A középdöntőig jutott az RTL gasztrorealityjében, A Konyhafőnökben a kecskeméti Koroknai József. Az amatőr szakácsnak hatalmas élményt jelentett a műsor, és úgy érzi, sokat...
Leviczky Cirill önkormányzati képviselő posztolta Kadafalva hivatalos Facebook-oldalán, hogy a helyi játszótéren egy meghibásodott játék miatt kisebb baleset történt. A drótkötélpályáról van szó, tányérhintáját...
Tíz év helyett három évente vizsgálják felül a helyi védelem alatt álló kecskeméti természeti területeket, hat új területet és összesen 46 természeti emlékként kezelt...
Nem várt nehézséggel szembesült a Fidesz-KDNP frakció a kecskeméti közgyűlésben, amikor az alpolgármesterek illetményének emelése került napirendre. Első körben Engert Jakabné és Fekete Gábor...
Hangulatos, olykor érzelmektől sem mentes órát töltöttek együtt a Mélymerülés Művészeti Magazin ez évi utolsó lapszámának bemutatóján résztvevők december 10-én, kedden késő délután a...
Jó eséllyel csütörtökön dönt a kecskeméti közgyűlés a polgármester, az alpolgármesterek, valamint a képviselők tiszteletdíjának emeléséről. Noha az új szabályokkal minden önkormányzati politikus jól...
Ebben az évben is nyolc kiemelkedő teljesítményű tanárt részesített elismerésben az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával létrehozott Alapítvány a...
Szurkolói elkísérhetik a Kecskeméti TE-t az év utolsó bajnoki mérkőzésére, Újpestre. A vasárnapi találkozót azért rendezik meg részlegesen zárt kapuk mögött, mert a Nyíregyháza...
Nyolc kecskeméti, budapesti, valamint Heves és Békés megyei férfi ellen emeltek vádat a napokban. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szerint a főként Lengyelországból behozott tömbsajtokat...
Még karácsony előtt dönt az Országgyűlés a 2025-ös költségvetési törvényjavaslatról, amelynek több pontja is érinti Kecskemétet. Információink szerint a parlament végszavazása után rögtön összeül...
Az iskola összes évfolyama részt vett abban a Dzsungel könyve előadásban, amit az egész éves felkészülés zárásaként adták elő a diákok péntek délután. A...