Sok utcában egyirányú forgalmat vezetnének be a Bethlenvárosban augusztus 5-étől. Tóth Szilárd, a körzet önkormányzati képviselője (Szövetség) csütörtökön posztban jelezte, mivel a javaslatcsomag előkészítésébe sem a lakosságot nem vonták be, és neki sem szóltak egy szót sem, így amíg...
NJEA-sorozatunk negyedik, utolsó részében a 22,5 milliárd és 100 milliárd forintos kötvényjegyzésről döntő felügyelőbizottsági és kuratóriumi ülések jegyzőkönyveinek érdekesebb részeit írjuk meg. Kitérünk arra is, hogy noha az elnök kifejezetten kérte, végül nem emelték öt főre a felügyelőbizottság-tagságát, és...
Turi Endre alkotásai a Cifrapalota első emeletén lesznek láthatóak, a megnyitót június 21-én, szombaton 17 órakor, a Múzeumok Éjszakája keretében tartják.
Turi Endre a magyar és nemzetközi zománcművészet egyik legjelentősebb, legnagyobb hatású alkotója. 1935. június 30-án született Budapesten. Bár eredetileg...
Tavaly mikuláskor írtuk meg – Ajándék a karácsonyfa alá címmel –, hogy október 1-jére visszamenőleg duplázódtak a fizetések a kecskeméti közgyűlésben: a polgármester 3,1 millió forintot, az alpolgármesterek 2,74 milliót keresnek azóta. Most július 1-jétől ismét tovább nőhetnek az...
Hogyan született meg a döntés az első, 5 milliárd forintos Optima-kötvényjegyzésről a Neumann János Egyetemért Alapítvány (NJEA) kuratóriumában és felügyelőbizottságában? Ki mit mondott, mivel érvelt, ki dicsérte leginkább az Optimát, más befektetés szóba jött-e? Mit állapított meg a kompetencia...
Cikksorozatunk második részében azt mutatjuk be, milyen körülmények között zajlott az iratbetekintésünk az egyetemi alapítványnál. Hiába kifogásoltuk, másolatot semmilyen formában nem készíthettünk a kuratóriumi és felügyelőbizottsági jegyzőkönyvekről, nem fotózhattunk, nem rögzíthettünk hangot, ráadásul a dokumentumokat anonimizálták, számos fontosnak tűnő...
Borosné Kerekes Lívia, a Kocsis Pál iskola magyartanára szerint az igazgató törvényt sértett, mikor azt kérte tőle, hogy adja át az érettségi vizsgaelnök számára a tételekhez tartozó kidolgozott feladatokat. Ő megtagadta ezt, így viszont az igazgató nem engedte, hogy...
Idén összesen harmincöt helyszínen várják a látogatókat Kecskeméten június 21-én, szombaton, a Múzeumok Éjszakáján. Összeszedtünk néhány érdekességet.
A Múzeumok Éjszakáján kinyitják kapuikat olyan helyszínek is, ahová csak ekkor léphetnek be látogatók, a gyerekfoglalkozásoktól a felnőttek világáig ívelnek a produkciók, több...
Négyrészes cikksorozatban dolgozzuk fel, miként alakult a Neumann János Egyetemért Alapítványhoz még márciusban beküldött közérdekű adatigénylésünk sorsa és mit tudtunk meg a kuratóriumi és felügyelőbizottsági jegyzőkönyvekből. Úgy gondoljuk, már maga az is tanulságos és sokat elmond az ügyről -...
Pár napja érkeztek meg Kecskemétre a már megszokott nyári acélszobrász-képzőművészeti alkotótábor résztvevői, mégpedig a KÉSZ Izsáki úti ipari parkjába. Ez már a huszonkettedik nemzetközi találkozó, idén szlovén és román művészek is vendégeskednek a KASZ-on, ahol az elmúlt több mint...
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...