Utazni jó. Olvasni is. De a könyvek fővárosába utazni – az maga a szellemi zarándoklat. Frankfurtban most ismét a magyar géniusz került a reflektorfénybe – csak éppen nem a magyar standon.
26 év telt el azóta, hogy először küldtem „jelentést” a gondolatok fővárosából Magyarországra, akkor – 1999-ben – a magyarok voltak Frankfurt díszvendégei a könyvvásáron – Esterházy Péter volt a „csapatkapitány”. Akkor a posztmodern újranyitás izgalma lebegett a levegőben; most a populizmus hideg szelei fújnak. A kecsupHírek tudósítójaként először első napi benyomásaimról írok Önöknek. Dőljenek hátra – kellemes repülést kívánok.
Visszatérés a könyvek globális fővárosába
Frankfurt a könyv világfővárosa – és minden bizonnyal a legrégibb könyves vásár is a világon. A helyiek büszkén emlegetik, hogy alig néhány évvel azután, hogy Gutenberg Mainzban örökre megváltoztatta az emberiség történetét, már könyvkereskedők gyűltek össze a frankfurti Majna partján. Az 1500-as évek elején – Mátyás Corvináinak korában – maga Luther is itt árulta írásait. 1615-ben 339 külföldi könyvárust tartottak nyilván, egy évszázaddal később azonban, a cenzúra és adóhatósági szigor miatt, már csak kilencet. A szellem szabadsága ekkor Lipcsébe költözött, ahol a liberálisabb légkör új tavaszt hozott a könyvkereskedőknek – és Lipcse azóta is vetélytársa Frankfurtnak a tavaszi vásárával.
A második világháború után Frankfurt új fejezetet nyitott. 1949-ben mindössze 205 német kiállítóval, külföldiek nélkül indult újra a vásár. Fél évszázaddal később, 1998-ban már 4324 kiállító 104 országból, közel 180 ezer négyzetméteren, több mint 366 ezer címet mutatott be a csaknem 300 ezres közönségnek. Az elektronikus média 1993-ban kapott először önálló szektort, mára azonban természetesen minden kiadó kínálatának szerves része lett.
Szimbolikus egybeesés: a modern Frankfurti Könyvvásár ugyanabban az évben, 1949-ben született újjá, mint a Német Szövetségi Köztársaság. Azóta az esemény több mint hetvenöt éves, és a 250 ezer négyzetméternyi kiállítótérben ma már 125 ország több, mint 4000 kiállító standon több tízezer kiadója képviselteti magát. Idén a díszvendég a Fülöp-szigetek, egészen különleges kínálattal. A könyvek száma felmérhetetlen: címek százezrei, példányok milliói lapozhatók, vásárolhatók, felfedezhetők. A kísérő programtenger több száz irodalmi beszélgetést, bemutatót, e-könyv- és hangoskönyv-prezentációt, valamint a világsajtó, filmesek és digitális alkotók karneválját jelenti – az írott szó ünnepét a gondolat globalizált piacterén. A látogató hol egy élő TV-műsor stúdiójába, hol egy ünneplő ír zenés irodalmi kocsmába, hol tudományos konferenciába, hol AI-digitális űrutazásba csöppen, s persze folyik a pezsgő, ömlik a sörhab, roppan a frankfurti virsli.
A hanyatló Nyugat gazdagsága szellemileg és gasztronómiailag is lenyűgöző – Európa vendége most az egész világ. Válság ide, vagy oda – itt béke, jólét és nyugalom uralkodik. Ezért is szeretek visszatérni ide – a frankfurti szellemi olimpiai játékot minden évben érdemes közelről átélni.
Személyes visszatekintés – avagy múlik a világ dicsősége
Első frankfurti könyvvásári élményem még (Istenem, de repül az Idő) még 1999-ből való – az internetkorszak hajnaláról, amikor az X-generáció még épp csak tanulta a digitális mozgást. Tíz év telt el akkor a régi világ összeomlása óta, és az emberiség a „Történelem Vége” (Francis Fukuyama) illúziójában ringott.
Magyarország akkor egészen más okból került a nemzetközi figyelem középpontjába, mint manapság: irodalmi és szellemi nagyhatalomként, elsőként a térségből, a német könyvszakma díszvendégeként – „Schwerpunktlandként” – tisztelték. A magyar program címe találóan Határtalan volt, és valóban határtalan sikert aratott. Személyes megtiszteltetésként éltem meg, hogy a magyar díszvendégség hivatalos honlapjának főszerkesztőjeként, a Corvin-kódex motívumaira épített munkánkkal széles körű elismerést arattunk, azóta VIP-kártyával várnak, évek óta a kecsup.hu tudósítójaként.
A magyar irodalom akkor valóban önmaga fényében tündökölt. A delegáció élén Esterházy Péter állt, aki a megnyitó ünnepségen legendássá vált, szellemes és önironikus beszédével elbűvölte a közönséget. Először néhány tolmácsolatlan magyar mondattal hökkentette meg a hallgatóságot, majd egyetlen mondattal fejezte ki a magyar irodalom paradoxonát:
„Magyarország irodalmi nagyhatalom – csak a nyelve börtön.”
