országgyűlés itt egy sor tény, hogy kikből is. Hanák Gábor készítette, aki tizenöt éve aktív a magyar nyelvű Wikipédia közösségében. Nem is véletlen, hogy pont ő állította össze ezt a fun fact-gyűjteményt.
30...
Nem a bölcsőde ellen vannak, hanem a helyszín kiválasztását nem támogatják a Bajza József utcai lakosok a Széchenyivárosban. Engert Jakabné (Fidesz) alpolgármester az önkormányzat képviseletében csalódottságának adott hangot, mert úgy érzékeli, a helyi lakosok kifogásolják a bölcsőde építését. A...
„Két kecskeméti sráccal elvállaltam egy fotósösztöndíjat, a Fémmunkás nevezetű cégnél. Ez szintén egy döbbenetes tapasztalat volt. Egy éven keresztül bármikor bemehettünk a céghez, bármikor fényképezhettünk és ennek semmilyen korlátja nem volt. Az ottani figurákból összeállt egy külön könyv –...
Az országgyűlési választásokat követő első kecskeméti közgyűlésen a Fidesz frakcióvezetője, Fekete Gábor arról beszélt, hogy vége a kampánynak, majd a Fidesz kampánygondolatait sorolta, hogy a kecskeméti ellenzék Kecskemétről fegyvereket és katonákat küldene a háborúba
– ezzel dezinformációt terjesztve hamisan, amiről...
A TASZ még 2021 őszén fordult az NNK-hoz a kórházi fertőzésekről szóló előző évi jelentésekért. Érdemi választ nem kaptak, ezért pert indítottak, amire hirtelen megjelentek a kért adatok az NNK oldalán. Most először részleges képet kaphatunk a kórházakban megjelent...
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...