Azt már a múltkor lehoztuk, hogy Neumann János Egyetemet -a magánegyetemmé való átalakítás után- tulajdonló Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöki székébe Csizmadia Norbertet...
A kecskemet.hu oldalon bukkantunk rá még májusban egy dokumentumban, hogy Kolek Andrea piacigazgató egyéni vállalkozóként 8,4 millió forintot kap/kapott azért, hogy menedzselje azt a...
"A Kecskeméti Piac a projekt keretében önkéntes együttműködő szervezetként vesz részt." - áll a "Slow Food Stratégia" című kiadványban. Amely dokumentum az Európai Unió...
Jeleztük már a minap, hogy amennyiben csak pénzért hajlandó továbbra is kiadni a városháza az általunk kikért közérdekű szerződéseket (az adatvédelmi hatóság szerint a...
Mivel meghívókat mostanában nem kapunk, nem lehettünk ott azon a kecskeméti eseményen sem, amelyen a kormány munkahelyvédelmi bértámogatásáról számolt be Palkovics László miniszter. Ezért...
Bár az eredeti ellenzéki elképzelés szerint vizsgálóbizottság elé vitték volna a piac helyzetéről szóló panaszokat, azokról az agrárbizottság fog majd tárgyalni.
Király József és Lejer...
Ahogy jeleztük, a piaci árusok panaszáradata után Kolek Andrea, a piac igazgatója egyeztetésre hívta az érintetteket. Ez tegnap délután megtörtént. Piaci forrásunk szerint nem...
Holnap, vagyis csütörtökön lesz az újonnan felálló közgyűlés alakuló ülése, ahol eldőlnek a különböző pozíciók is. Így a bizottságok elnökeiről döntenek, megszavazzák az alpolgármestereket,...
Információink szerint nem sokáig dolgozott a piacnál az az alkalmazott, akit kirúgott az igazgató, miután ő az önkormányzathoz fordult ( előbb kollégáival közösen, majd...
Amint már megírtuk, feltettünk pár kérdést Kolek Andreának, a piac igazgatójának arról a botrányról, amelynek egyik előidézője ő maga volt. Vagyis munkatársa kirúgásának egyik...