November 13–16. között a világ legkülönlegesebb fotósainak munkái töltötték meg a csodálatos párizsi Grand Palais-t. Ebben a négy napban nemcsak Franciaországból, hanem Európa, Amerika és Ázsia számos országából érkeztek a látogatók a Champs-Élysées-re, hogy kivételes utazást tegyenek a kortárs művészet, a vintage fotózás és a technológiai innováció világában. A Paris Photo 2025 a kortárs fotográfia legnagyobb eseményeként emelkedik ki, amely a világ vezető nemzetközi galériáit és leginnovatívabb alkotóit hozza össze. Magyarországról is jelen voltak kiállítók: a budapesti Vintage, valamint az Einspach & Czapolai Fine Art. Helyszíni beszámolónk következik.
A már 28. alkalommal megrendezett kiállítás ismét bizonyította, hogy Párizs ma is különleges szellemi központ: aki itt nincs jelen a műveivel, szinte nem is létezik – ezért is folyik komoly verseny a láthatóságért. A 2025-ös tárlaton több mint 30 országból mintegy 200 galéria és 45 kiadó vett részt, öt fő tematikus egységben: Főmenü, Prizmák, Kiadások, Digitális, Emergencia és Hangok. Minden szekció a művek széles skálájának felfedezésére ösztönzött – a vintage alkotásoktól a kísérleti munkákig. Ez az átgondolt struktúra megkönnyítette a látogatók tájékozódását a fotográfia univerzumában.
A magyar látogató már magába az ikonikus vas–üveg épületbe is beleszédült: a Grand Palais-t az 1900-as világkiállításra emelték, és 2011 óta ad otthont a Paris Photo-nak. A felújítás utáni újranyitás 21 000 m²-es kibővített teret kínál – ideális helyszínt egy ilyen léptékű fotóművészeti találkozó számára. A párizsi „plázsra” minden korosztályból érkeztek érdeklődők: elegáns időspárok, extravagáns fiatalok, visszafogott, de láthatóan szakavatott gyűjtők.
A fő szektor olyan vezető nemzetközi galériákat fogott össze, mint a Polka, a VU’ vagy a Poggi. A szervezők arra is ügyeltek, hogy a feltörekvő művészek is hangsúlyosan jelenjenek meg. Így a cikázó tömegben egyszerre találkoztunk jelentős alkotók történelmi fotóival és friss kortárs munkákkal.
Mivel nem sajtófotó-kiállításról volt szó, így nem vagy kevésbé láthattunk képeket a fronton elesett és szabadságukért harcoló ukrán katonákról, éhező palesztin gyermekekről vagy erőszakba fordult politikai tüntetésekről. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy a tárlat ne reflektált volna napjaink társadalmi kérdéseire – sőt, kifejezetten erősen utalt rá, csak nem úgy, mint azt megszokhattuk a sajtóban. Húsbavágó, realisztikus és művészi módon tárult elénk azonban így is a Föld ember okozta pusztulása, kisemmizett nők és rabszolgasorba taszított férfiak története, mellrák miatt mellüket elvesztett anyák portréi, utcagyerekek mindennapjai és háborús veszteségek nyomai.
A belépéskor a Poggi galéria lenyűgöző installációja fogadta a látogatókat: Sophie Ristelhueber francia fotóművész – aki 2025-ben elnyerte a rangos Hasselblad-díjat – közel 40 méter hosszú falon mutatta be életművének válogatását. Művei háborúk és katasztrófák tájakon, városokon és emberi testeken hagyott sebeit idézték meg.
Az apokaliptikus témák mellett azonban kontrasztként megjelent az ember jobbik oldala is: virágba borult mezők, vibráló színjátékok, a németalföldi festők világát idéző portrék Erwin Olaftól, vagy épp humoros karakterek, köztük a nagyöreg brit Martin Parr ikonikus figurái.
A Kiadások szektor a fotókönyvekre fókuszált – olyan neves kiadók állítottak ki, mint az Aperture vagy a Delpire & Co, s hozták el a legújabb köteteket, monográfiákat, limitált kiadásokat. A számos francia és nemzetközi galéria – köztük a magyar kiállítókkal – a vintage és kortárs alkotások teljes panorámáját kínálta: a klasszikus nagyításoktól a digitális installációkig, a történelmi fényképek hagyományos és merész újraértelmezéséig.
Az esemény az adományozásról is szólt: voltak közel 500 eurós jegyek, amelyekhez VIP programok, személyes beszélgetések és dedikált tárgyak társultak. Az olcsóbb jegyek két kategóriába estek: a 40 eurós bármikori belépést biztosított a nyitvatartás alatt, a 23 eurós – a legkedvezőbb – pedig 17 és 20 óra között volt érvényes. A jegyek között vezetett túrák is szerepeltek, a legelszántabb gyűjtők pedig privát tárlatvezetéseken és személyre szabott beszélgetéseken vehettek részt.
A 2025-ös Paris Photo történelmi és kortárs témákat egyaránt érintett, ennek megfelelően a Voices szektor nemzetközi művészek kurátori előadásainak adott otthont. A különleges projektek között szerepeltek fotódíjak, feltörekvő tehetségek platformjai és határokon átívelő együttműködések. A Prix de la Photographie Paris (PX3) innovatív alkotásokat díjazott, míg az Elles x Paris Photo program a női művészeket támogatta.
Anna Planas művészeti igazgató már a megnyitó előtt úgy fogalmazott: „A fotográfia teljes történetét szeretnénk bemutatni, a 19. századtól a legkortársabb művekig, és bemutatni a médium sokszínűségét.” Ez nemcsak sikerült, hanem – szerintem – akik látták ezt a csodálatos kiállítást, arra is rávilágított, mennyire hiányzik a valódi párbeszéd egy olyan világban, amelyet egyre inkább a másik kiszorítása, letaszítása és perifériára szorítása jellemez. Ahelyett, hogy megállnánk egy pillanatra, és végiggondolnánk, mit mondunk vagy teszünk.
Párizs minden kihívásával együtt ma is Európa egyik legszabadabb városa, amely képes a hagyomány mellé új hangokat hozni.
Újságírónk a kiállítást szabadsága alatt, saját költségén tekintette meg.