A hatóság az Izsáki úti véderdő teljes kivágását írja elő, mert elérte a vágásérett kort.
A petőfivárosi lakosok karbantartást igényeltek az önkormányzat tulajdonában álló területen, kiváltképp a beteg és veszélyes fák esetén, de nem a véderdő kivágását.
A...
Kecskemét MJV Közgyűlése úgy döntött, hogy 2020-ban én kapom a Kecskemét Közművelődéséért Díjat. Nagyon köszönöm, igazán örülök neki. Úgy döntöttem, hogy a díjjal járó pénzt, 150.000 forintot egy Kecskeméthez kötődő, gyerekek, vagy fiatalok által megvalósítani kívánt MŰVÉSZETI projektnek adományozom
-...
2019-ben a magyarországi ökológiai területek mérete meghaladta a 300 ezer hektárt, ezzel öt év alatt megduplázódott a hazai vegyszermentes területek mérete. A jelenleg kikristályosodó európai Közös Agrárpolitika (KAP) lehetőséget teremt az ökológiai élelmiszertermelés- és fogyasztás további támogatására.
Az ökogazdálkodásba bevont...
1849. október 6-án Aradon kivégezték az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tizenhárom tisztjét, a nap pedig azóta is a Magyar Golgotaként áll a magyar történelem lapjain.
A Kecskeméti Közlöny eredeti tudósítása az aradi vértanúk sírhelyének feltárásáról
Írta: Vujovics Ferenc dr., 1932.
Rendkívül érdekes...
A kecskeméti közgyűlés kormánypárti oldala leszavazta azt az ellenzéki javaslatot, amiben dr. Tóth Szilárd indítványozta a kecskeméti játszóterek és közparkok felülvizsgálatát, fejlesztését és fokozottabb karbantartását.
A Szövetség a Hírös Városért frakció képviselője egy munkacsoport felállítására tett javaslatot, melynek feladata...
Az emberek, bár néha nehezen értjük meg egymást, abban a hitben élünk, hogy csakis mi tudunk beszélni. És a nyelv csak ránk, az emberi fajra korlátozódik.
Mese lenne az, hogy a fák is tudnak beszélni? Vagy e sorok írója...
A családi pótlék összege 12 éve nem emelkedett, miközben egyre szélesedik a dolgozói szegénységbe tartozó családok köre. Ők azok, akik a munkaerőpiaci helyzetükhöz mérten aktívak, mégsem elég a havi jövedelmük a méltó megélhetéshez, mondja a szociális munkásokból és szociális...
3.105 kecskeméti munkanélkülit tartottak nyilván szeptember végén, ami július végéhez képest mintegy 900 fős csökkenést mutat a hivatalos statisztikákban. Bács-Kiskun megyében a nyilvántartott álláskeresők száma 19 ezerről két hónap alatt 15.762-re csökkent – derül ki a legfrissebb Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) statisztikájából.
A...
„A diáklétszám drasztikus csökkenése miatt úgy tűnik, idén végleg bezárja kapuit a Széchenyi István Általános Iskola Gátéren. A tankerület szerint csak szüneteltetik az oktatást.”, tájékoztatott a megyei lap még június végén. Ami tény, hogy 2020. szeptemberben a gátéri általános...
Lassan éledezik a hazai baromfiágazat, miután Magyarország visszanyerte a madárinfluenzától mentes besorolást szeptember elején. A madárvész utóhatásai is eltűnnek, a termelés visszaállítását azonban egyelőre számos bizonytalanság övezi. A koronavírus-járvány átalakította a fogyasztás szerkezetét, ráadásul azt sem lehet előre tudni,...
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...