Csukás István és Herczeg Ferenc, sőt még az angol krimiszerző, Agatha Christie is helyet kapott a korszerűsített, hamarosan megjelenő Nemzeti alaptantervben (NAT).
Bekerült a tantervbe továbbá Kecskeméti Vég Mihály, Kittenberger Kálmán, Gyóni Géza, Széchenyi Zsigmond, valamint Kós Károly és Romhányi...
November végén, három nappal a kitöltési határidő lejárta előtt terjedt el a szélesebb nyilvánosságban, hogy a kormány éppen internetes konzultációt folytat a klímavédelemről, de szinte sehol sem tájékoztatták erről az embereket.
Miután hírt adtunk róla, több mint 200 ezren töltötték ki...
A tavalyi volt Európa legmelegebb éve a rendszeres mérések kezdete óta, globálisan nézve pedig 2019 a második legmelegebb év volt 2016 után, ráadásul sorozatban már az ötödik különösen meleg év. A történelem legmelegebb évtizede zárult 2019-cel – közölte a...
A Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium a magyar honvédek biztonsága érdekében, megtette a szükséges lépéseket, és minden lehetséges forgatókönyvre felkészült, miután szerda hajnalban rakétatámadás ért több koalíciós katonai tábort Irakban - közölte a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára Kecskeméten...
Két hét karácsonyi leállás után indult újra az üzem, de nem mindenkinek. Elérte a német autóipar válsága Magyarországot?
Dolgozóktól váltak meg január 6-án a kecskeméti Mercedes-Benz üzemben. A gyár négy üzeme (présüzem, felületkezelő üzem, összeszerelő üzem, karosszéria-üzem) közül ezúttal a...
A kecskeméti lakosok testére és lelkére is ráfér már az Ápoló. Az új szórakozóhely a Rudolf laktanya területén több szempontból is az egyik legígéretesebb idei fejlesztés. A szórakozóhely tulajdonosait kérdeztük a projekt haladásáról, terveikről és az előzményekről.
- Tavasszal nyitunk...
A Mávinform Facebook-oldalán szerda reggel 5:06-kor jelent meg a kiírás, amelyben arról tájékoztatták az utazókat, hogy négy vonatjárat kimarad (illetve kettő a kiírás ideje előtt közlekedett volna).
A mai napon műszaki ok miatt nem közlekedik a Szolnokról a Keleti pályaudvarra 4:23-kor,...
Nem túlzás, nem ámítás, nem zsurnalizmus, hogy idén még nem láttam olyan, egyszerre vicces, talányos és fordulatos filmet, mint Berényi Matykó alkotását, aminek az a címe, hogy A gonosz és büdös S. bácsi rátolat a Subarumra, és amiben 1...
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Felföldi Anikó – olvasható a Story Facebook oldalán. A Jászai Mari-díjas színművésznő 81 éves volt.
Felföldi Anikó játszott a Nemzeti Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a Vidám Színpadon. 1966 óta a Budapesti Operettszínház; 1994-től a színház örökös tagja.a kecskeméti...
Az egész országra kiterjeszti a tavaly decemberben Budapesten elindított civil autós ellenőrzési rendszert a rendőrség - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) balesetmegelőzési osztályának vezetője kedden az M1 aktuális csatornán.
Berzai Zsolt alezredes az új ellenőrzési mód kiterjesztését azzal magyarázta, hogy a...
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...