Bár a Magyar Nemzeti Bank még 2014 július 4-én közölte, hogy visszavonta az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet engedélyét, és felügyeleti biztosokat rendelt ki a társasághoz, az azóta felszámolás alatt álló takarékszövetkezetnél zajló eljárás 5 év után jutott el odáig,...
A költségvetés már legalább 8 éve kezeli kiemelt ágazatként a sportot, aminek megfelelően sorra épülnek a stadionok és a sportcsarnokok, a kormány pedig már a második vizes vébé megrendezésére készül, miközben 2023-ban nálunk lesz az atlétikai vébé is, de...
Valóságos zarándokhellyé vált annak a 68 éves asszonynak a tanyája, aki hétfőn különösen kegyetlenül végzett a kutyájával, írja Blikk. Az állatot egy bálamadzaggal a kocsija hátsó lökhárítójához kötötte, majd elindult az 5413-as számú úton.
A lap munkatársa elment a nő balotszállási házához, ahol az állatkínzással...
Kalocsa és Kecskemét után újabb Bács-Kiskun megyei településen lesz összefogás a kormánypárt ellen.
"Az ország majd 70 településén jött létre ez idáig az ellenzéki összefogást szimbolizáló együttműködés. Ellenzéki összefogásról beszélek, aminek a célja, hogy egyesítse mindazokat, akik számára a jelenlegi...
Az Eurostat frissen közzétett statisztikája szerint Magyarország mégsem teljesít jobban: a régió országai között mindössze Bulgáriában élnek rosszabbul. A MASZSZ, azaz a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László szerint ezen a helyzeten az adórendszer megreformálásával lehetne leginkább változtatni.
A sajtóközlemény szerint a...
Rogán Antal feltalálótársainak cége, a MobilSign Kft. alvállakozóként vesz részt és kap pénzt a Magyar Posta milliárdos fejlesztéséből. Az akadozó rendszerből nemcsak ők, hanem Tiborcz István korábbi üzlettársa is gazdagodik. A NER-közeli informatikai vállalkozók útjai nem először találkoznak.
Szerdán nagy...
Endrődi Ferenc Pál, az Akker-Plus Kft. tulajdonos ügyvezetője, a Hufbau csoport egyik alapítója a múltban is lelkes támogatója volt Kecskemét futballjának, a tavalyi szezonban már kiemelt főtámogatóként is segítette a KTE-t. A 2019/2020-as bajnoki szezonban szintet lép ez az...
Király József vállalkozó, önkormányzati képviselő (MSZP) biztosított 2019. augusztus 6-án, kedden ismét melegételt. Ezúttal resztelt máj főtt burgonyával volt a menü a népkonyha gondozottjainak. Az ebédet sárgadinnye és sütemény tette igazán teljessé.
forrás: wojtyla.hu
A Bács-Kiskun megyei rendőrök halált okozó testi sértés miatt vettek őrizetbe egy 42 éves helvéciai lakost.
A nyomozás adatai alapján A. István 2019. augusztus 5-én előzetes szóváltást követően helvéciai lakásán súlyosan bántalmazta ismerősét, aki ennek következtében az eszméletét vesztette. A...
Tetőzött a július végi hőhullám okozta fokozott jégolvadás Grönlandon, ahol múlt csütörtökön mérték az egyetlen napi legnagyobb, 12,5 milliárd tonna felszíni jégveszteséget.
Július végén kiderült, komoly veszélyben vannak a grönlandi jégmezők, a hőmérsékleti rekordokat döntő európai hőhullám ugyanis arrafelé vette az...
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...