Ki az, akire ma a legtöbb gyerek felnéz Magyarországon és menőnek tart? Szoboszlai Dominik mellett valószínűleg az újdonsült (második) magyar űrhajós, Kapu Tibor, akit tartalékos társával, a kecskeméti Cserényi Gyulával együtt telt ház, több mint ötszáz fős közönség fogadott hétfőn a Neumann János Egyetemen. Kapuék bizonyították, szerényen kezelik népszerűségüket, a beszélgetést követően türelmesen osztogatták az autogramokat és fotózkodtak.
„Elképesztő érzés. Ez a tíz perc nem olyan volt, amelynek a végét vártam, hanem olyan, amit bármelyik nap meg tudnék ismételni” – mondta a júniusi fellövés pillanatairól Kapu Tibor, aki Farkas Bertalan 1980-as útja után negyvenöt évvel lett Magyarország második űrhajósa.
A NASA egyik partnere, az amerikai Axiom Space vitte el a világűrbe, ez a cég volt az, amelyik először küldött tudományos kísérleteket is végző magánmissziót a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Kapu úgynevezett kutatóűrhajós volt az ISS-en, összesen 19 tudományos kísérlettel készült az űrállomásra, alapvetően hatféle kategóriába sorolható kísérleteket végzett, illetve magát az űrkutatást is népszerűsítette, például középiskolások is kérdezhették az űrhajóst, fiatal rádióamatőrökkel beszélgetett, és fizikaórát is tartott.
A magyar űrhajósprogram – amely a hírek szerint eddig 40 milliárd forintba került – a HUNOR (Hungarian to Orbit, azaz magyart Föld körüli pályára) nevet kapta, és nem feltétlenül az a cél vele, hogy kineveljünk egy űrhajós-generációt, hanem az, hogy az űripar 2.0-ban vállaljunk szerepet, legalábbis ezt mondják a döntéshozók – írta meg korábban a Telex.
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a délelőtt folyamán jártak a református általános iskolában és gimnáziumban, majd a kecskeméti repülőbázison, délután öt órára pedig a campus nagyelőadója teljesen megtelt élménybeszámolójukra, a regisztrációt egy nap után le kellett zárni, miután nem maradt szabad férőhely. Kapu Tibor a Telex Most jövök podcast-jében korábban elmondta: landolása óta gyakorlatilag így néz ki minden napjuk, december 20-ig be vannak táblázva, rengeteg helyre várják őket közönségtalálkozóra, iskolai előadásra.
A KecsUP is ott volt az campuson szervezett eseményen, szerettünk volna interjút is készíteni a két űrhajóssal, de a HUNOR-program kommunikációs munkatársa közölte, erre most nincs lehetőség (a KTV és a Gong Rádió/Baon.hu azért megtehette). A két űrhajóssal Árvai Zoltán, az egyetemi alapítvány kommunikációs vezetője beszélgetett.
„A HUNOR-ral az volt az egyik célunk, hogy az ország tudjon erről, méltán lehessen büszke egy ilyen űrprogramra, és én azt hiszem, hogy az a visszajelzés, amit kapunk az elmúlt hetekben, az jóval nagyobb, amire bárki várt volna, amit bárki remélt volna. Úgyhogy elképesztően hálásak vagyunk azért is, hogy itt lehetünk és minden egyes teltházért” – kezdett bele Kapu Tibor.
Cserényi Gyuláról gyorsan kiderült, hogy szereti a humort. „Én az idő 90 százalékában inkognitóban vagyok, tehát ha kis szakállat növesztek vagy baseballsapkát felveszek, akkor senki nem vesz észre az utcán, Kecskeméten sem. De igen, egy kicsit izgalmasabb most az életünk” – fogalmazott Kapu tartalékosa, aki 1989-ben született Kecskeméten orvos szülők gyermekeként, az Arany János Általános Iskolába és a Református Gimnáziumba járt, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen villamosmérnökként diplomázott.
Meséltek például arról, hogyan szereztek tudomást a magyar űrhajósprogramról. Kapu Tibor egy Facebook-csoportban látta meg, de elég sokáig gondolkozott a jelentkezésen, és csak hetekkel később, 2022 január végén küldte el a szükséges papírokat, az erkölcsi bizonyítványa az utolsó pillanatban érkezett meg.
Cserényi Gyula a rádióban hallott a toborzásról, nála nem volt kétség, hogy belevág. Korábban egyszer ugyanis már elgondolkodott az űrhajós-karrieren, amikor Európai Űrügynökség tartott válogatást, ám nem jelentkezett, mondván, „úgysem sikerül”. Később nagyon megbánta, hogy legalább nem próbálta meg, a HUNOR-ral legalább az esélyét meg akarta adni a sikernek, még ha ez kezdetben nagyon távolinak is tűnt. A kiválasztás során minden egyes fázisra úgy tekintett, hogy valószínűleg az utolsó lesz, csak arra koncentrált – és aztán folyamatosan vette az akadályokat.
