Hírös Embör

Csatatérré vált a kecskeméti főtér

Aki naponta sétál a belvárosban, az azzal szembesülhet, hogy napról-napra más útvonalon kell közlekednie, ha célba akar érni. A jelenleg nem túl szívderítő látványt nyújtó kecskeméti főtér sok olvasónk szemét szúrja, ezért a Városfejlesztő Kft-t kerestük meg, hogy tájékoztassanak,...

Botrányos dolog derült ki a magyar bérekről

Majdnem másfél millió magyar munkavállalónak nem volt akkora bére sem két évvel ezelőtt, amely elérte volna a minimálbér szintjét. A 4,39 millió munkaviszonnyal rendelkező dolgozó 34 százalékának, azaz majdnem másfél millió embernek nem volt akkora legális jövedelme 2017-ben, ami elérte...

Czeglédy Csaba fórumot tart Kecskeméten

Az ellenzéki politikus többször is beleállt a kormánypártba, és számos pert nyert ellenük, eztán kezdődött el ellene az a letartóztatási és nyomozási sorozat, amelyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolják. A bíróság azonban fel kellett, hogy függessze Czeglédy...

Nem tudni, mitől pusztultak a halak a Szabadidőközpontban

Pár héttel ezelőtt tapasztalták Olvasóink, hogy nagy számban pusztulnak a pontyok a Benkó Zoltán Szabadidőközpont tórendszerében. A témában ezt megelőzően három cikket is írtunk ( ide kattintva olvashatja őket ), és próbáltuk megtudni, mi okozhatja ezt a problémát, amely nem...

A magyarok többsége ragaszkodik a forinthoz

A velünk együtt csatlakozó kilenc országból hétben már az euró a fizetőeszköz. A magyarok többsége viszont ragaszkodik a forinthoz. És a kormány is. A magyarok mindössze 38 százaléka támogatja az euró bevezetését – derül ki a 24.hu megrendelésére a Závecz Research...

Sugárvédelmi átvilágítást rendeltek el az összes kórházban

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ elrendelte valamennyi intézményében a sugárvédelmi szabályzatok és felszerelések állapotának soron kívüli felülvizsgálatát, írja a MedicalOnline. A lap szerint bekérették a sugárvédelmi szabályzatokat, a vonatkozó engedélyeket, és a védőfelszerelések meglétét és állapotát tartalmazó beszámolókat. A soron kívüli ellenőrzést azok után rendelték...

Irányított véradással segíthet a fiatal kosárlabdázón

Gereben Lívia a kecskeméti kosárlabda akadémia növendéke volt, majd eztán került az NBI-es Szekszárdhoz, sőt válogatott játékos is lett belőle. Mint korábban megírtuk, súlyos betegséget diagnosztizáltak nála. Az egész magyar kosárlabda társadalom megmozdult érte, most pedig akár Ön is tehet...

Kerényi József emlékkiállítás lesz a Cifrapalotában

2019. május 23-án csütörtökön, 16 órától kerül sor Kerényi József építész emlékkiállításának megnyitójára. A megnyitón levetítésre kerül az az interjú, melyet Osskó Judit készített Kerényi Józseffel, illetve egykori kollégái, tanítványai osztják meg egy-egy emléküket a közönséggel. A kiállításon a...

Zsákszámra önti a pénzt a Fidesz az online reklámokba

Érdekes grafika jött a Political Capitaltól, amely arra volt kíváncsi, mennyit költenek a magyarországi pártok Facebook-hirdetésekre. A közösségi média felpörgése után egyre több politikai szereplő kezdett élni azzal, hogy saját mondandóját ezeken a felületeken is felszínre juttassa. Maga Donald Trump, az...

Összeomlás előtt a gyermekorvosi ellátás

Legalábbis erre figyelmeztet Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. A védőnők, házi gyermekorvosok eleve rendkívül túlterheltek, az újabb bürokratikus akadályok pedig csak súlyosbítják a helyzetet. Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke egy minapi háttérbeszélgetésen egyenesen úgy fogalmazott: a...

Friss

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...