Az elmúlt tíz év során lassan, de folyamatosan nőttek a magyar háztartások élelmiszerre fordított kiadásai: a több mint 18 százalékos aránnyal bőven az uniós átlag fölött vagyunk. Igaz, még ezzel se tudjuk megközelíteni Romániát. A lista másik végén a...
2016 és 2020 között csaknem megfeleződött a közmunkaprogramra szánt összeg.
A Népszava birtokába jutott egy dokumentum, amelyben a Belügyminisztérium a települések vezetőit tájékoztatja a járási Start-közmunkaprogram 2020-ban várható változásairól. Ebből az derül ki, hogy a kormány tovább faragja a közmunkára szánt forintokat,...
Dr. Tóth Szilárd önkormányzati képviselő közleménye.
Tisztelt Vacsi közben, Külső-és Bethlenvárosban élő Polgárok! Tisztelt 7. egyéni választókerületi lakosok!
Ezúton szeretettel meghívom Önöket első önkormányzati képviselői lakossági fórumomra, melyen tájékoztatást kérnék Önöktől a térséget és városrészt érintő problémáikról, feladatokról, elképzeléseikről, illetve ennek...
Arról kapott szerkesztőségünk tájékoztatást, hogy a Szövetség a Hírös Városért Egyesület képviselője, Bodrozsán Alexandra hat pontból álló javaslatot fogalmazott meg indítvány formájában, amelyet a csütörtöki közgyűlés fogadhat, vagy utasíthat el.
Az indítványban a következő pontok szerepelnek (nem szó szerint idézve):
...
Az utóbbi napokban számos kulturális szereplő emelte fel a hangját a szakmai egyeztetés nélkül született törvénytervezet ellen, amivel a kormány alapjaiban szabná át a kultúrafinanszírozás rendszerét, beszántva a Nemzeti Kulturális Alapot, ellehetetlenítve a független színházakat és miniszteri beleegyezéshez kötve az önkormányzati...
Kecskemét összesített szmog-indexe: 55, a mai napon kedvezőtlen minőségű a kecskeméti mérőállomás adatai alapján.
Egészségügyi javaslat:
Érzékeny csoportok: fontold meg, hogy átütemezd, vagy csökkentsd a nehéz kültéri tevékenységeidet, ha tüneteket veszel észre magadon.
Átlagos népesség: nem szükséges változtatni a szokásos kinti tevékenységeken, hacsak nem...
Ma többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, északon csupán átmeneti, délen akár hosszabb felszakadozások is lehetnek – áll a Kiderül.hu-n olvasható időjárás-előrejelzésben. Reggel, délelőtt északkeleten fordulhat elő kisebb eső (a határvidéken esetleg ónos eső), majd délutántól délnyugat felől egyre...
A Független Előadóművészeti Szövetség petíciója
Tisztelt Országgyűlési Képviselők!
A kormány a magyar kulturális élet szisztematikus szétverésére készül!
Egy friss törvénytervezet szerint:
- Beszántanák a Nemzeti Kulturális Alapot
- Mostantól a miniszter döntené el, hogy ki lehet az önkormányzati színházak igazgatója (vagy ha a színházak...
Bár az unió alapvetően elmarasztalóan értékelte a magyar egészségügyet legfrissebb országjelentésében, a tárca megtalálta, hogyan lehet jó híreket gyártani ebből.
A State of Health in the EU című jelentés egyebek mellett azt emelte ki, hogy 2000 óta ugyan javultak Magyarország...
Adventi program- és meglepetéssorozattal zárja az évet a Kecskeméti Katona József Múzeum – közölte az intézmény marketing tanácsadója az MTI-vel.
Török Katalin elmondta: az idei adventi időszakban, december 13-án estébe nyúló ingyenes programot tartanak a Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota...
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...