247 fő jelentkezését fogadták be a programba, első körben ezt a létszámot 100-ra csökkentették, egy kognitív teszt után 44-en maradtak, majd Németországban folytatódott a kiválasztás, előbb Hamburgban, majd Kölnben, egészségügyi és pszichológiai vizsgálatokkal. A csillebérci kéthetes technikai interjúra már csak nyolcan voltak, 2022 decemberében aztán következett Kecskemét, amikor Gripennel vitték fel őket – Kapu Tibor szerint ez olyan újítás volt az űrhajós kiválasztási folyamatban, amelyet nem sok helyen használnak.
„Mondjuk elég kevés olyan ország is van, ahol ügyfélkapun kell jelentkezni űrhajósnak” – említette meg viccelődve a jelentkezés egy bürokratikus elemét is.
„Amikor négyen voltunk, akkor bebizonyítottuk, hogy nem versenytársak, hanem bajtársak vagyunk, egymást segítjük, nem ártottunk soha egymásnak. Tizennégy hónapig voltunk versenyben, de soha nem volt az, hogy akár egy picit is keresztbe tegyünk a másiknak, vagy a másik ellen beszéljünk, hanem tényleg mindig együtt dolgoztunk. (…)” – folytatta Cserényi Gyula, hozzátéve: Kapu Tiborral is tisztelettel és türelemmel viszonyultak egymáshoz és a feladatokhoz, a különböző szituációkhoz is.
„Úgy gondolom, hogy Gyulával azért is lettünk ekkora barátok a folyamat alatt, mert nagyon hasonló a neveltetésünk, közös értékrenddel rendelkezünk, mindkettőnk számára a legfontosabb a család. Azt látom magunkon, hogy mindketten őszinteséggel és alázattal viseltük ezt a programot. Nagyon örültünk minden egyes lépésnek, nem éltük meg kínzásként, hanem lehetőségként. Többé-kevésbé, mert minden hatodik héten terheléses EKG-t futni egy olyan eszközön, amit mások futópadnak gúnyolnak, de valójában kínzópad, azt mondjuk el tudtam volna hagyni” – folytatta Kapu.
Neki a műrepülések jelentették azt a szintet, amikor ugyan nem félt, de nagyon megviselte, és iszonyatosan elfáradt. Cserényi Gyulának az abszolút „diszkomfortos” próba az volt, amikor mozgó helikopterből kellett kiugraniuk egy Tisza-holtágba – bevallotta, akkor azért elgondolkodott rajta, tulajdonképpen mit is keres ő ebben a programban? Úgy összegzett: a kiválasztás és kiképzés minden egyes fázisa feszegette a határaikat, de ezeket mindig kintebb tudták tolni, így minden újabb akadályt kihívásként tudtak felfogni.
Kapu újabb poént elsütve megfogalmazta a magyar űrhajós-kiválasztás alaptézisét: a legfontosabb, hogy az ember szabolcsi származású legyen (ő Nyíregyházáról származik, míg Farkas Bertalan az ugyancsak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyulaházáról), a tartalékos pedig jó eséllyel Bács-Kiskun megyei lesz (Cserényi, mint írtuk, kecskeméti, Farkas tartalékosa, a 2018-ban elhunyt Magyari Béla pedig Kiskunfélegyházán született).
A második magyar űrhajós rengeteg visszajelzést kapott ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt, ki hol volt, mit csinált, amikor őt fellőtték az űrbe – ezek a beszélgetések mindig jó érzésekkel töltik el. Ő maga egyébként tíz másodperccel a start előtt – miután már két és fél órát töltöttek a kabinban – tudta véglegesen elhinni, hogy tényleg útnak indulnak, mert tudta, bármi megakaszthatja az egészet, hajszálon függ a művelet.
Ezt szó szerint kell érteni: először kabinszivárgást észleltek, az okok után kutatva egy hajszálat találtak az egyik tömítésen. Majd egy bagatellnek tűnő probléma jelentkezett: nem sikerült sokáig feltölteni egy fájlt a Dragon űrkabinba. Végül ezt is sikerült megoldani az utolsó pillanatban, de az alatt a hat alatt, amikor kétséges volt a fellövés, nagy csend honolt a kabinban, „harapni lehetett a feszültséget”. De aztán beindult a rakéta, amely Kapu Tibor szerint olyan volt, mintha mögöttük egy „sárkány ébredne fel” (utalva az űrkapszula elnevezésére). Az űrhajó összesen 550 tonnás, ebből 460 tonna az üzemanyag, amely két és fél perc alatt elfogy. Összesen nyolc perc alatt értek fel 200 kilométeres magasságba.