Ez a mondat azóta is kísért: a dicsőség és az elszigeteltség, az univerzális érték és a lefordíthatatlanság szimbolikus kettősségeként.
Gutenberg galaxisának ünnepe – Krasznahorkai állócsillagával
Idén különleges a könyv, a leírt, a kinyomtatott és a digitalizált gondolatok világának ünnepe: a világ irodalmi Nobel-díját 2003 után most ismét magyar író, Krasznahorkai László kapta. A német sajtó címlapjai tele a magyar mesterrel: „Ein Meister der Langsamkeit”, „A kimértség mestere” – írják. Itteni kiadója, a frankfurti Fischer Verlag újra nyomja minden művét, külön pavilont kap, a német értelmiségi közönség lelkesen sorban áll, az ARD és a ZDF irodalmi TV, rádió és online magazinjaiban ódákat zengenek a magyar íróról a helyi sztár-kritikusok. A konferencia-központban egy gombostűt sem lehet leejteni, annyian vannak.
Miközben a német kiadók, kritikusok és olvasók ünneplik Krasznahorkait, a magyar hivatalos standon csend van. IKEA-polcok, brosúrák, zömében magyar nyelvű, a többség által itt olvashatatlan könyvek, turisztikai szlogenek., sablonos könyvjelzők. Semmi nem eladó – mintha már mindent feladtunk volna. Mintha valaki véletlenül eltévedt volna és nem a világ legnagyobb könyvvásárára, hanem egy vidéki piacra készült volna. Vagy egy falunapra, Dés helyett Győzikével. Egy ország kulturális „kormányzata”, amely 1999-ben még „irodalmi nagyhatalomként ” jelent meg, most hallgat, amikor végre ismét lenne mit mondania.
A németek kinyitották az ajtót a magyar írók világhíre felé – mi idén be sem lépünk rajta. Most a hallagatás börtönajtaja zárva, a kulcs talán a Fischer Verlag-nál van.
A városban és a vásáron mindenütt Krasznahorkai: posztereken, beszélgetésekben, TV és rádióinterjúkban. A német olvasó érti és szereti ezt a komor, lassan hömpölygő prózát. Ők nem panaszkodnak, hogy „túl nehéz”. Ők olvasnak. Mi közben kultúrharcolunk.
A magyar pavilon előtt megállok ismét. A falakon főleg gyermek könyvek színes könyvborítói, Krasznahorkai képe pedig sehol. Egy fiatal német lány odalép:
– „Entschuldigung, wo ist der Nobelpreisträger?” Elnézést, hol van a Nobel-díjas?”
– „Ott, kint – a németeknél” – mondanám, de inkább csak mosolygok.
Frankfurtban az Irodalmi Nobel-díjas mindig kiemelten ünnepelt íróvá válik: A könyvvásár időben középen áll az Irodalmi Nobel-Díj bejelentése és a stockholmi átadása között. A világ ünnepel – kivétel – a magyarok, legalábbis azok, akik a mi pénzünkből képviselhetik hivatalosan a magyar irodalmat. Idén itt, Frankfurtban, a németek ünneplik a magyar Nobel-díjast, a magyarok hallgatnak.
1999 régen volt – most 2025 van, de mennyire
1999 a mi ünnepünk volt – egy író köztársasági elnökkel, mindenki „Árpi bácsijával” – és egy fiatal, kezdő miniszterelnökkel, OV monogrammal. 2025-ben OV – talán utolsó – miniszterelnöksége utolsó hónapjait éli az ország – és Frankfurtban a magyar irodalmi Nobel-díjast épp a magyar könyves szakma nem ünnepli meg.
Pedig tehetné.
Krasznahorkai finoman szólva sem politikai közíró, de a világlátása, a morális iránytűje, a nyelvi mélysége épp az, ami hiányzik a mai magyar közbeszédből. Ha ő 2025 irodalmi Nobel-díjasa, az valahol nekünk, magyar olvasóknak és otthon élő polgároknak is szól – nekünk is tükör.
De úgy tűnik, a „nemzeti kormányzat” Petőfi Irodalmi Ügynöksége, a külföldi nagy könyvszemlék hivatalos magyar képviselője, élén a NER-es kultúrpápával, Demeter Szilárddal, nem szereti ezt a tükröt.
Péntek este villamosra ülök, hogy megnézzem a fényben úszó Mainhattent, az európai New Yorkot és az Alte Oper árnyait, Goethe egykori otthoni környezetét. Az ablakban a Majna tükröződik, mögöttem a legtöbben a mobiljukat nézegetik, de az egyik ülésen egy német asszony Krasznahorkai egyik új könyvét olvassa.
Én csak annyit mondok neki:
– „Er ist unser Schriftsteller.” (Ő a mi írónk)
– „Dann gratuliere ich auch – Ihnen” (Akkor Önnek is gratulálok hozzá) – feleli mosolyogva.
És ez a mosoly most többet ér minden hivatalos nyilatkozatnál.
Zarándy Zoltán hangulatjelentése a 77. frankfurti Nemzetközi Könyvvásárrról