Hírös Embör

Adósságrendezést követelnek a kórházi beszállítók

Az Orvostechnikai Szövetség információi szerint ugyan készültek észszerű, hatékonyabb gazdálkodást célzó javaslatok, ezek alkalmazásáról a kormány nem döntött. Azonnali adósságrendezésre szólítja fel a kormányt az Orvostechnikai Szövetség (OSZ). Mint azt közleményükben írják, az állami finanszírozású egészségügyi ellátórendszer 70 milliárd forintot...

Nagyon kevés pénzből kell kijönne a legszegényebb magyaroknak

Egyre nagyobb ütemben mélyül a szegénység Magyarországon, akik pedig ide tartoznak, azok egyre távolabb kerülnek attól a lehetőségtől, hogy valamikor fel tudjanak emelkedni a szegénysorból, javuljon az életszínvonaluk. 2018-ban a szegénységi rés már 28,9 százalékos volt az előző évi 24,1...

Visszatér a tavasz

Hétfőn az éjszaka képződött köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet az ország északi, északkeleti harmadán, illetve helyenként a Fertő környékén makacsul tarthatja magát, másutt feloszlik, és fátyolfelhős, napos idő várható. Legfeljebb a ködös tájakon fordulhat elő jelentéktelen szitálás – írja a...

Visszatelepülnek Kecskemétre a Gripenek

Megnövekedő hanghatásra és közúti forgalomra figyelmeztet a szaktárca a vadászgépek visszaköltözése kapcsán. Megnövekedő hanghatásra és közúti forgalomra kell számítani a Gripenek Kecskemétre történő visszatelepülése miatt – jelezte a Honvédelmi Minisztérium az MTI OS által kiadott közleményben. A magyar légierő Gripen flottája...

Előkerültek a lopott tárgyak

Kerékpárlopás miatt tett feljelentést 2019. január 29-én kora délután egy kecskeméti nő a helyi rendőrkapitányságon. A rendelkezésre álló adatok szerint a délelőtt folyamán ismeretlen tettes az egyik megyeszékhelyi családi ház bekerített udvaráról eltulajdonított egy – hozzávetőleg 50.000 forint értékű...

Az új tb-törvény visszavonását követelik

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) embertelennek, a szolidaritás sárba tiprásának tartja a társadalombiztosítási (tb) ellátásról szóló, előző héten elfogadott új törvényt és ezért annak visszavonását követeli - közölte a szervezet vasárnap. A MASZSZ közleményében kifejtette, hogy a kormány az új...

Ezeket olvastátok a legtöbbet a héten

Összegyűjtöttük egy helyre azokat a cikkeinket, amiket sokan olvastatok. https://kecsup.hu/2019/12/utaztunk-egyet-talan-az-utolsot-a-748-as-ic-vel/ https://kecsup.hu/2019/12/a-polgarmester-nem-tudta-kiharcolni-kecskemetnek-az-ic-vonatokat/ https://kecsup.hu/2019/12/lemondott-az-egyetemi-kancellar-a-kozszolgalati-egyetemen-folytathatja/ https://kecsup.hu/2019/12/unios-penzbol-epul-fatuzelesu-eromu-kecskemeten/ https://kecsup.hu/2019/12/megvontak-a-rokkantsagi-ellatasat-egy-kecskemeti-nonek-mert-a-posta-nem-vitt-ki-egy-levelet/ https://kecsup.hu/2019/12/megszuntetnek-a-kecskemeti-civileket-tamogato-varosi-tamogatasi-programot/ https://kecsup.hu/2019/12/videon-lezsak-sandor-birodalma/ https://kecsup.hu/2019/12/napirend-elott-a-kozgyulesen-a-kecskemeten-meg-nem-allo-intercityk/ https://kecsup.hu/2019/12/ket-lovest-adtak-le-a-kecsup-hu-ra/

Milliárdos adócsalás elkövetőit ítélték el jogerősen Szegeden

Jogerősen kilenc év fegyházbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla azt az ismeretlen helyre távozott kecskeméti férfit, aki egy céghálózatot irányítva 2,7 milliárd forint adó befizetését kerülte el. A táblabíróság bűnszervezetben elkövetett adócsalás és pénzmosás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat,...

„Két lövést” adtak le a Kecsup.hu-ra

Három alkalommal is helyreigazítást kért hírportálunktól Szemereyné Pataki Klaudia, azonban mi nem tartottuk ezeket megalapozottnak. Ezek után két helyreigazításból gyorsan per is lett, így kénytelenek voltunk beleállni az ügyekbe, hogy a sajtószabadság és véleménynyilvánítás ne szenvedjen csorbát. Csütörtökön, a közgyűléssel...

Vágányszám változás Kecskemét állomáson

A Kecskemét vasútállomás falaira kihelyezett tájékoztató szerint december 15-től, a menetrendváltás napjától megváltoznak a vágányok számozásai. a külső A vágányból 13. vágány lesz az 1. vágány bal kézre eső szakasza marad 1. vágány, azonban az 1. vágány jobb kézre eső szakasza (ahol megáll a lajosmizsei vonat) 2....

Friss

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...