A kormány két részletben mintegy 104 milliárd forintnyi kórházi adósságot rendez, az első részletet, mintegy 64 milliárd forintot egy hónapon belül, további 40 milliárdot...
Amikor ránézünk egy épületre, az ablakokat egységes szerkezetnek látjuk, de közelebbről szemlélve rájövünk, hogy több részből állnak, és egy fontos elem, a párkány teszi...
Az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is együtt fog működni a DK, az MSZP és Párbeszéd. Erről a stratégiai együttműködésről kötött megállapodást a három...
Bezárta kapuit a részben állami támogatásból épült zalaszabari Zobori Élménypark, aminek megnyitásán Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter is jelen volt. A Dunántúl...
Cégkivonatra az üzleti életben számos alkalommal szükség lehet, például banki ügyintézés során, pályázatok benyújtásakor, autóátíráskor vagy szerződéskötéskor, illetve postai küldemény átvételekor. A cégkivonatnak azonban...
Sokan azt gondolják, hogy egy álomkonyha vagyonokba kerül, pedig ez nem igaz. Aki stílusos és praktikus berendezésre vágyik, okos tervezéssel jelentős összeget takaríthat meg....
Nem volt egyetértés az egy hónappal korábban készült polgármesterjelölti interjú megjelentetésében Miskolcon. A választási kampány késztetésére tavasszal ültetnek gyümölcsfákat Debrecenben, nem ősszel, amikor kellene....
Brüsszeli tanulmányúton járt a Kecsup, többek között azért, hogy megtudjuk, meddig kell még várni az uniós pénzekre. Kecskemétre is érkeznek még uniós források, de...
A rendszeres folyadékbevitel a szervezetünk számára nélkülözhetetlen dolog. De mi történik abban az esetben, ha nem iszunk elég vizet? És mit tehetünk, ha a...
Közel két hónap kihagyás után volt ismét kormányinfó csütörtökön, visszatért a munkába gerincműtétje után Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is. Az utolsó percekben Gulyás...