Száraz, forró délután perzselt a pusztán, miközben a jakabszállási repülőtéren arra vártunk, hogy engedélyt kapjunk a felszállásra június 22-én. A Cessna 172 Skyhawk – lajstromjele HA-DID – már ott állt a kifutón, készen, hogy a levegőbe emelkedjen velünk. Bár a gép nem mai darab, 1964-ben gyártották, a repülés világában még mindig közkedvelt típus: egymotoros, dugattyús hajtású, ideális oktatáshoz, magáncélú repülésekhez – és most nekünk is alkalmat adott arra, hogy egy egészen más szemszögből lássuk Kecskemétet.
A felszállás előtti percekben a fiatal, mosolygós pilótánk, Dávid ismertette a gép működését, majd segített eldönteni, melyik ülésről lenne a legalkalmasabb fotózni. Nem egy szokványos sétarepülésre készültünk: ezúttal konkrét céllal szálltunk fel – Kecskemét látképét, épületeit akartuk megörökíteni madártávlatból.
Az ég ragyogóan tiszta volt, egy árva felhő sem látszott, így laikusként azt hittük, zökkenőmentes lesz az út – legfeljebb a hőség okozhat némi kényelmetlenséget. Dávid azonban még a felszállás előtt figyelmeztetett: termikekre kell számítanunk. Ezek a talaj közelében felmelegedett levegőből kialakuló, felfelé áramló légoszlopok – hasznosak a vitorlázórepülésben, a meteorológusok számára, sőt, még a gólyák is kihasználják őket –, ám számunkra inkább váratlan és kellemetlen rázkódásokat jelentettek.
Miután elfoglaltuk helyünket – végül hátul, hogy a fotózás jobban menjen –, fejhallgatónkon keresztül csatlakoztunk a pilótához. A propeller megpördült, és pár másodperc múlva már a levegőből néztük Helvécia homokos földjeit, ahogy alattunk elterültek. Körülbelül hatszáz méter magasból repültünk Kecskemét felé, útba ejtve a Mercedes-gyárat és a gyakran füstölgő szeméttelepet is.
Dávid elmesélte: tizenkilenc évesen kapta ajándékba az első repülőórát, azóta több mint egy évtizede repül. Utunk alatt szakszerűen mindvégig kapcsolatban állt a földi irányítással, és velünk is folyamatosan kommunikált, külön figyelmet fordítva a gyomrunk állapotára is, miközben a termikek játékosan – vagy inkább kellemetlenül – dobálták a gépet a levegőben.
Ahogy elkerültük a katonai légtér határát, ismét Kecskemét fölé fordultunk: a városháza, a főtér, a strand és az egyetemi campus félkész épületei alattunk sorakoztak. Lencsevégre kaptuk a Petőfi utcai Szalagházat, a sugárutakat, a város jól ismert pontjait – közben pedig a légkör újra és újra próbára tette a gyomrunkat.
Miután elkészült a szükséges képmennyiség, Dávid irányt váltott, és visszafordultunk a Kunság szívében megbújó repülőtér felé. A Jakab-Csík repülőtér története a kilencvenes évekre nyúlik vissza: az egykori szikes legelők és kaszálók helyén ma mintegy húsz hektáron működik a családi alapítású bázis. Két hangár, vendégszállás és gépek sora várja, hogy újra és újra a levegőbe emelkedhessenek.
A földre érkezve maradt még egy kis szédülés, egy kis émelygés – de szép élményben volt részünk. Kecskemét madártávlatból más, távolibb, de ismerős. És ahogy a propeller elcsendesedett, Dávid mosolyogva megjegyezte: ez most egy kicsit rázós volt, ideálisabb kora reggel repülni.
