Az ivókút átadásáról írt cikkünket azzal kezdtük, hogy az esemény jó kis politikai humorral indult, ami kifejezetten oldotta és feldobta a légkört. Nevetett is rajta mindenki. Tényleg jó volt nézni, hogy az amúgy politikai ellenfelek - Király József és...
Levelünkre azt válaszolta az önkormányzat, hogy hétfőn lesz Kecskeméten a szúnyogirtás. Azt is hozzátették, hogy külön gyérítést nem rendeltek. Tehát a központi akció menetrendjében szerepel csak a város.
A szúnyogirtás során felhasznált irtószer emberekre, háziállatokra és növényekre nem veszélyes, az...
Amint már megírtuk, feltettünk pár kérdést Kolek Andreának, a piac igazgatójának arról a botrányról, amelynek egyik előidézője ő maga volt. Vagyis munkatársa kirúgásának egyik indoka az volt, hogy a dolgozó panasszal mert élni az önkormányzatnál a cég működésével kapcsolatban.
Azt...
Nem politikai eseménynek indult, nem is az lett belőle. De egy jó kis politikai lökettel kezdődött a kútátadó. Ez azonban inkább előnye, mintsem hátránya volt az eseménynek. Jót nevetett rajta a közönség. És a főszereplők is.
A Kecskeméti Városszépítő Egyesület...
Egy ideje ( az árvíz óta ) már a katasztrófavédelem szervezi a központi szúnyogirtást. Amely már megkezdődött az országban, de az első időszakban a vízközeli településekre koncentrálnak. Honlapjukon minden hétfőn felteszik az aktuális hét programját.
E szerint ezen a héten...
A hatósági büntetésről szóló határozat csupán egy levelet említ. Egészen pontosan annak a piaci dolgozónak a levelét, akit utána a levélre is hivatkozva rúgott ki a piac igazgatója. Azonban úgy tudjuk, hogy azt megelőzően is volt egy levél, de...
Az októberi önkormányzati választáson új képviselő-testületet választunk. Megint lesz beleszólásunk abba, hogy merre haladjon a város. Maradjon mindegy úgy, ahogy most van? Esetleg új emberekkel, új megoldások kellenek? Rajtunk, kecskemétieken múlik. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit gondolnak olvasóink a...
Piaci alapon számoltunk. Több útépítő cég kátyúzási árait néztük át, már 7000 forint/nm ártól indul a kátyúzás, mi 10.000 forinttal számoltunk. Ha ezt vesszük alapul, akkor a piaci dolgozó személyes adatainak kiadása miatti büntetést ( 1 millió forint )...
Kátyú ennél központibb helyen alig lehetne. Maximum, ha a polgármesteri iroda előtt tátongana. Vagyis elképzelhetetlen, hogy ne látnák az illetékesek, esetleg a helyszín önkormányzati képviselője, Hörcsök Imre.
Ezrek járnak itt naponta gyalog és autóval. A színház melletti zebráról van szó,...
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...