Miután - az ellenzék által gyűlöletkeltőnek minősített - beszédét elmondta Kecskemét polgármestere október 23-án, már csak a koszorúzás volt hátra az ünnepségből. Rögtön elsőként...
Felháborodott posztot közölt Kopping Rita kecskeméti ellenzéki képviselő, miután meghallgatta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester ünnepi beszédét, amelyet teljes terjedelmében közreadtunk és közvetítettünk. Az ellenzéki...
Érezhető közelségbe került az önkormányzati is az uniós választás. Színpadi műsort és polgármesteri beszédet kapott a kecskeméti közönség október 23-án, az 1956-os forradalom és...
Érdekes pontja volt a legutóbbi közgyűlésnek az az indítvány, amelyet az ellenzéki Siposné Bodrozsán Alexandra képviselő terjesztett be. Azt indítványozta, hogy ha már nincs...
Érdekes pontja a kecskeméti politikai közéletnek Dobos József önkormányzati képviselő mozgása. Már önmagában az is bombaként robbant, hogy kilépett az MSZP-ből (és az ellenzéki...
Információink szerint a Magyar Nemzeti Bank elnöke szeptember 29-én, pénteken Kecskemétre látogat, hogy részt vegyen Magyar jövőkép és stratégia című könyvének díszbemutatóján. Matolcsy Györgynek...
Siposné Bodrozsán Alexandra ellenzéki önkormányzati képviselő szerint "felháborító válasz" érkezett részére Lázár János minisztertől az Izsáki úttal kapcsolatban. Július elején számoltunk be arról, hogy...
A júniusi közgyűlésén környezetvédelmi vita tárgyát képezte a Szép utcai véderdő állapota Tóth Szilárd Vacsi közi képviselői indítványa kapcsán. A lakókörnyezetet illegális hulladéklerakás, kiszáradt...
A koronavírus-járvány és a gazdasági válság miatt meggyengült a civil szféra Kecskeméten, ez visszaköszön a szervezetek számának és aktivitásának csökkenésében. Szerencsére viszont rejlenek tartalékok...
Az ellenzék képviselője, Tóth Szilárd arra kérte a polgármestert a legutóbbi közgyűlésen, soron kívül kezdjen tárgyalásokat az Építési és Közlekedési Minisztériummal, hogy mielőbb megvalósuljon...