A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint délelőtt 11 óráig 1.351.049 ember ment el szavazni, azaz a választásra jogosultak 17,16 százaléka.
Ez az arány 2014-ben 11,53 százalék volt.
Szavazni egészen 19:00-ig lehet.
Megyei szinten így néz ki a részvétel:
Baranya megye 16,92 százalék 51...
Szombat kora este hivatalos Facebook-oldalán adott ki 7 pontos közleményt a Magyar Tudományos Akadémia. Azt írják, hogy nagy aggodalommal tekintenek a következő hónapok elé, mivel a magyar kormány gyakorlatilag semmilyen formában nem tájékoztatja őket arról, milyen formában tervezi átalakítani...
A kecskeméti, volt Centrum melletti beton virágtartókba új virágok kerültek a Kecskeméti Városszépítő Egyesület és a Gyenes Kertészet jóvoltából. A Microsystem Kecskemét kft. vállalta továbbra is a virágok gondozását.
A jelenlegi munkaerő-piaci helyzet felébresztette a cégeket, az érdek-képviseleteket, de a gazdaságpolitikai irányítókat is. Ugyanakkor a mostani munkaerő-hiánynak az elmúlt évek-évtizedek elhibázott döntései, elszalasztott lehetőségei ágyaztak meg – véli Dávid Ferenc közgazdász, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ)...
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel leadta a szavazatát, és ha már ott volt, válaszolt is pár újságírói kérdésre, miután elviccelődött azon, titkos, hogy kire szavazott - írja a 444.
Megkérdezték, mit gondol a részvételi arányokról. Azt mondta, szerinte most magasabb...
45 Facebook-oldal összesen 2468 bejegyzését elemezte három politikai elemzőcég, a magyar Political Capital, a szlovák Globsec Policy Institute és a cseh Prague Security Studies Institute április 10. és május 10. között, hogy arra jussanak:
“Magyarországon a kormány által irányított média...
Tizenhat megyei lap online (és print) kiadásának címlapja ugyanazzal a címmel és ugyanazzal a képpel, ugyanazzal az Orbán-interjúval indult 2019. május 25-én.
Nem könnyű ilyen médiaellenszélben kormányozni, az zicher, az elkeseredett kormányfő éppen tegnap fakadt ki a Bild című...
Guy Verhofstadt a harmadik legnagyobb frakció vezetőjeként kormányzati szerepre készül az Európai Parlamentben. Négy évtized után megszűnhet a két nagy pártcsalád többsége, azért a liberálisokra is szükség lehet a többséghez. A volt belga miniszterelnök azért jött Budapestre, hogy a...
A kormánnyal szembeni kiállásával elhíresült kiskunfélegyházi gimnazista a Bács-Kiskun megyei Orgoványban tette le az esküt csütörtök délután, tájékoztatta az MSZP kommunikációs igazgatója a Hírklikket.
A tavaly év végi tüntetési hullám idején színre lépő, és a Fideszt keményen bíráló Nagy Blankát...
Söpréssel ment tovább a Szombathely a legjobb 4 közé a férfi kosárlabda NB1-ben.
Szoros első félidőt követően magabiztosan nyert a Falco, amely készülhet az elődöntőre. A kecskemétiek a 7. helyet szerezték meg a bajnokságban.
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - KTE-Duna Aszfalt...
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...