Hírös Embör

Eltűnt egy kecskeméti lány

A kecskeméti rendőrség arra kéri a lakosokat, hogy segítsenek megtalálni a fiatal 19 éves Tóth Vivien Ibolyát. A fiatal nő még a hónap elején, július 8-án tűnt el miután elhagyta otthonát, tartózkodási helye azóta nem ismert és életjelet sem adott...

Kinyit a strand

A hét elején történt csőtörés után a mai napon ismét megnyitja kapuit a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark. A meghibásodás miatti helyreállítások azonban még nem fejeződtek be teljesen, a kisebb méretű csúszda érkező medence előreláthatóan a péntek reggeli nyitásig nem használható....

Este hirdetik ki a felsőoktatási felvételi ponthatárokat

Este 8 órától az ország több nagyvárosában tartanak eredményvárókat, azaz úgynevezett Pont Ott Partyt. Kecskeméten nem tudni, hogy lesz-e ilyen rendezvény, de a közösségi médiában nem találtunk rá, így valószínűleg nem. Idén valamivel több mint 112-ezren jelentkeztek valamilyen felsőoktatási intézménybe, vagyis...

Hét hónap alatt elhasználtuk a Föld éves erőforrásait

A WWF közleménye szerint idén július 29-én köszönt be a túlfogyasztás napja, vagyis ekkorra fogyasztjuk el a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Ez még rosszabb eredmény, mint a tavalyi: 2018-ban augusztus elsejéig húztuk, 2017-ben pedig augusztus másodikán fogyott ki...

Aprópénzért gürizik a magyar

Ugyanannyi ledolgozott munkaórára több átlagos bér jutott tavaly, mint 2017-ben - összegezhetnénk a nemrégiben megjelent friss statisztikák tanulságait. A helyzet azonban egyáltalán nem annyira kedvező, mint amilyennek elsőre tűnik. A legfrissebb adatok szerint 2018-ban egy magyar alkalmazott 1741 munkaórát dolgozott...

Harmadszor rendezték meg a duális főiskolai napot a Mercedes-Benz gyárban

Múlt csütörtökön a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában a duális főiskolai képzésben résztvevő diákoké volt a főszerep: a harmadik alkalommal megrendezett duális hallgatói nap egymás megismeréséről és a játékos csapatépítésről szólt. A programok között volt a gyárral és a termeléssel kapcsolatos...

Idén már 1476 kilakoltatás történt

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar első féléves adatai szerint ahogy lejárt a kilakoltatási moratórium április 30-ai határideje, megkezdődtek a végrehajtások. Az év első felében összesen 1476 lakást és üzlethelyiséget ürítettek ki Magyarországon. A közzétett adatsor szerint: árverés alapján 950, határozat végrehajtása alapján 276, a bérleti...

Szíjj László saját nevére vette a Közgépet

Novemberben a 444-en írták meg elsőként, hogy Mészáros Lőrinc üzlettársának és barátjának, Szíjj László tiszakécskei vállalkozónak a cége, a Duna Aszfalt Kft. vette át a Fidesz egykori emblematikus építőcégét. A vállalat - az egykori Simicska-birodalomhoz tartozó megannyi másik céggel együtt - egész...

Hiába a trafiktörvény, egyre többet dohányoznak a magyarok

Hiába drágulnak nagymértékben a dohánytermékek, a fogyasztás emelkedik, ráadásul nem a spórolós finomra vágott dohány forgalma nő, hanem a dobozos cigarettáé — írta meg a Napi.hu. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki statisztikája alapján számolta ki, hogy mennyi dohánytermák fogyott...

Kút mélyén a magyar jogállam

Kút mélyén a magyar jogállam - írja a Facebook-bejegyzésében a Magyar Helsinki Bizottság. Mindez nem csak szubjektív megállapítás, a jogvédő szervezet a World Justice Project 2018-as adatokat összefoglaló kimutatására alapozva fogalmazza meg a lesújtó véleményt - írja a Népszava. A vizsgált 126 országból ugyanis...

Friss

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...