Takács Valentina húsvét óta, újra levelet írt a KecsUP-nak. Bár nem az azóta feltett nem kevés kérdésünkre válaszolt. Bár úgy is vehetjük. Hiszen ahogy...
30 millió forintot kap egy nemrég létesült kecskeméti magánklub, az önkormányzati fenntartású Hírös Agórának (volt Erdei Ferenc Művelődési Központ) viszont nem jut egy fillér...
- A kormányzati kommunikáció szerint, ami forráselvonásként jelenik meg az önkormányzatoknál, az nem más mint: válságkezelés és gazdaságélénkítés.
- A kormány a válságkezelésre hivatkozva elvonja...
"Nem lesz demokrácia Magyarországon az önkormányzás elvére épülő közigazgatás nélkül".
E sokat idézett sorokat a szovjet megszállás ellen tiltakozó államminiszter, Bibó István írta a második...
A TASZ-nál (Társaság a Szabadságjogokért) betelt a pohár. Két hónapja próbálják kikérni a Népegészségügyi Központtól a járvánnyal kapcsolatos legalapvetőbb statisztikákat. Ennyi idő alatt mintegy...
Az idei karácsonyi kiadásokra csak a lakosság harmadának nem kell külön spórolnia egy kutatás szerint. Akik hitel felhasználását is tervezik, azok a bevásárlásaik költségének átlagosan...
Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség azzal az 59 éves asszonnyal szemben, aki júliusban ittasan hajtott egy oszlopnak Kecskeméten, a Parasztfőiskola 2. szám előtt.
A...
Csodálatos történetet adott közre a „világszínvonalú” és „teljesen felkészült” magyar egészségügy működéséről a Szoljon.hu portál.
A koronavírus miatt kórházba kerülő betegek egy része oxigénterápiára, súlyosabb...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2019-es adatai szerint 304 830 magánszemély vallott be osztalékból, árfolyamnyereségből, tartós befektetésből és hasonlókból származó tőkejövedelmet. A tőkejövedelmek...