A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn délután jelentette be, hogy hivatalból elrendelték a nyomozást az RTL Házon kívül című műsorában leadott riport miatt, amiben a kegyelmi...
Az Európai Parlament jogi szakbizottsága hétfő este úgy döntött, hogy beperli az Európai Bizottságot, mert megalapozatlanul szabadított fel 10,2 milliárd euró kohéziós forrást Magyarországnak....
Szlovénia csodás tájakkal rendelkezik. Jó hír, hogy az ország itt van tőlünk szinte egy kőhajításnyira, autóval egyszerűen és gyorsan eljuthatunk délnyugati szomszédunkhoz. Az ország...
A cateringet sok cég, de ma már egyre több magánszemély is igénybe veszi, amikor egy összejövetel alkalmával megvendégeli a munkatársait, vendégeit, jubileumi eseményt, vagy...
Az állami szervek a Balásy Gyulához köthető cégcsoporttal kénytelenek dolgozni, egy, a Szabad Európa birtokába került dokumentumból kiderül, hogy az árajánlatok teljesen abszurd tételeket...
A magyar magántőkalapok nem képesek hitelesen igazolni, hogy kik a tulajdonosaik, nem tudják külföldön bizonyítani, hogy nem jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot – írja a G7....
A vegetáriánus és vegán étkezés és étrendek több megfontolásból is egyre jobban a figyelem középpontjába kerülnek. A nemzetközi trendek szerint egyre többen és többen...
A kertek gondozásához, a pázsit és a különféle növények egészségesen tartásához a mi éghajlatunkon mindenképpen szükség van locsolásra. A nyarak sokszor igen forrók, amit...
A pakolás, rendrakás sokaknak az egyik “nem szeretem” feladatai közé tartozik. Sokszor csak halogatunk, miközben a lakásban felhalmozódó tárgyak száma egyre csak nő. Nincs...
Közzétette a Republikon Intézet a februári pártpreferencia-kutatását, ami szerint nagyot esett a Fidesz-KDNP népszerűsége a kegyelmi botrány miatt, ebből azonban az ellenzék nem tudott...
Olvasónk küldött fotókat arról a kiadványról, amelyet -állítása szerint- a postaládákba tesznek bele Izsákon. A fényes papírú szóróanyagon Lezsák Sándor országgyűlési képviselő gyászbeszéde olvasható,...