Kecskemét az 1848-as magyar alapdráma, a Bánk bán szülővárosa. Katona József Tiborcának panasza – „Felséged! Én panaszra jöttem!” – ma is érvényes: a mindenkori kisember szava az igazságtalanság ellen ma is kimondásra és meghallgatásra vár. Ez a panasz ma a független helyi sajtóban szólal meg. Hisszük, hogy a KecsUP Hírek is a mindenkori Tiborcok fóruma: azoké, akik a hatalommal szemben is ki merik mondani az igazságot. Gondolatok következnek a sajtószabadságról a 2025-ös Tiborc nevében – 1956-ra emlékezve. Vélemény.
„Felséged! Én panaszra jöttem!” – Katona József: Bánk bán (1815)
„A sajtó szabadsága nem kegy, hanem a szabadság feltétele.” – Obersovszky Gyula (1956)
1956-2025: van, ami nem változik
1956. október 23-án Budapest utcáin nemcsak a szovjet megszállás ellen lázadt egy nemzet, hanem az elhallgattatás, a cenzúra, a hazugság ellen is. Az első programok és a követelések jelszavai nem a harcmezőkről érkeztek, hanem a rádiókból, az újságokból, a röplapokról, az egyetemi termekből. A forradalom az írott szóval kezdődött: az Irodalmi Újság cikkeivel, a Petőfi Kör vitáival, a fiatal írók és újságírók merész kérdéseivel. Ők mondták ki először, hogy a kommunista sajtó hazudik, és hogy a magyar népnek joga van az igazsághoz.
A forradalom leverése után a szó ismét bűn lett, de a magyar újságírók sosem felejtették el, hogy egyszer már volt egy pillanat, amikor a nyomdákból nem parancs, hanem igazság gördült ki. Ugyanez az igazság szól ma Kecskemétről is, Katona József városából, ahol 2025-ben a szabad szó újra otthonra talált.
2025 Magyarországa ismét olyan korszakot él, amikor a hatalom fél a kimondott szótól. A kormányzati médiabirodalom mindent elnyel, a hazugságot közszolgálatnak, a propaganda-gépezetet nemzeti együttműködésnek nevezik. Mégis, mint 1956-ban, most is vannak, akik kitartanak a szabad szó mellett – sokszor kicsi szerkesztőségek, néhány gép, néhány bátor ember.
Az ő munkájuk kapott idén nemzetközi elismerést: az IPI-IMS Szabad Média Úttörő Díját a magyar független sajtó érdemelte ki.
Nem véletlen, hogy a kitüntetést éppen az 1956-os forradalom évfordulója előestéjén jelentették be Bécsben. Európa ezzel üzent: látja, mi történik Magyarországon. Látja, hogy a „béke” jelszava mögött háború dúl a szavak ellen. Látja, hogy a „nemzeti szuverenitás” nevében a kormány a legfontosabb szuverenitást – az egyén szólásának szabadságát – tapossa sárba.
De látja azt is, hogy van remény. Hogy még mindig vannak magyar újságírók, akik nem félnek kérdezni. Hogy még mindig van magyar olvasó, aki hajlandó fizetni az igazságért. Hogy még mindig van ország, amelyik nemcsak a hatalomé.
Az International Press Institute (IPI) és az International Media Support (IMS) döntése szerint a 2025-ös díjjal a magyar független sajtó egésze részesül elismerésben. Az indoklásban így fogalmaznak: „Azzal, hogy elismerjük a magyar független sajtó úttörő szellemét és újító erejét, egyben tisztelgünk mindazon újságírók kitartása és bátorsága előtt is, akik világszerte – még a jogfosztás árnyékában is – rendíthetetlenül ragaszkodnak ahhoz, hogy számon kérjék a hatalmat”– Jesper Højberg, az IMS ügyvezető igazgatója.
A közlemény emlékeztet arra is, hogy 1956. október 23-án magyar diákok vonultak a Magyar Rádió épületéhez, hogy beolvassák tizenhat pontjukat, melyek között ott szerepelt a sajtószabadság követelése is. Az IPI–IMS szerint a mai független magyar szerkesztőségek ezt az örökséget viszik tovább. „Magyarország történelme során – az 1848-as forradalomtól az 1989-es demokratikus átmenetig – a sajtószabadságért folytatott küzdelem mindig a nemzeti szabadság és függetlenség ügyének középpontjában állt.”
