Itthon

Műemlékek között járunk, de nem is tudunk róla

Április 18-án tartják világszerte a műemlékvédelem világnapját. Ennek alkalmából összeszedtük a teljesség igénye nélkül, hogy Kecskeméten milyen fontosabb épületek tartoznak ebbe a körbe, és...

NAV: jogszerűen jártak el a lőszergyártó gépsor ügyében

Megszólalt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a KecsUP által is lapszemlézett Kalasnyikov-lőszergyártó gépsornak az ügyében, amit Törökországból hoztak be Magyarországra, és öt éve...

Eltűnt a lőszergyártó gépsor a vámraktárból, senki nem tudja kinek és hol hajtja a hasznot

Papp Csaba, a Borsodi Általános Gépgyár Kft. (BSGÉP) ügyvezetője nyilatkozott a 24.hu-nak, amiben saját szemszögéből foglalta össze azt a bonyolult sztorit, amiben az egy...

Érzékenyen érintheti majd az Orbán kabinetet az EU 11. szankciós csomagja

Eddig tíz szankciós csomagot vezetett be az Európai Unió: diplomáciai és energetikai, gazdasági és pénzügyi korlátozások mellett 1473 embert és 205 szervezetet tiltottak ki...

Nem döntöttek az ápolók 260 ezer forintos béremeléséről – közölte a Belügyminisztérium

A KecsUP is szemlézte tegnap azt az értesülést, miszerint 2024 márciusától 60 százalékkal nőhet az ápolók többségének bruttó fizetése. Az atv.hu kérdésére a Belügyminisztérium...

2024 márciusától 60 százalékkal nőhet az ápolók többségének bruttó fizetése

Az RTL híradója szerint az ápolók 19-21 év munka után jelenleg bruttó 390 ezer forintot keresnek, ez az összeg 2024 márciusától 60 százalékkal, bruttó...

Az Európai Bizottság elutasítja az ukrán gabona importjára bevezetett tilalmat

Az Európai Bizottság szerint nem az egyes tagállamok feladata a kereskedelempolitika kialakítása, ezért elutasítja az ukrán gabona importjára bevezetett tilalmat - ugyanis az Agrárminisztérium...

Hollik István szerint folyamatosan gurulnak a dollárok a baloldalhoz

A Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában a Fidesz kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy szerinte egyre több jel utal arra, hogy a dollárbaloldal külföldi...

A CSOK feltételeinek enyhítésével próbálja sebességbe tenni a kormány a hitelpiacot

Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány minden erejével próbálja felpörgetni a gazdasági válság miatt satuféket nyomott hitelpiacot. Így a kabinet attól sem retten vissza,...

Tartós hiba a közoktatásban: visszatért a tanóra, de maradt a foglalkozás is

Noha a korábban a Klebelsberg Központ azt közölte, hogy nincs szó semmi komolyabb szándékról a megfogalmazás mögött és csak egy technikai frissítés során bekövetkezett...

Hirdetés

Felkapottak

Október 23. – megkoszorúzták az 56-os emlékművet

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján szervezetek, intézmények, pártok és önkormányzatok koszorúzták meg a főtéri emlékművet. Utána a színházban tartottak díszelőadást és emlékműsort....

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...