Robert Capa, a tudósító címmel június 13-án megnyílt a világ első, állandó Robert Capa életmű-kiállítása az idén 10 éves Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ...
Gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértés miatt 150 ezer forintra büntette a bíróság Pankotai Lilit. Ez a maximálisan kiszabható összeg. A büntetés a május 3-i budapesti tüntetésről...
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek több, mint hárommilliárd forintnyi jövedelme volt tavaly. Ezzel egy nagyságrenddel nagyobb keresete volt, mint a többi miniszternek. A kormány honlapjára...
Pénteken rendkívüli ülésen tárgyalja az Országgyűlés többek között a pedagógusok státusztörvényét is, hogy még a nyáron el tudják azokat fogadni. Erre a napra rendkívüli...
Kedden szerkesztőségünket kivéve az önkormányzat kiküldött egy közleményt a kecskeméti sajtónak, hogy a nyár folyamán a Dózsa György út és az Izsáki út csak...
Az Európai Bizottság újra túlzottdeficit eljárást indíthat Magyarország ellen, ha nem sikerül a GDP három százaléka alatt tartani a hiányt. Ezért a jövő évi...
A névjegykártyák alkalmazása elengedhetetlen az üzleti életben, de vajon milyen előnyökkel kecsegtet a digitális változat? Mai cikkünkben ezt a témát fogjuk kicsit részletesebben is...
2024-ben a kormány a költségvetésből járatja majd a Nemzeti Sportot 10 ezer példányban ingyenesen, hogy a nyomtatott lap fennmaradjon.
"Annak érdekében, hogy a megváltozott világpiaci...
Varga Judit igazságügyi miniszter a Petőfi Irodalmi Múzeumban tartott egy beszédet a Lőrincz Csaba-díj átadásán. Ebben új megvilágításba helyezte Magyarország létrejöttét:
„Amikor a Jóisten megalkotta...
Függetlenül attól, hogy tartályautóról vagy silóról van szó, rengeteg alkatrészből állnak. Ezek mindegyikének az állapotára kivétel nélkül oda kell figyelni. Ha az elhasználódás jelét...
Alkotói jelenlét sorozatunkban a helyi kulturális élet szereplőit és a fiatal kecskeméti művészeket mutatjuk be.
Dóka Gábor 22 éves, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Intézet...