Ez a díj nem egy lapé, hanem mindazoké, akik nap mint nap ellenállnak a hallgatás kényszerének – többek között a budapesti Átlátszó, a Direkt36, a Magyar Hang, a 444.hu, a Telex, a Partizán, s a vidéken működő Szabad Pécs, a Debreciner, a KecsUP, a Szegeder, a Veszprém Kukac, a Borsod 24 és társaik Szolnokon és Nyíregyházán, s e vidéki független hírportálok által alapított Független Helyi Lapok Közössége, a FÜLKE.
Ők a mai Irodalmi Újságok. Újságíróik nem pesti kávéházakban ülnek, hanem konyhaasztalok mellett szerkesztenek. Nem pártszékházakból kapják az anyagi biztonságot, hanem olvasóiktól, mikrotámogatásokból – és igen, nyilvános és transzparens nemzetközi pályázatokból, elsősorban az Európai Bizottság programjaiból. És mivel nem a pártok és nem is a nagyvállalatok marketingesei pénzelik őket, ők őrzik a magyar nyilvánosság maradék becsületét is.
Független Helyi Lapok Közössége, a FÜLKE
A FÜLKE már nevében is a demokrácia utolsó menedékeire utal. Ez az a hely, ahol még szabadon szavazunk, ahol még szabadon mondhatjuk ki, mit gondolunk. A FÜLKE nem egy újság, nem is csupán egy online platform, hanem a helyi szabad sajtó hálózata: független vidéki szerkesztőségek szövetsége, amelynek tagjai hisznek abban, hogy az igazság nem lehet csupán budapesti luxuscikk. A FÜLKE egy közös szellemi tér, ahol szerkesztőségek, újságírók és civilek együtt dolgoznak azon, hogy a helyi sajtó szabad és erős maradjon. Az itt dolgozó újságírók azok, akik a polgármesteri hivatalok ajtaján kopogtatnak, akik rákérdeznek a közbeszerzésekre, akik elmennek az önkormányzati közgyűlésekre és tudósítanak a vitákról, s oknyomozó cikkeket készítenek mindarról, amit a hatalom titkolni készült.
A FÜLKE 2025 októberében nemzetközi bemutatkozó eseményt tartott Budapesten, ahol diplomaták, budapesti vezető magyar újságírók és külföldi tudósítók előtt vallott küldetéséről, amelynek lényege „a helyi demokrácia megerősítése, a döntéshozatal átláthatóvá tétele és a helyi közösségek hangjának megőrzése.” Ez a mondat – bármennyire közhelyesnek tűnik – valójában forradalmi jelentőségű.
Mert ott, ahol a közösség hangja elnémul, ott megkezdődik a zsarnokság.
A hetedik koporsó
1989-ben a Hősök terén hat koporsót állítottak: az öt forradalmi mártírét és a fiatalok elvett jövőjét. Akkor egy fiatal, borzas hajú egyetemista, bizonyos Orbán Viktor mondta ki: „A hatodik koporsóban a mi elkövetkező húsz évünk is ott fekszik.” Ma, 2025-ben újra koporsót kell ácsolnunk – sorban a hetediket. Nem egy embernek, hanem egy rendszernek: a félelemből, cinizmusból és hazugságból épült NER-nek.
Mert a diktatúrák mindig a sajtót kezdik temetni, de mindig ott is buknak el. A szó túlél minden rezsimet. Az Irodalmi Újság emigrációban is túlélte Rákosiékat.
A FÜLKE ma online szabad hálózata a független helyi sajtónak: mi vagyunk az igazság magyar hírnökei a 21. század vidéki Magyarországán.
A magyar újságíró ma ugyanazért dolgozik, mint Déry Tibor, Göncz Árpád vagy Méray Tibor 1956-ban: hogy ne maradjon kimondatlan, ami igaz. Csak most nem börtön, hanem anyagi ellehetetlenítés, nem vasfüggöny, hanem fake news és hirdetési bojkott a hatalom eszköze. De a lényeg ugyanaz: aki szabadon ír, az veszélyes. És aki veszélyes, az a szabadságával játszik.
Obersovszky Gyula, az 1956-os Igazság szerkesztője, akit a forradalom után halálra ítéltek, ezt írta:
„A szabad sajtó nemcsak a hatalommal szemben áll, hanem a nép mellett is. És ha nincsen szabad újságírás, a nép védtelenül marad.”
Ezért a hetedik koporsó, amelyet ma a Hősök terén és Kecskeméten ácsolunk, nem a gyászé, hanem a feltámadásé. A szabad magyar szó feltámadásáé. Mert a sajtószabadság nem puszta jog-, hanem nemzeti létkérdés.
És amíg lesz, aki kimondja az igazat – Tiborc módjára, Katona József szellemében –, addig Magyarország nem a hatalomé, hanem a magyaroké.
Zarándy Zoltán írása
———
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a [email protected] címre.