„Elképesztő érzés. Ez a tíz perc nem olyan volt, amelynek a végét vártam, hanem olyan, amit bármelyik nap meg tudnék ismételni” – jelentette ki az űrhajós, aki ezzel a 636. olyan emberré vált, aki az űrben járt. Amikor tudott beszélni családjával, megköszönte nekik az elmúlt három évet, mert mint mondta, ez számukra is nagy terhet jelentett.
Kapu Tibor nem tagadta, érzelmes ember. Első beszédére talán még most is sokan emlékeznek, ebben 15 millió magyarnak mondott köszönetet, külön a családjának és barátainak, és azt is hangsúlyozta: a világűr mindenkié, a Föld pedig egyetlen; a bolygó négy különböző pontjáról indultak, de társakként, barátokként érkeztek meg az űrbe, és az idézet Széchenyi Istvántól: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”. Második beszédére majdnem másfél napot tudott készülni, mégis elérzékenyült.
„Szerencsétlenségemre pont akkor mentünk el Magyarország felett, amikor ez a bejelentkezés volt. Az ember sok mindent tervez, volt 20 órám átgondolni, hogy mit szeretnék majd mondani. Nagyjából a harmadát vagy negyedét sikerült is” – idézte fel, hozzátéve: „őseink nagyon jól választottak, mert nagyon könnyű felismerni a Kárpátokat odafentről”.
Cserényi Gyula a fellövést is nagy élményként élte meg, és igyekezett magában jól elmenteni az emlékét, de az igazán katartikus pillanat számára az volt, amikor társa 28 órával a fellövés után megérkezett az űrállomásra, dokkolt és a kapu nyílása után „belebegett”. Ezt ő is ez céljaik beteljesüléseként élte meg, és büszkeség töltötte el.
Hasonlóan emlékezetes, de inkább feszültségekkel teli várakozás volt számára, amikor Kapu Tiborék az űrkabinnal visszatértek a Földre, és nagyon megkönnyebbült, amikor a Dragon landolt a Csendes-óceánon. Amíg társa az űrállomáson tartózkodott, folyamatosan tartották a kapcsolatot, amely Kapu Tibornak is sokat jelentett és hasznos volt számára, hiszen Cserényi Gyula ismerte leginkább őt mint űrhajóst és tudott segíteni a kísérletek elvégzésében tanácsokkal, visszajelzésekkel. Kijelentette, a HUNOR kutatás-fejlesztési munkatársai rendkívül előremutató tapasztalatokat szereztek a kísérletek révén, melyekről a külföldiek is nagy elismeréssel beszéltek.
Kapu Tibor elmesélte még azt is, hogy felvitt az űrbe két tubus ételízesítőt, az volt a terv, hogy az utánuk érkező amerikai és orosz űrhajósoknak is hagynak, de társainak annyira ízlett a paprikakrém, hogy három nap alatt az egész elfogyott.
A két űrhajós ezenkívül még rengeteg sztorit felidézett, majd elkezdték osztani az aláírásokat a közönség tagjainak (legelőször Danyi Botinak dedikáltak, a törpenövésű kisfiú és szülei nagy örömére). Mindez eltartott közel egy óra hosszáig, de volt már ennél maratonibb közönségtalálkozójuk is: a hazaérkezés után nyolc órán keresztül fotózkodtak és dedikáltak a Millenárison.
„Ez egy olyan érzés, ami mindig is el fog kísérni, mai napig nem értem azt, hogy lehetséges. Emberek hat és fél órát álltak ott a sorban, másoknak kaját hoztak, megismerkedtek, barátságokat kötöttek, foglalták egymásnak a helyet. Kisgyerekek remegve jöttek oda. (…) Olyan elképesztő találkozásokkal és olyan elképesztő történetekkel szembesülünk, amire egyáltalán nem számítottunk. Ezek azok, amik miatt minket ez tényleg végig el fog kísérni” – összegzett Kapu Tibor.
„Az a fő feladatunk, hogy a fiatalokat inspiráljuk. Minden alkalommal, amikor amikor elmegyünk egy nagyvárosba, egy iskolában kezdünk. Hiszen ők a legfontosabbak, és amikor felnőnek, mi még mindig űrhajósok leszünk. Nem tehetjük meg azt, hogy csalódást okozunk nekik holnap, de azt sem, hogy harminc év múlva. Úgyhogy ez a nagy felelősség, és úgy gondolom, botorság lenne azt állítani, hogy mi ezt fölfogjuk most még. Elképesztően élvezzük is, nagy teher, de édes teher, mert minden egyes ilyen találkozáskor rengeteg szeretet vesz körül minket, amit kapunk a magyar emberektől. Bármennyire is hosszú munkaórák vannak emögött, minden olyan találkozás olyan, amiért ezt megérte csinálni” – búcsúzott el a második magyar űrhajós, Kapu Tibor.
