Az Oktatási Hivatal a jövőben nem fogja bekérni az iskoláktól a betöltetlen álláshelyek számát, így nem csak a nyilvánosság, a szakszervezet sem tudja majd...
A kecskeméti székhelyű Forrás folyóirat 1969-es alapítása óta rendszeresen közöl szépirodalmat, szociográfiai tanulmányokat és művészeti írásokat. E cikk szerzője ajánlja a kecsup.hu olvasóinak a...
A Postás Szakszervezet (PSZ) a minap tette közzé, hogy sikerült megállapodnia a Magyar Posta vezetésével a 2023-as év további hónapjaira vonatkozó, valamint a 2024-es előrelátható...
Folytatódik és fokozódik az inflációról szóló vita Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Matolcsy György jegybankelnök között, akinek Kecskemét városa 2023-ban...
Nem az oktatási intézmények vezetői, hanem az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ (KK) dönt ezután a tankerületi fenntartású iskoláknak szánt magánadományok elfogadásáról, egyes esetekben pedig...
Közleményt adott ki a MUOSZ, miszerint több mint 40 médiumot ért az utóbbi hónapokban túlterheléses támadás, ami hosszabb-rövidebb ideig elérhetetlenné tette az adott helyen...
A nyugat.hu oknyomozó írásban tárja fel, hogy az állam vagy az önkormányzat felelőssége, hogy van-e posta a településen? És kit kell hibáztatni, ha nincs...
Szombat reggel 6 órakor indult el az egyik legrangosabb ultrafutóverseny, a legendás Spartathlon közel négyszáz fős mezőnye, köztük a kecskeméti Vajda Zoltánnal, aki 28...
17 és 30 kilométeres távok között lehetett választani a Honvéd Nyugdíjas Klub Strázsa Túraegyesülete által szervezett szeptember 29-ei, szombati Őszi Strázsa-túrán.
Tíz éve rendezik...
Orbán Viktor közösségi oldalán bejelentette, majd Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a Kormányinfón is kifejtette, hogy novemberben átlagosan közel félhavi többletet kapnak egy összegben a nyugdíjasok. A tárcavezető arról is beszélt,...
Hét éve nem történt meg egy jogerős bírósági ítélet végrehajtása: egy Bugacpusztaháza közelében lévő vadászterület kapcsán jogerős bírósági és törvényszéki ítéletek születtek, amelyek megállapították,...