Itthon

A MÁV egy videóval hívja fel a figyelmet a körültekintő közlekedés fontosságára

A MÁV munkatársai egy letört sorompókart javítottak, amikor az ellenkező irányból egy kamion a piros jelzés ellenére áthajtott a síneken letörve a másik csapókart...

Idén sok szavazót veszített a Fidesz, de az ellenzék ebből nem tudott profitálni

A 2023-as év politikai elemzésénél a közvélemény-kutatásokra tudunk hagyatkozni, amik szerint a gazdasági nehézségek megmutatkoztak a kormánypártok támogatottságában is: több százezer szavazót vesztettek Orbánék....

100 ezernél több üres konzultációs ív érkezett eddig az aHanghoz, január végéig gyűjtik

December 4. óta gyűjti az aHang és az Egységes Diákfront az üres nemzeti konzultációs íveket, hogy felhívják a figyelmet, szerintük sokkal fontosabb és relevánsabb...

Egy kormányrendelet felülírt egy szegedi rendeletet, a katolikus egyházmegye kivághat egy erdőt

December 23-án este megjelent egy új kormányrendelet, ami a szegedi önkormányzat szerint tarvágásra ítéli a hathektáros szegedi erdőt. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester ennek kapcsán...

Eurostat: le kellene választani a KSH-t az Orbán-kormányról

Az Eurostat szakértői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) általános működését elemezték, a vizsgálat áprilisban zárult le, de most került nyilvánosságra. Megállapításuk szerint a KSH...

A rezsiemelés megtette a hatását: aki tudott, spórolt

A lakosság spórol, ha a pénztárcáján keresztül érzi a túlfogyasztás következményeit, épp ezért a rezsiemelés első teljes évének látványosra sikeredtek az eredményei Magyarországon. 2022. júliusában...

Forbes: szemügyre vehetjük az 50 leggazdagabb magyar listáját

Mészáros Lőrinc egyik karácsonyi ajándékát a Forbes listája hozta, ugyanis Orbán Viktor barátja egy év kihagyás után ismét az első helyre került az ötven...

A mediánbér sokkal jobban mutatja a keresetek valós értékét, mint az átlagbér

A KSH rendre olyan statisztikai eredményeket közöl, ami szerint az átlagfizetés mennyire szépen alakul Magyarországon. A legtöbben azonban úgy érzik, hogy valahol valami nem...

Bőbeszéd és némasági fogadalom – képviselőink felszólalásainak 2023-as statisztikája

Idén is elkészült az országgyűlési képviselők parlamenti aktivitását összegző lista. Szószátyárok és némaságba burkolózók egyaránt vannak választott politikusaink között, akiknek a teljesítményét természetesen nem...

Érdemes-e divatórát vásárolnunk?

Sokszor felmerül az emberben egy kérdés abban az esetben, amikor megpillant egy olyan órát, amely a divatos kategóriába tartozik, hogy érdemes-e azt megvásárolnia? Kétségtelen,...

Hirdetés

Felkapottak

Hivatali visszaélés gyanúja miatt van folyamatban lévő eljárás Cseh Tamás ügyében

Hét éve nem történt meg egy jogerős bírósági ítélet végrehajtása: egy Bugacpusztaháza közelében lévő vadászterület kapcsán jogerős bírósági és törvényszéki ítéletek születtek, amelyek megállapították,...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...