Hírös Embör

Kevés a bér, idén 6000 dolgozó cserélődhet le a postán

A Postás Szakszerevezet elnöke, Tóth Zsuzsanna szerint az idei első kilenc hónapban 20 százalék feletti volt a fluktuáció a Magyar Postánál – írta meg a HRportál. Hasonló volt egyébként a fluktuáció az előző évben is, vagyis javulás nincs. Ez...

Kijutott az Európa-bajnokságra a kecskeméti Fantasy Dance Company

A hétvégén került megrendezésre Budapesten a Ritmuscsapatok őszi modern tánc bajnoksága, ami egyben a kvalifikációs állomása volt a 2020. márciusában megrendezésre kerülő bécsi Európa bajnokságnak. Az iskola egy szólóval és egy formációval indította táncosait- a versenyen. A szólót a 13...

Négy éven belül lenullázódhat a magyar növekedés

AZ MTA közgazdászai szerint akár nulla százalékra is lassulhat a gazdaság növekedése 2023-ra. Az elmúlt hónapokban sorra látnak napvilágot azon figyelmeztetések, hogy magyar gazdaság növekedése lassul a következő években a lanyhuló külső konjunktúra illetve az erőteljes a túlfűtöttség kialakulása miatt....

Szemetet szedtek a Budai út melletti kiserdőben a Szakszervezet önkéntesei

Tele szeméttel a kecskeméti Budai út melletti kiserdő – a Szakszervezet önkéntesei elkezdték megtisztítani az erdőt. Katódsugárcsöves televíziókészülékek, műanyagpalackok, alkoholos üvegek, koszos ruhák, műanyagjátékok, újságok, penészes takarók, matracok, lyukas bicikli, építési törmelék, alumínium dobozok fogadták az önkéntes szemétszedőket Kecskeméten, a...

Öt ponttal nyert a Kecskemét a ZTE ellen a kosárlabda NBI-ben

A házigazda Kecskemét 80-75-re legyőzte a Zalaegerszeget a férfi kosárlabda NB I pénteki mérkőzésén. A mezőny legeredményesebb játékosa a hazaiak bosnyák légiósa, Bozo Djurasovic volt 24 ponttal, míg csapattársa, a szerb születésű Kemal Karahodzic dupla duplát (15 pont, 12 lepattanó)...

Fricz Botond első magyar snowboardosként nyert Ek-futamot slopestyle-ban

A kecskeméti hódeszkás a hollandiai Landgraafban rendezett Európa-kupa-futamon győzött és írt történelmet. A magyar sportági szövetség pénteki tájékoztatása alapján Fricz Botond a magyar hódeszkások közül elsőként nyert Ek-futamot ebben a versenyszámban. A snowboardos elmondta: a tizenötös döntőben biztonsági ugrásokkal kezdett, majd...

Hamis gyümölcs- és szőlőoltványokkal kereskedtek

Előzetes bejelentés alapján értesült a Nébih egyes piacokon és vásárokon zajló illegális szőlő- és gyümölcsszaporítóanyag-értékesítésről. November 17-én két helyszínen tartottak ellenőrzést. A kecskeméti használtcikk piacon egy árust szólítottak fel engedély nélkül folytatott tevékenységének azonnali felfüggesztésére, a dunaföldvári országos állat-...

Elültették Petőfiváros fenyőfáját

November 21-én, csütörtökön a Petőfi Parkban elültették Petőfiváros fenyőfáját. A megjelentek a faültetés előtt egy színvonalas műsort hallgathattak meg a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Széktói Nyugdíjas Klub előadásában. A faültetés után a jelenlévők egy-egy...

Országos vitaműsorban volt téma a Kecskeméti KSE-ügy

Csütörtökön este az ATV A nap híre című műsorában a Borkai-ügy kapcsán jött fel a kecskeméti sportcég eltűnt százmillióinak az ügye. A győri polgármester bukásához vezető horvátországi yachtos út fejleményeit boncolgatták a stúdióban. Majd Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője...

Képregények, mozgófilmek, parkokat behálózó legendák Kecskemét közterein

Kecskemétnek nincsen egyetlen, a városra jellemző nagy szimbolikus szobra vagy emlékműve, mint mondjuk Tatabányának vagy Szombathelynek. Van viszont rengeteg kiemelkedő alkotás szerte a városban, egyik jobb, mint a másik. Szóval, ahogy azt a Mi Vidékünk más állomásainál is szoktuk, itt is összeszedtünk pár izgalmasat. A...

Friss

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...