A munkaadók a bértámogatási rendszer kiterjesztését várják a kormánytól.
A munkaerőhiány a versenyszférában a mérnöki tevékenységnél, az ipari ágazaton belül a fizikai munkát igénylő állásokban, a közszférában pedig az orvos, a szakápoló és a közegészségügyi szakértői pozícióban jelentkezik leginkább –...
Százezer ember előtt misézett Csíksomlyón Ferenc pápa, az első katolikus egyházfő, aki az egyház történetében Erdélybe látogatott. Azt mondta, ne azt kutassuk, hogy mi lehetett volna, hanem azt, ami ránk vár és nem odázhatjuk el. 110 ezer embert regisztráltak,...
Soha ennyi nőt nem választottak EP-képviselővé, mint most - írja a Guardian egy nőjogokat támogató európai szervezet összesítésére hivatkozva. A jelenlegi adatok alapján az új Európai Parlament képviselőinek 39 százaléka lesz nő, 286 képviselő a 751-ből.
Öt évvel ezelőtt ez...
Az FC Liverpool nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018-19-es szezonját azt követően, hogy a sorozat madridi fináléjában 2-0-ra legyőzte a Tottenham Hotspurt.
Mindössze 25 másodperc telt el a mérkőzésből, amikor Skomina büntetőt ítélt, amiért Sissoko kézzel ért bele Sadio Mané...
Ujhelyi István kapja az MSZP-Párbeszéd lista egyetlen európai parlamenti (EP-) mandátumát – ismertette az MSZP választmányának döntését a testület vezetője szombaton Budapesten.
Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatón közölte, a választmány kétharmados többséggel döntött úgy, hogy fenntartja az EP-lista sorrendjét, amelynek értelmében Ujhelyi...
Igen jelentős bevételt és profitot zsebelhetett be a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., azaz a kecskeméti Mecedes-gyár.
A kecskeméti gyár 2018-ban összesen 3,5 milliárd euró árbevételt ért el, ami a leadáskor számolt 320,98 forintos árfolyammal 1 143 122 224 430 forintot...
A földtömörítő munkák nem sikerültek a legfényesebben a főtéren a nemrégiben septiben végzett felújítások során.
Előzmények:
Varázsütésre nagyobb rend lett a főtéren
Olvasói fotók szerint több helyen sajátos módon oldották meg a kihelyezett szekrények "védelmét", illetve számos felvételen látszik, hogy az...
Orbán Viktor miniszterelnök édesapja, idősebb Orbán Győző több cégben is érdekelt, közülük a közpénzes balatoni vasúti fejlesztésben alvállalkozóként résztvevő Nehéz Kő Kft.-ről már megírtuk, hogy 400 milliós osztalékot termelt. Azóta tisztult a kép és a pénteken nyilvánosságra hozott további mérlegbeszámolókból azt is...
Átadták Európa első, kifejezetten footgolfra tervezett, 18 szakaszos pályáját a Bács-Kiskun megyei Lakitelek Népfőiskola Alapítvány területén.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány elnöke az átadó ünnepségen elmondta: a pálya 2013-ban megkezdett tervezésekor a Nimród csillagkép volt a legfontosabb...
Május 31-én tartotta évadzáró ülését a Katona József Színház. A Himnuszt közösen énekelték a jelenlévők, majd Cseke Péter igazgató köszönte meg az egész társulat munkáját. „Nehéz évad van mögöttünk, komoly gondokkal kellett megküzdenünk, ám a társulat, amely egyre inkább...
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...