Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: Orbán Viktor

A CCB kínai óriásbank is Magyarországra települt

Megérkezett Magyarországra a világ második legnagyobb bankja, a China Construction Bank (CCB) - írja a Telex. Az Opten adatai szerint a hazai CCB a...

„Legendát nem lehet venni!” – a KTE játéka mellett a kecskeméti szurkolók skandálása is nagyot szólt

A szombati Puskás Akadémia - KTE meccs a kecskeméti csapat szenzációs játéka mellett azzal is emlékezetessé vált, hogy a vendégszurkolók a "Legendát nem lehet...

Orbán is kapálni küldené a Momentum elnökét

Gelencsér Ferenc momentumos pártelnök a frakciótársaival együtt kordonbontó tiltakozást tartott a Miniszterelnökség épülete előtt, amikor a Fidesz unalmasan technokrata szárnyához sorolt Fónagy János, a...

A Fidesz-frakcióvezető nyomán a fiatal Orbánék nem magyar érdekeket szolgáltak

Olyat mondott a kecskeméti Fidesz-KDNP frakció vezetője a mai közgyűlésen, aminek nem biztos, hogy örülnének a pártban néhány szinttel fentebb. Fekete Gábor kijelentette ugyanis,...

Húszmilliárddal megtoldották a Budapest–Belgrád vasút fejlesztését

2026-ig bő húszmilliárd forinttal költünk többet az eredeti tervekhez képest a Budapest–Belgrád vasút fejlesztésére - derült ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből. Orbán...

Orbán a béke pártjáról kiált világháborút, miközben ő maga is őrülten fegyverkezik

Miközben a kormány próbál minél inkább békepártinak mutatkozni a szomszédunkban dúló háború kapcsán, a nyugati nemzeteket pedig háborúpártinak állítja be, addig a háttérben őrült...

Orbán: a nyugati világ vezetői háborús lázban égnek

Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott soros interjújában elmondta, hogy egy éve még mindenki abban reménykedett, esély van arra, hogy a háború hamar véget...

Zalaegerszeg után Kiskőrös Orbán Viktor ünneplő helyszíne

Tavaly október 23-án a miniszterelnök elkordonozott, csak oda érvényes lakcímkártyával rendelkezőket beengedő zalaegerszegi helyszínen mondott beszédet. Idén március 15-én a kiskőrösieket tiszteli meg jelenlétével,...

Orbán Viktor szerint büszkék lehetünk az ország teljesítményére

Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti beszédében kijelentette: “Bele akarnak préselni minket a háborúba.” Majd azzal folytatta, hogy háborús időszakban az ország teljesítményére büszkék lehetünk. "Magyarország 4000...

Orbán a Fidesz–KDNP frakcióülésén a Nyugatot kritizálta

A sajtó teljes kizárása mellett Balatonfüreden tartja a Fidesz és a KDNP szokásos, félévkezdő kihelyezett frakcióülését. Ezen alkalom miatt lezárták a Hotel Füred épületét,...

Hirdetés

Felkapottak

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...